Az igazságügyi miniszter megnevezte az új államügyészt

ujkelet.live

Amit Aiszman megbízott államügyészt véglegesíteni fogják a posztra, jelentette be kedden Gideon Szá’ár (Új Remény) igazságügyi miniszter.

Szá’ár közölte, hogy elfogadja az előző felvételi bizottság jelöltjét, és kinevezését a kormány elé terjeszti jóváhagyásra. Az öt tagú bizottság, Avichai Mandelblit főügyész elnökletével kijelentette, hogy Aiszmant, aki kilenc másik jelöltet is maga mögé utasított, az igazságszolgáltatás vezető képviselői melegen ajánlották.

Az 53 éves Aiszman korábban kerületi ügyész volt Haifán, előtte pedig államügyész helyettesként szolgált. Részt vett a Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök vádemelésével és a vádakkal kapcsolatos döntésekben.

Januárban nevezték ki ideiglenesen a tisztség betöltésére. Annak ellenére, hogy az ellenőrző bizottság még novemberben jóváhagyta, az előző kormány soha nem tette állandóvá tisztségét.

A múlt hónapban a Minőségi Kormányért Mozgalom petíciójára válaszolva a Legfelsőbb Bíróság 30 napot adott a kormánynak, hogy elmagyarázza a kinevezés állandóvá tételének elmulasztását.

A petíció tárgyalása során Eszter Hajut, a Legfelsőbb Bíróság elnöke azt mondta, hogy még “tegnap” ki kellett volna nevezni egy államügyészt. A petíció szerint a jelenleg bíróság előtt álló Netanjahu „mindent megtesz a rendfenntartó rendszer kulcspozícióinak ellenőrzéséért, ezért több mint másfél éve nem nevezett ki államügyészt annak reményében, hogy befolyásolhatja a következő ügyész kiválasztását.” Ez a kudarc – tette hozzá – súlyosan aláássa a jogállamiságot.

Aiszman zseniális jogásznak számít, de figyelmetlen a közkritikára a bizottság észrevételei szerint. A bizottság közölte, hogy Aiszman részletes ötleteket adott a rendvédelmi rendszer előtt álló kihívások kezelésére.

Az egyik általa javasolt reform szerint az igazságügyi minisztériumnak a rendőri kötelességszegés kivizsgálásáért felelős szervezeti egysége nem kéne kezeljen összetett eseteket. Ehelyett az ilyen eseteket át kellene adni a kerületi ügyészeknek. Azt is javasolta, hogy szigorítsák az osztály felügyeletét azáltal, hogy más osztályok ügyészeit vonják be az érzékeny nyomozásokba, és azt mondta, hogy meg kellene állapítani egy új meghatározást arról, hogy mi minősül a rendőr részéről „ésszerű erő” használatának.

Azt is javasolta, hogy hozzanak létre egy „ártatlansági egységet” az ügyészségen belül, amelynek feladata az lenne, hogy azonosítsák azokat az eseteket, amelyek jogellenes ítélethez vezethetnek, mielőtt bírósághoz kerülnének, és mechanizmusra szólította rendőri „megtévesztési műveletek” felügyeletére a kihallgatások során. Aiszman azt is javasolta, hogy az ilyen műveletek körzeti ügyész vagy helyettes államügyész jóváhagyását igényeljék.

Az arab közösségben tapasztalható magas bűnözés kezelése érdekében Aiszman azt javasolta, hogy az ügyészség szigorúbb büntetéseket kérjen erőszakkal és fegyveres bűncselekményekkel járó esetekben, és kössön kevesebb vádalkut az ilyen esetekben. Azt is javasolta, hogy minden kerületi ügyészség nyisson egy forródrótot, alkalmazva hozzá legalább egy arabul beszélőt a bűncselekmények áldozatainak telefonos megkeresésére.

Beni Gantz volt igazságügyi miniszter (Kék-Fehér) nevezte ki Aiszmant a női beosztottjaira tett sértő szexuális megjegyzései ellenére.

Gantz azt mondta, meggyőződése, hogy Aiszman őszintén megbánta ezeket a megjegyzéseket, és hogy ezek nem indokolják a kinevezése törlését.

Forrás: Haaretz

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.