Ománi külügyminiszter: Nem mi leszünk a harmadik Öböl-állam, amely normalizálja kapcsolatait Izraellel

ujkelet.live

Szajid Badr bin Hamad bin Hamood Al Buszaidi ománi külügyminiszter egy szombaton megjelent interjúban kijelentette, hogy nem országa lesz a harmadik Öböl-állam, mely normalizálja kapcsolatait Izraellel.

Az Asharq Al-Awsat londoni székhelyű arab nyelvű napilapnak adott interjúban Buszaidi megerősítette országa támogatását egy „igazságos, átfogó és tartós béke elérése érdekében a kétállami-megoldás alapján”, hozzátéve, hogy „ez az egyetlen lehetőség, amelyet az Arab Béke Kezdeményezés megerősített és nemzetközi legitimitása van.”

,,Támogatjuk a palesztin nép törvényes jogait, és tiszteletben tartjuk az államok szuverén döntéseit, ahogy mi is elvárjuk, hogy mások tartsák tiszteletben a mi szuverén döntéseinket”.

Megjegyzéseit a Jáir Lapid izraeli külügyminiszterrel folytatott legutóbbi telefonbeszélgetésével kapcsolatos kérdésre válaszolva tette. Az ománi média szerint a miniszter múlt hónapban azt mondta Lapidnak, hogy reméli, Izrael új kormánya lépéseket tesz egy palesztin állam létrehozása felé Kelet-Jeruzsálem fővárossal.

Omán már régóta szerepel azon országok listáján, melyekről úgy vélik, diplomáciai kapcsolatokat alakíthatnak ki a zsidó állammal. A szultanátus támogatását fejezte ki Izrael Egyesült Arab Emírségekkel majd Bahreinnel kötött normalizációs megállapodása Iránt.

Izraeli média riportok szerint Izrael és Omán titkos kapcsolata öt évtizeddel ezelőtt kezdődött, és Omán nagyon jó hírnevre tett szert mint diszkrét és hatékony közvetítő.

2018 októberében a néhai Kábúsz bin Szaid asz-Szaid szultán történelmi jelentőségű lépést tett, amikor meghívta Benjamin Netanjanhu akkori miniszterelnököt Ománba, egy olyan országba, amelynek nincs hivatalos diplomáciai kapcsolata Izraellel.

Két nappal Netanjahu látogatása előtt a Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász és küldöttsége is Ománban járt, és Abbász is találkozot a szultánnal.

Az utolsó izraeli látogatásra Ománba 1996-ban került sor. Simon Peresz korábbi miniszterelnök azért találkozott a szultánnal, és megnyisson egy Izraeli Kereskedelmi Képviseleti Irodát, amelyet négy évvel később, a második intifáda kitörése után bezártak. A gazdasági kapcsolatok soha nem érték el a teljes diplomáciai kapcsolatok szintjét.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.