Drámai fordulat: A palesztinoknak nem kell az 1 millió Pfizer-vakcina Izraeltől

ujkelet.live

A Palesztin Hatóság péntek este bejelentette, hogy felmondja a mintegy egymillió Pfizer-vakcináról szóló megállapodást Izraellel.

A Palesztin Hatóság szerint a vakcinák, amelyeket Izrael pénteken kezdett leszállítani, túl közel vannak a lejárathoz.

Az izraeli tisztviselők azonban ragaszkodnak hozzá, hogy rendben vannak, és nem lenne szabad kárba veszni őket.

,,A minisztérium szakmai csapatai megállapították, hogy az oltások, amelyeket ma Izraeltől kaptunk, nem feleltek meg az előírásoknak, ezért a kormány úgy döntött, hogy visszaküldi őket” – mondta Mai al-Kaila, a Palesztin Hatóság egészségügyi minisztere.

Ibrahim Milhim kormányszóvivő pedig közölte, hogy Mohammad Stajje miniszterelnök elrendelte a megállapodás felmondását és az oltások Izraelbe történő visszaszállítását. Szerinte a palesztinok nem fogják elfogadni Izrael „lejáró” oltásait.

A Palesztin Hatóság tisztviselőit súlyos kritika érte a közösségi médiában, miután a megállapodást pénteken korábban bejelentették, a palesztinok azzal vádolták őket, hogy gagyi vakcinákat fogadnak el, és azt sugallták, hogy lehet nem is hatékonyak.

Az Ynet híroldal szerint a palesztinoknak pénteken átadott oltások június végéig és júliusig jók, Izrael szándékosan küldte ezeket elsőként, hogy ne vesszenek kárba. A szállításra szánt vakcinák többi része későbbi lejárati dátummal rendelkezik, és több hónapig jó.

A Miniszterelnöki Hivatal, valamint az egészségügyi és védelmi minisztérium péntek délután közölte, Izrael és a Palesztin Hatóság megállapodást kötött koronavírus-vakcina ügyben.

Az egyezség értelmében Izrael körülbelül 1 millió adag Pfizer COVID vakcinát adott volna át a palesztinoknak, cserébe a Pfizer vakcinaszállítmányért, amelyet a palesztinok várhatóan szeptemberben vagy októberben kapnak meg.

A Miniszterelnöki Hivatal hangsúlyozta, Izrael jelenleg elegendő oltóanyaggal rendelkezik saját szükségletei kielégítésére, továbbá a palesztinoknak szánt oltások „hamarosan lejárnak”.

,,Izrael ma megállapodott arról, hogy 1,2 millió adag Pfizer-vakcinát juttat el a Palesztin Hatóságnak. Folytatjuk az együttműködés hatékony módjainak megtalálását a régió lakosainak érdekében” – írta Twitteren Jáir Lapid külügyminiszter.

Izrael hónapokon át tartó intenzív kritikákkal szembesült a jogvédő csoportok és az egészségügyi szakemberek részéről, amiért nem nyújtott segítséget a palesztinoknak.

A Haaretz napilap csütörtökön már belengette a ma megerősített hírt, emlékeztetve, hogy a szállítmányról még a Benjamin Netanjahu vezette elöző kormány döntött, de nem hajtották végre.

A múlt hónapban az egészségügyi minisztérium főigazgatója, Chezi Lévi felszólította Izraelt, hogy segítsen beoltani a palesztinokat, mondván, hogy ennek elmulasztása veszélyeztetheti Izrael saját oltási hajlandóságának sikerét.

,,Segítenünk kell a palesztinoknak, és gyorsan segítenünk kell az oltási programjukat, mert ez befolyásolhatja a megbetegedéseket a mi köreinkben” – mondta Lévi a Kan közszolgálati műsorszolgáltatónak nyilatkozva.

,,Oda kell adnunk vagy el kell adnunk a meglévő vakcinakészletünket, vagy segítenünk kell őket az oltások szerzésében” – mondta. ,,Amint [kormány] döntés születik erröl, gyorsan végrehajtjuk”.

A Palesztin Hatóság egészségügyi minisztériuma szerint eddig 436 275 palesztin kapott legalább egy adag vakcinát, és körülbelül 260 713-an kapták meg mindkét adagot.

Ezek az adatok tartalmazzák azt a több mint 100 000 palesztin munkavállalót, akiket Izrael március óta beoltott, mivel munkahelyükön rendszeresen kapcsolatba lépnek izraeliekkel.

Illetve a Gázai övezetben lévő mintegy 52 000 beoltott palesztint is.

Izrael oltási akciója a zárlati intézkedésekkel együtt az új napi esetek számát drasztikusan lecsökkentette (heti átlag alapján). A válság csúcspontján lévő 8600-hoz képest csütörtökön mindössze 25 új fertőzöttet regisztráltak.

A világjárvány csúcspontján 88 000 aktív eset volt az országban, közülük 1228 súlyos; pénteken az aktív esetek száma 237 volt, míg a súlyos állapotban lévőké 23.

A vírus következőkben elhunytak száma 6427.

5490550 izraeli, azaz a lakosság 59,04 százaléka már megkapta legalább az első dózist a vakcinából, míg 5149038 már túl van a második oltáson is.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.