Lapid: Helyre kell hoznunk a kapcsolatokat a demokratákkal

ujkelet.live

Miután Benjámin Netanjahu volt miniszterelnök hivatali ideje alatt többször is veszélyeztették, Izrael a kapcsolatok helyreállításán fog dolgozni a kormányzó demokrata párttal az Egyesült Államokban, mondta hétfőn Jáir Lapid (Jes Atid) külügyminiszter.

,,A demokrata párttal szembeni politika szégyenteljes és veszélyes volt”- mondta Lapid Jeruzsálemben, a Külügyminisztériumban tartott beszédében, átvéve a posztot Gabi Askenázitól, aki távozik a politikai életből.

,,Gyakran figyelmeztettem ezen irányelv ellen, de a leköszönő kormány meggondolatlan hazárdjátékba ment bele a döntéssel, hogy a republikánusokhoz húz és veszélyezteti Izrael kétpárti álláspontját az Egyesült Államokban” – mondta Lapid.

,,A republikánusok fontosak számunkra, de nincsenek egyedül, és most egy demokrata Fehér Házzal, Szenátussal és Képviselőházzal állunk szemben. Meg kell változtatnunk a demokrata párttal kapcsolatos megközelítésünket”.

A miniszter közölte, hogy Antony Blinkennel, az Egyesült Államok külügyminiszterével folytatott vasárnapi telefonhívásában kifejezte hajlandóságát, hogy kölcsönös tiszteleten és jobb párbeszéden alapuló kapcsolatokat építsen ki.

Joe Biden amerikai elnök telefonon gratulált Naftali Bennett miniszterelnöknek, két órával a vasárnapi eskütétel után, és nyilatkozatot adott ki, mondván, alig várja ,,Bennett miniszterelnökkel a két nemzetünk közötti szoros és tartós kapcsolat minden aspektusának megerõsítésén dolgozzunk.”

,,Izraelnek nincs jobb barátja az Egyesült Államoknál”- mondta Biden. ,,A népünket összekötő kötelék bizonyítja közös értékeinket és évtizedes szoros együttműködésünket, és miközben továbbra is erősítjük partnerségünket, az Egyesült Államok továbbra is rendíthetetlenül támogatja Izrael biztonságát.”

Biden hozzátette, hogy kormánya ,,teljes mértékben elkötelezett az új izraeli kormánnyal való együttműködés mellett a biztonság, a stabilitás és a béke előmozdítása érdekében az izraeliek, a palesztinok és a népek számára a tágabb régióban”.

Lapid azt is megjegyezte, hogy Izraelnek helyre kell állítania az amerikai zsidó közösséggel megtépázott kapcsolatait, amely nagyrészt progresszív, és gyakran ellentétben állt a Netanjahu-kormány politikájával.

A külügyminiszter bírálta Izrael volt amerikai nagykövete, Ron Dermer észrevételeit, aki nemrégiben azt állította, hogy Izraelnek többet kéne befektetnie amerika evangéliumi keresztényeibe, mint az amerikai zsidóságba.

,,Az a tény, hogy evangélikus csoportok és mások támogatnak minket az Egyesült Államokban, fontos, de a világ zsidói többek Izrael szövetségeseinél. Ők család” – mondta Lapid hétfőn.

,,A zsidóság minden iránya – a reformok, a konzervatívok és az ortodoxok – a családunk, és a családi kapcsolatok a legfontosabb kapcsolatok, amelyeket ápolni kell” – mondta Lapid.

A miniszter szerint Izraelnek fel kell készülnie az Egyesült Államok esetleges visszatérésére az Iránnal kötött nukleáris megállapodáshoz, amelyből Donald Trump volt elnök 2018-ban kilépett.

,,Ez egy rossz megállapodás volt, amit elleneztem akkor és most is azt teszem”- mondta, hozzátéve, Izrael nagyobb befolyással lehet az alku végkimenetelére, ha másfajta párbeszédet folytat a Biden-kormánnyal, mint Netanjahu Obamával.

Utalva Izrael Jordániával fennálló kapcsolataira, amelyek az elmúlt években ingatagok voltak, Lapid kijelentette, a királyság fontos stratégiai partner.

,,II. Abdullah király fontos regionális vezető és stratégiai partner” – mondta a külügyminiszter. ,,Együtt fogunk működni vele a kétoldalú kapcsolatok megerősítésében.”

A palesztin kérdésre térve Lapid közölte, hogy nem számít áttörésre a palesztin – izraeli konfliktus megoldására irányuló tárgyalásokon, Izraelnek azonban párbeszéd útján törekednie kell a palesztinok életének javítására.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ E heti adásunkban a legfrissebb izraeli eseményeket és érdekes történeteket foglaljuk össze: görögországi bombafenyegetéstől az Arkia dolgozóinak tiltakozásán át egy egyedülálló, 3300 éves egyiptomi amulett megtalálásáig.Az adás témái:Görögországi bombafenyegetés egy izraeli hajón – Robbanószerkezetet kerestek búvárok és kutyák a Mano Maritime Crown Iris nevű luxushajóján Szirosz szigeténél. Az izraeli védelmi szervek közreműködésével lefolytatott átkutatás végül nem talált gyanús tárgyat.Az Arkia légitársaság dolgozóinak tüntetése – Több mint 300 alkalmazott vonult utcára Tel-Avivban a többségi tulajdonosok tőkeemelési tervével és a várható dolgozói részesedés-hígítással szemben.Boy George a Nova fesztivál helyszínén – A világhírű énekes ellátogatott az október 7-i mészárlás helyszínére, és beszélt a tragédia ihlette új daláról (We Will Dance Again).3300 éves egyiptomi amulett Tel Gezerben – Egy 17 éves amerikai cserediák véletlenül egy bronzkori, kobra- és szkarabeusz-motívumos pecsétet talált tanulmányútja során.Dubi, a játékmaci bejárja Európát – Az izraeli útlevéllel és úti naplóval utazó plüssmaci egy prágai konferencián is felbukkant, hogy erősítse az európai zsidó iskolások közösségi identitását.A szokásos bónusz epizód.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.