Gilád Erdán közölte Bennettel, hogy lemond az amerikai nagykövet posztjáról

ujkelet.live

Izrael amerikai és ENSZ-nagykövete, Gilád Erdán vasárnap közölte Naftali Bennett miniszterelnökkel, hogy lemond az amerikai nagykövet posztjáról.

Erdán, aki a volt miniszterelnök, Benjamin Netanjahu Likud pártjának tagja, azt nyilatkozta, hogy lemond amint kinevezik az új amerikai nagykövetet vagy legkésőbb novemberig. ENSZ-nagyköveti pozícióját viszont megtartja.

„Büszke vagyok arra, hogy Izrael Államot képviselhetem a legfontosabb szövetségese előtt. Kinevezésem óta azon dolgozom, hogy kapcsolatokat építsek ki a Biden-kormánnyal, megerősítsem a köztünk lévő szövetséget és megőrizzem Izrael kétpárti támogatását” – olvasható Erdán nyilatkozatában. ,,Véleményem szerint az a helyes, ha azt a személyt, aki a kormányt képviseli az amerikai kormány előtt, a szolgáló kormány nevezze ki.”

Netanjahu tavaly májusban nevezte ki Erdánt a két posztra.

Washingtonban Ron Dermert váltotta, míg New Yorkban Danny Danont.

Ritkaságszámba ment, hogy egy valakit jelöljenek mind Washingtonba mind New Yorkba.

Az 1950-es években a legendás diplomata, Abba Eban töltötte be mindkét pozíciót.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.