Új rendelet jövő héttől: Minden Izraelbe érkezőnek a negatív teszt eredménye kézhezvételéig karanténban kell maradnia

ujkelet.live

Az Egészségügyi Minisztérium pénteken bejelentette, hogy minden utazónak, beleértve a COVID-19 ellen beoltottakat és a vírusból felépülteket is, a jövő héttől az országba érkezésüktől akár 24 órán keresztül kötelesek lesznek karanténban maradni.

Ugyanakkor a 16 magas fertőzési rátájú országból visszatérők esetében a minisztérium július 16-án hatályba lépő aktualizált irányelvei szerint 14 napig, vagy két negatív teszttel 10 napig kell teljes elszigetelés alatt maradniuk.

A magas fertőzési rátájú országok listája: az Egyesült Arab Emírségek, a Seychelle-szigetek, Ecuador, Etiópia, Bolívia, Guatemala, Honduras, Zimbabwe, Zambia, Namíbia, Paraguay, Chile, Kolumbia, Costa Rica, Kirgizisztán és Tunézia.

Az összes többi országból visszatérő utasnak szintén karanténba kell vonulnia, de csak 24 órára, vagy addig, amíg a leszálláskor végzett tesztjük negatív eredményéről értesítést kapnak.

Az Egészségügyi Minisztérium pénteken frissítette azoknak az országoknak a listáját is, ahol a fertőzés mértéke extrém magas, és ahová az izraelieknek tilos beutazniuk különleges engedély nélkül. Az országok listája: Üzbegisztán, Argentína, Fehéroroszország, Brazília, Dél-Afrika, India, Mexikó és Oroszország.

Azok az izraeliek, akik a fent említett országokba utaznak a tiltás ellenére, hazatértükkor 5000 sékel (456ezer Ft) pénzbírsággal sújthatók, és karanténba kell vonulniuk, amíg érvényes negatív tesztet nem kapnak.

Az Izraelbe érkezőkre vonatkozó új korlátozások július 16-án, pénteken lépnek hatályba, és július 25-ig érvényesek, de valószínűleg meg fogják hosszabbítani, ha a fertőzések száma tovább emelkedik.

Izraelben az elmúlt hetekben a COVID-fertőzések újjáéledése tapasztalható, melyet a Delta-variánsnak tulajdonítanak, bár kevés a haláleset, és a súlyos esetek száma lassan emelkedik az ország tömeges oltási kampányát követően.

Az Egészségügyi Minisztérium reggel közölte, hogy csütörtökön 450 új fertőzöttel 3691-re emelkedett az aktív esetek száma Izraelben.

70 személyt ápolnak kórházban, közülük 39 állapota súlyos.

A 71261 tesztből 0,7 százalék lett pozitív. A halottak száma 6434.

A 9,3 millió lakosú Izraelben eddig 5712644 polgár kapta meg legalább az első adagot a Pfizer vakcinájából, míg 5189094 polgár már túl van mindkét oltáson.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

🎙️Ebben az epizódban az izraeli légi piac legfrissebb fejleményeitől kezdve a floridai merényletterven át a legújabb belpolitikai botrányokig elemzzük a legfontosabb híreket.Az epizód témái:Újabb szereplő a Tel-Aviv–New York vonalon: Az Israir megkapta a végleges FAA-engedélyt az USA-ból. Hogyan alakul át az izraeli légi piac a nemzetközi légitársaságok kiesése és a United, a Delta, valamint az American Airlines döntései árnyékában?A háború lélektani nyomai a gyerekeken: A Walla friss felmérése rávilágít, hogy a szülők csaknem 90%-a szerint a februárban kirobbant iráni háború és az iskolabezárások komolyan megviselték a fiatalokat. Miért elégedetlenek a szülők az Oktatási Minisztérium válságkezelésével?Jonathan Pollard visszatér: A 30 évet ült volt kém elindul a Kneszet-választásokon. Milyen céllal lépett szövetségre Sharren Haskel pártjával, és mit jelent ez a „Harmadik blokk” számára?Iráni merényletkísérlet Jair Netanjahu ellen: Kiderült, hogy a miniszterelnök Miami közelében élő fiát teheráni ügynökök tartották megfigyelés alatt. Milyen részleteket derített ki az amerikai és az izraeli hírszerzés?Fegyveres testőrök a tel-avivi tengerparton: Ismét vihart kavartak a Netanjahu védelmét ellátó Sabak 730-as egységének biztonsági intézkedései. Vajon indokolt keménység vagy túlzó erődemonstráció történt?
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.