A hadsereg elutasította az Eviatar illegális előőrs kiürítése elleni petíciót

0

ujkelet.live

Az izraeli katonai központi parancsnokság vezetője vasárnap elutasította a Szamáriában lévő illegális Eviatar előőrs lakóinak fellebbezését a kiutasításukra vonatkozó parancs ellen.

Eviatar lakói csütörtökön nyújtották be fellebbezésüket Tamir Jadai vezérőrnagyhoz, egy építési terv mellett, kiutasításuk megakadályozása céljából. Lahat Semes alezredes, Júdea és Szamária régió helyettes jogi tanácsadója szerint a fellebbezést azért utasították el, mert az előőrs illegálisan épült, csakúgy, mint az ott lévő tucatnyi épület.

Semes hozzátette, hogy az előőrs létrehozása destabilizálta a térség biztonságát, amely részben ,,több tucat nagyobb zavargásban” nyilvánult meg. Ez ,,befolyásolja a szektor biztonsági felmérését, és nagyszámú csapat áthelyezését követeli meg, akiket más operatív küldetésekről irányítanak át, és mindennel ami ezzel jár” – mondta.

Chagai Vinitzky és Eran Ben-Ari ügyvédek a fellebbezésben azzal érveltek, hogy a végzést megfelelő felhatalmazás nélkül adták ki, és diszkriminálja őket. Azt is állították, hogy a lakóknak vannak légifotóik, amelyek azt mutatják, hogy a földet az elmúlt 10 évben nem művelték. A földművelés kérdése kritikus; a területen hatályos oszmán tulajdonjogi törvények szerint az a föld, amelyet évek óta folyamatosan megművelnek, magánterületnek minősül, amelynek tulajdonosa az, aki műveli.

Válaszul a lakók rendeletre vonatkozó kritikájára Jadai azt mondta, hogy ,,nyilvánvalóan és súlyosan megsértették a törvényt, és rövid időn belül több tucat épületet építettek, melyekbe beköltözött több tucat család.” Az a tény, hogy a telepesek folytatták az építkezést a helyszínen, még a demarkációs parancsot követően is, ,,a jóhiszeműség hiányát mutatta, és hozzájárul a közrend és a törvény megsértéséhez a területen”- tette hozzá Jadai.

A demarkációs parancs az előőrs napokon belüli kiürítéséhez vezethet. A parancs azt is megtiltja, hogy építőanyagokat vigyenek az előőrsre, vagy építkezzenek a területén.

Bár a lakosok azt állították, hogy az a terület, amelyen Eviatar épül, az állam tulajdonában van, Semes szerint a kijelentés alaptalan. A telepesek nem nyújtottak be olyan dokumentumokat, amelyek szerint a föld tulajdonosa – bárki legyen is – a használat jogát átadta nekik. Állításukat, miszerint az előőrs a törvényes elismerés felé tart, ,,nem támasztja alá felhatalmazott szervezet szakmai véleménye”.

Elutasította azt az állítást is, miszerint a telepesek kiutasítására vonatkozó parancs a szükséges felhatalmazás nélkül született meg. Ezt az állítást először Benjamin Netanjahu volt miniszterelnök fogalmazta meg egy levélben, amit kabinetfőnöke továbbított a hónap elején Beni Gantz védelmi miniszternek. A levélben azt állította, hogy az előőrs lebontására vonatkozó parancsot a miniszterelnöknek jóvá kell hagynia. A védelmi miniszter jogi irodája vitatta az állítást, és úgy határozott, hogy az ilyen parancsok kiadása az Izraeli Védelmi Erők Központi Parancsnokság vezetőjének hatásköre.

Miközben miniszterelnökként számos ilyen lebontást vezetett, Netanjahu arra készül, hogy a kormányon kívül rekedve ellenezze az előőrs kiürítését, és megkérdőjelezze az új koalíció jobboldali vonalát, amelyet a nemzeti-vallásos Jamina elnöke, Naftali Bennett vezet, aki a telepek ernyőszervezeteként szolgáló Jesa korábbi igazgatója.

A Szamáriai Regionális Tanács által benyújtott építési terv előzetes vizsgálata – mondta Semes – azt mutatja, hogy műszakilag nem kivitelezhető. A terv benyújtása semmilyen módon nem indokolja az előőrs kiürítéséről szóló parancs végrehajtásának megakadályozását, amint azt a tanács állította.

Joszi Dagan, a Szamáriai Regionális Tanács vezetője válaszul a fellebbezés elutasítására kijelentette, hogy ,,nincs ok Eviatar lebontására, csak politika érdekből. A Polgári Közigazgatás jutalmazza a terrort. A Hamász kinyomtathatja [Jadai] levelét, és kitűzheti Beita és a sechemi kasbah falára.”

A Beita, Kabalan és Jatma falvak tulajdonában lévő földön lévő katonai bázis helyén épített előőrs a május elején végrehajtott fegyveres támadásra adott reakció, melyben egy jesiva hallgatót, Jehuda Guettát meggyilkolták.

Az előőrs gyorsan növekedett a Gázával folytatott harcok és az izraeli zavargások során, amikor Júdea és Szamáriából határrendészeket küldtek a vegyes zsidó-arab városokba. Az előőrs megalakulása után nem sokkal katonákat vetettek be lakói őrzésére, és elkülönítették Eviatárt a közeli palesztin Beita közösségtől.

Daniella Weiss, a Nahala telepes mozgalom főtitkára szerint az előőrs jelenleg több tucat dunámnyi területet ölel fel, de lehetőség van, hogy 600 dunámra bővüljön. Már 42 család él ott, további 75 abban reménykedik, hogy csatlakozik hozzájuk.

Az előőrs a nevét Eviatar Borovszkyról, Jichár telep lakójáról kapta, akit 2013 májusában egy terrortámadásban meggyilkoltak. Megölését követően három kísérletet tettek az előőrs létrehozására a helyszínen – 2013-ban, 2016-ban és 2018-ban -, de az ott felállított mobilházakat és egyéb építményeket gyorsan kiürítették.

Az előőrs Facebook-oldala azzal büszkélkedik, hogy Eviatar megakadályozza a környező palesztin falvak folyamatosságát, miközben Tapuah zsidó telepet összeköti a Za’atara csomóponttal és a Migdalim teleppel.

Forrás: Haaretz; ujkeletlive

Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 29-én Új Kelet Live

Hazatért a 3 izraeli filmes, akiket három hete letartóztattak Nigériában; Enyhe büntetést kapott egy gyilkossági kísérletért elítélt terrorista; Jó hír a Netanjahu-ellenes tüntetőknek; Gondban az El Al; Időjárás, Sábát bejövetele és Hetiszakasz
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 29-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 28-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 27-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 26-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei július 25-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .