A jordán hírszerzés megakadályozott egy ISIS-támadást az izraeli erők ellen

ujkelet.live

A jordán hírszerző szolgálat meghiúsította egy ISIS-támadást az Izrael és Jordánia határán állomásozó izraeli erők ellen, jelentette kedden a jordán média.

A jordán al-Rai újság arról számolt be, hogy négy személy ellen történt vádemelés, akik állítólag az Iszlám Állam terrorista csoport tagjai, terrorcselekmény elkövetésére való összeesküvés és egy terrorszervezet ideológiájának terjesztése miatt.

,,A hírszerző ügynökök általi hírszerzési műveletek a sejt tagjainak felderítését és letartóztatását eredményezték, megakadályozva őket abban, hogy véghezvigyék terrorista akciójukat”- áll a jelentésben.

A vádlottak Jordániába látogató zsidók, valamint a Jordán-völgyben állomásozó izraeli katonák megtámadását tervezték.

A vádirat szerint a négy gyanúsított Jordánia Irbid és Karak városában találkozott. Mindegyiküket az Iszlám Állam inspirálta, amely évek óta felkelést folytat Irakban és Szíriában, valamint terrortámadásokat hajt végre a világon.

A négy sejttag egyikét tavaly év végén tartóztatták le, a másik hármat februárban fogták el – áll a jelentésben.

A jordán állambiztonsági ügyész által kiadott vádirat szerint a vádlottak lőfegyvereket akartak szerezni a tervük végrehajtásához, de letartóztatták őket, mielőtt megvásárolhatták volna őket.

Az elmúlt hónapban, az új izraeli kormány eskütételét követően, Jeruzsálem és Amman közötti diplomáciai kapcsolatok úgy tűnik, javulásnak indultak. Abdullah király múlt héten, a CNN-nek adott interjújában egyértelművé tette, hogy meg kívánja erősíteni a két ország között kapcsolatokat.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.