A Védelmi Minisztérium reagált az NSO-ügy kapcsán

ujkelet.live

Az izraeli Védelmi Minisztérium szerint ha úgy találják, hogy az NSO Group megsértette az exportengedélyei feltételeit, akkor ,,megteszi a megfelelő lépéseket”, miután a média a Pegasus kémprogramot az újságírók, köztisztviselők és jogvédők telefonjainak feltörésével hozta összefüggésbe világszerte.

,,Izrael Állam a 2007-es védelmi exportellenőrzési törvénynek megfelelően szabályozza a kibertermékek forgalmazását és exportját. Az ellenőrzési listák a Wassenaari Megállapodáson alapulnak, és további elemeket is tartalmaznak”- közölte a Védelmi Minisztérium.

,,A szabályzat szerint Izrael Állam a kibertermékek exportját kizárólag kormányzati szerveknek hagyja jóvá, törvényes használatra, és kizárólag a bűncselekmények megelőzése és kivizsgálása, valamint a terrorizmus elleni küzdelem céljából, a vásárló kormány által biztosított végfelhasználási és végfelhasználói tanúsítványok mellett. Amennyiben az exportált termékeket a kiviteli engedélyek vagy végfelhasználási tanúsítványok megsértésével használják, megfelelő intézkedéseket teszünk”.

,,Fontos megjegyezni, hogy Izrael Állam nem fér hozzá az NSO Group ügyfelei által gyűjtött információkhoz”- tette hozzá.

Az 50 000 telefonszámot tartalmazó kiszivárgott listán végzett elemzésből kiderült, hogy a listán olyan emberek szerepelnek, akiket Azerbajdzsán, Bahrein, Kazahsztán, Mexikó, Marokkó, Ruanda, Szaúd-Arábia, Magyarország, India és az Egyesült Arab Emírségek kormánya vett célba.

Az NSO nem hajlandó elárulni, hogy mely országok vásárolták meg a szoftvert, és a jelentésben szereplő állítások többségét elutasította.

Nitzan Horowitz egészségügyi miniszter hétfőn azt mondta, baloldali Meretz pártja tisztázást kér az izraeli NSO tevékenységével kapcsolatban.

A frakcióülés előtti sajtótájékoztatón Horowitz a Walla riportere, Tal Salev kérdésére válaszolva közölte, hogy a héten találkozik Beni Gantz védelmi miniszterrel és megvitatja vele az NSO Group exportjának ügyét is, amelyet a Védelmi Minisztérium engedélyezett.

A párt másik képviselője, Mossi Raz pedig azt mondta, levélben fordult a védelmi miniszterhez, az NSO exportengedélyének leállítását követelve egy alapos és teljes vizsgálat lefolytatásáig.

Jáir Golán, az Izraeli Védelmi Erők volt vezérkari főnök-helyettese viszont óvatosabban fogalmazott:

,,Nemcsak az NSO csinál ilyet dolgokat. Természetesen szigorú és merev szabályozást kell biztosítani, hogy az izraeli termékek ne szolgáljanak sötét rezsimeket és illegitim célokat”.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.