Az USA nagykövetségén Bennett megfogadta, hogy a kétoldalú kapcsolatok egyik országban sem válnak pártpolitikai kérdéssé

ujkelet.live

Naftali Bennett miniszterelnök megfogadta kedden, hogy nem hagyja, hogy Izrael pártpolitikai kérdéssé váljon az Egyesült Államokban.

,,Szembeszállok minden kísérlettel mely arra irányul, hogy Amerikát pártpolitikai kérdéssé tegye Izraelben, Izraelt pedig pártpolitikai kérdéssé tegye az Egyesült Államokban” – mondta a miniszterelnök az Egyesült Államok izraeli követségi ügyvivője, Michael Ratney által rendezett július negyedikei ünnepségen.

Miután üdvözölte a vendégeket a Amerikai Nagykövetségen Jeruzsálemben, és bocsánatot kért, hogy a koronavírus miatt a vendéglista a szokásosnál jóval szerényebb, Ratney azt mondta: „Izraelben az utóbbi időben bizonyosan sok változás történt, és azt kell mondanom, sok változás történt Washingtonban.”

Bennetthez fordulva hozzátette: ,,Tudjuk, hogy Ön és kormánya nagyszerű partnereink lesznek, amikor belépünk egy olyan időszakba, amely egyszerre kínál lehetőségeket és kockázatokat.”

,,Változás van a levegőben, és jól néz ki”- válaszolta Bennett, kormányát ,,Izrael történelmének legváltozatosabb koalíciójának” nevezve.

,,Nem könnyű, de működik” – tette hozzá. ,,Ha van bizalom és jóakarat, akkor működhet.”

Bennett azt mondta, nagyon megható számára, hogy ott lehet, mivel mindkét szülője San Franciscóban született és nőtt fel. Hozzátette, hogy az egyik dolog, amire a legbüszkébb, hogy apját, Jim Bennettet a rendőrség letartóztatta egy San Francisco-i szállodánál tartott ülősztrájkon, amely nem volt hajlandó feketéket alkalmazni.

Azt is közölte, hogy együtt kíván működni a Biden-kormánnyal és a kongresszussal az amerikai-izraeli partnerség fejlesztése érdekében.

,,Szívélyes megbeszélést folytattam [Joe] Biden elnökkel” – folytatta. „Nagyszerű partner lesz ebben a törekvésben. Nemcsak elkötelezett az izraeli-amerikai szövetség iránt, de mindig bizonyította valódi szeretetét a zsidó nép iránt.”

Ratney egyúttal megköszönte Reuven Rivlin leköszönő elnöknek az évekig tartó szolgálatát és gratulált utódjának, Jichák Herzognak.

,,Tudjuk, amint azt Biden elnök a közelmúltban elmondta, hogy Herzog elnök elnöksége alatt Izrael és az Egyesült Államok közötti partnerség tovább fog növekedni és gyarapodni.”

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli hírek legfontosabb és legmeghatóbb háttereit hozzuk el nektek. Szó lesz a tragédiák utáni újjáépítésről, a magánházakat érintő energetikai forradalomról, egy szokatlan miniszteri WhatsApp-üzenetről és a Kneszet folyosóin elszabadult indulatokról. Szigorúan a tények, sallangok nélkül.Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.