Amerikai nyomásra Izrael csatlakozott egy Kínát kritizáló nyilatkozathoz

ujkelet.live

Izrael támogatott egy Kínát kritizáló nyilatkozatot az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában, miután a Biden-kormány nyomást gyakorolt rá, nyilatkozták amerikai és izraeli tisztviselők a Walla és az Axios riporterének, Barak Ravidnak.

Ez jelentős politikai váltás Izrael újonnan beiktatott kormányától. Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök alatt Izrael tartózkodott a kritikák megfogalmazásától Kína emberi jogi kihágásai kapcsán – szorosabb kapcsolatokat szorgalmazva Pekinggel, és ellenállva a Trump-kormány nyomásának Kína izraeli beruházásainak korlátozására.

Több mint 40 ország írta alá a nyilatkozatot, amelyben ,,súlyos aggodalmukat fejezik ki” a kínai kormány a hszincsiang-i ujgur kisebbség, valamint a hongkongi és tibeti civilek elleni emberi jogi kihágásai miatt.

A közlemény felszólította a kínai kormányt, hogy tegye lehetővé az ENSZ emberi jogi biztosának, Michelle Bacheletnek és más független megfigyelőknek az azonnali, érdemi és akadálytalan hozzáférését Hszincsianghoz.

Az elmúlt években diplomáciai párbeszéd folyt a tanácsban Kína emberi jogi helyzetéről, az európai és más demokráciák Kínát kritizáló nyilatkozatokat írtak alá, míg egy többnyire autoriter országok alkotta blokk Kína mellett foglalt állást.

Tavaly októberben 38 ország bírálta, míg 45 megvédte Kínát. Izrael egyik listán sem szerepelt.

Néhány nappal ezelőtt az Egyesült Államok izraeli nagykövetsége hivatalos kérvényt intézett az izraeli külügyminisztériumhoz, amelyben azt kérte, hogy támogassa a Kína elleni nyilatkozatot – közölték Raviddal amerikai és izraeli tisztviselők. Hasonló kérés érkezett az Egyesült Államok genfi ENSZ-missziójának diplomatáitól izraeli kollégáiknak.

Az izraeli külügy megvitatta a kérést, és több tisztviselő aggodalmát fejezte ki a pekingi reakció miatt, állították izraeli tisztviselők.

Az ügyet ismertették Jáir Lapid külügyminiszterrel (Jes Atid), aki úgy döntött, hogy eleget tesz az amerikai kérésnek.

Az izraeli tisztviselők abban reménykedtek, hogy a döntés nem kelt nagy feltűnést.

De a kínai tisztviselők nyomást gyakoroltak izraeli kollégáikra, hogy ne támogassák a nyilatkozatot, és a nyilatkozat közzététele után tiltakozásuknak adtak hangot.

Lior Hajat izraeli külügyi szóvivő megerősítette, hogy Izrael támogatta a nyilatkozatot, de további részleteket nem kívánt szolgáltatni.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️Ezen a héten is öt olyan témát hoztunk el a Közel-Keletről és a nemzetközi hírekből, amelyek rávilágítanak a társadalmi, oktatási és politikai folyamatok mélyebb összefüggéseire.Az adás témái:Gyökeres fordulat a szíriai tananyagban: Az Aszad-rezsim bukása után átírt szíriai tankönyvek elemzése. Az IMPACT-se legfrissebb jelentése szerint a pánarab narratívát egy iszlamista vonal váltotta fel, amelyből törölték a zsidó közösség történelmét, és háttérbe szorították a tudományos elméleteket.Történelmi mélyponton az izraeli PISA-eredmények: Miért nem tartható tovább az a narratíva, hogy csak a hátrányos helyzetű diákok teljesítménye húzza le az átlagot? A legfrissebb adatok elemzése azt mutatja, hogy az elitszigetek diákjai is elmaradnak a fejlett országok szintjétől.Netanjahu válasza Obamának: A volt amerikai elnök bírálataira válaszolva az izraeli miniszterelnök leszögezte: a zsidó nép nem idegen megszálló a saját ősinek földjén, és a béke valódi akadálya a létezésük elutasítása.Bojkott a brit könyvpiacon? Neil Blair irodalmi ügynök megszólalása arról, miért nem volt hajlandó egyetlen nagy brit kiadó sem megjelentetni a korábbi túsz, Eli Sarabi megrázó emlékiratát.Tiszteletadás A diplomatában: Hogyan emlékezik meg a Netflix népszerű sorozatának negyedik évada Hersh Goldberg-Polinra, és mit üzen ez a túszok emlékezetéről?A szokásos bónusz témaTartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!#Izrael, #Közel-Kelet, #Oktatás, #PISA, #Szíria, #Netanjahu, #Kultúra, #Politika
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

“Amerikai nyomásra Izrael csatlakozott egy Kínát kritizáló nyilatkozathoz” bejegyzéshez 3 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.