A Likud elutasítja Netanjahu Trumppal való összehasonlítását és békés hatalomátadást ígér

0
Benjamin Netanjahu miniszterelnök a Falak Őrzője hadművelet utáni sajtótájékoztatón 2021. május 21. Fotó: YouTube képernyőfotó

ujkelet.live

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök Likud pártja csütörtökön elutasította az Egyesült Államokban folyó összehasonlításokat Netanjahu hatalomátadás megakadályozására tett erőfeszítései és Donald Trump volt elnök novemberi elnökválasztások utáni erőfeszítései között.

12 év után a leváltása küszöbén álló Netanjahu azon munkálkodik, hogy aláássa az új kormányt, és vezetőit azzal vádolta, hogy „az évszázad csalását követték el”. A Likud azonban csütörtökön egy angol nyelvű Twitter-bejegyzés láncban kijelentette, hogy Netanjahu nem vitatta a szavazatok számát, és elkötelezett a békés átmenet mellett.

Beni Gantz védelmi miniszter, aki Kék-Fehér pártjával egy évvel ezelőtt egységkormányt alakított Netanjahuval, mely költségvetés hiányában szétesett, egy ZOOM-konferencián csütörtök este azt mondta, még 2 órával korábban is ajánlatot kapott Netanjahutól, hogy szakítson az új kormánnyal és álljon össze vele. Az ajánlat szerint Gantz három évig szolgált volna miniszterelnökként, majd Netanjahu 1,5 évig. Gantz elutasította az ajánlatot.

Izraelben fokozódik az esetleges politikai erőszaktól való félelem a vasárnapi szavazás előtt, amely beiktatja az új kormányt, amelyet a nemzeti-vallásos Jamina elnöke, Naftali Bennett – Netanjahu egykori jobboldali pártfogoltja – és Jáir Lapid, a centrista Jes Atid elnöke vezet majd felváltva.

A Kneszet tagjai halálos fenyegetésekkel és tiltakozásokkal szembesültek Netanjahu dühös támogatói részéről az otthonuknál.

Netanjahu elutasította azokat az állításokat, amelyek szerint belső körével erőszakra buzdít, és továbbra is azt állítja, hogy ,,a történelem legnagyobb választási csalásának” áldozata.

Az Axios szerdán összehasonlította Netanjahu és Trump hatalom elvesztésére adott reakcióit, és a CNN ezzel foglalkozó szegmensét is megosztották.

Netanjahu pártja Twitteren kijelentette: a miniszterelnök ,,teljes mértékben bízik” a választási eredményekben, de ragaszkodik ahhoz, hogy Bennett ennek ellenére csalást követett el azzal, hogy kormányt alakított Lapiddal, miután megígérte, hogy ezt nem teszi meg a választási kampány során.

,,Bennett ellopta a jobboldali szavazatokat, és balra tolta őket, az ígéreteivel ellentétben. Ha ez nem csalás, nem tudjuk, mi az.”

,,Bennett fellépése hasonlít az amerikai elektorokéhoz, a választók elnökre leadott voksának egyoldalú megváltoztatásával a választók akarata ellenére” – állította a pár.

Az Axios rámutat, hogy ez inkább politikai, mint jogi érv. Míg Trump bíróság elé vitte a szavazatszámlálást, Netanjahu célja az volt, hogy a Kneszet jobboldali tagjait arra kényszerítse, hogy szakítsanak a Bennett-Lapid paktummal, hogy a kormány bizalmi szavazása kudarcot valljon.

Bennett azzal érvel, hogy két választása volt, vagy kormányt alakít Lapiddal, vagy Izrael 2,5 éven belül ötödször is választásokra kényszerül. Netanjahu lehetőséget kapott, hogy teljes jobboldali koalíciót alakítson, de kudarcot vallott.

Bennett mellett Netanjahu is megszegte kampányígéretét például azzal, hogy rotációt ajánlott Bennettnek (is).

Noha a Likud szerint Netanjahu elkötelezett a békés hatalomátadás mellett, tanácsadói nem árulták el, hogy részt vesz-e hétfőn a hivatalos ünnepségen, amelyen Bennett hivatalba lép.

Ha az új kormányt beiktatják, Netanjahu valószínűleg ellenzéki vezetőként fog szolgálni, és már ígéretet tett, hogy gyorsan megbuktatja a Bennett-Lapid koalíciót.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én Új Kelet Live

Bennett találkozott Mengisztu családjával; Ás professzor a koronavírusról; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 13-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 12-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 11-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei augusztus 9-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .