Törölték a zászlós menetet, miután a rendőrség nem engedélyezte, hogy áthaladjon a muszlim negyeden

0

ujkelet.live

A jobboldali és nemzeti-vallásos szervezetek által tervezett jeruzsálemi zászlós menet szervezői hétfőn közölték, úgy döntöttek, lemondják a csütörtökre kitűzött eseményt, miután az izraeli rendőrség biztonsági okokra hivatkozva bejelentette, nem engedi, hogy a menet áthaladjon az óváros muszlim negyedén.

,,Ahogy tegnap este tisztázásra került, az esemény jelenlegi tervezete és időpontja – nincs jóváhagyva. Ha a szervezők úgy döntenek, hogy megváltoztatják a tervezetet és / vagy a dátumot, a kérdést a szokásos módon megvizsgálják” – közölte a rendőrség.

Május 10-én a Jeruzsálem-napra tervezett menetet biztonsági aggályok miatt elterelték a rendőrség és a palesztinok közötti összecsapások fokozódása közepette, majd feloszlatták, miután a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet rakétákat lőtt ki Jeruzsálemre, a feszültség csúcspontján. Ez 11 napos harcokhoz vezetett Izrael és a gázai terrorszervezetek között.

A menet eredetileg áthaladt volna a Damaszkuszi kapun – amely a legfrissebb eszkaláció előtti feszültségek lobbanáspontja volt -, valamint a Siratófal felé vezető arab negyedeken és területeken.

Szombaton a Hamász felszólította Jeruzsálem palesztin lakóit, hogy csütörtökön tömegesen vonuljanak az Al-Aksza mecsethez, hogy ,,megvédjék [Izrael] mesterkedéseitől”. Jachía Szinwar, a Hamász vezetője kijelentette: ,,Izraelnek bebizonyítottuk, hogy van ki megvédje az Al-Aksza mecsetet.”

A szélsőjobboldali Vallásos Cionizmus vezetője, Becalel Szmotrich hétfőn Twitteren kijelentette, hogy a Hamász vezeti Izraelt.

,,Miközben azon vitázunk, melyik kormány alakuljon meg, itt Szinwar futtatja a dolgokat. Micsoda szégyen … Ne essetek kétségbe testvéreim! Győzni fogunk!”

Szmotrics szövetségese, a neokahanista Otzma Jehudit vezetője, Itamar Ben-Gvir pedig kijelentette, ő mindenképpen végig menetel az eredeti útvonalon.

,,Sajnos a rendőrfőkapitány a terrornak való megadás és kapituláció vonalát folytatja. Én nem adom fel, és csütörtökön végig vonulok a teljes útvonalon Jeruzsálem óvárosában. Felszólítom a Kneszet tagjait, hogy csatlakozzanak hozzám és gyakorolják parlamenti immunitásunkat és Izrael Jeruzsálem feletti szuverenitását.”

May Golán likudos képviselő már jelezte, hogy csatlakozik Ben-Gvirhez.

A múlt héten, Beni Gantz védelmi miniszter washingtoni látogatása során a Biden-kormány tisztviselői aggodalmukat fejezték ki a zászlós menet miatt.

Gantz szombat este konzultációt tartott a vezető védelmi tisztviselőkkel, és az ülés után azt kérte, hogy módosítsák a menetet útvonalát. Kobi Sabtáj országos rendőrfőkapitány vasárnap elvégezte saját helyzetértékelését a vezető tisztekkel.

A centrista Jes Atid képviselője, Ram Ben Barak szombaton a zászlós menet kapcsán megjegyezte, hogy az csak új feszültségekhez vezet, és kizárólagos célja az új kormány megakadályozása vagy késleltetése erőszakos kezdeményezéssel és az izraeli társadalom további megosztásával. Izrael új kormánya, amelyet a nemzeti-vallásos Jamina elnöke, Naftali Bennett vezet majd a Jes Atid elnökével, Jáir Lapiddal felváltva, legkésőbb június 14-én, hétfőn teszi le az esküt.

,,Az izraeli közvéleményt összefogó kormányalakítás vágya felülkerekedik minden annak megakadályozására irányuló kísérleten” – írta Twitteren Ben-Barak.

Biztonsági tisztviselők szerint a Gázai övezetben továbbra is nagyon érzékeny a helyzet, és Szinwar ürügyet keres az Izraellel fennálló feszültség fokozására, és a jeruzsálemi események ehhez megfelelőek lehetnek.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én Új Kelet Live

Tesztelni kell a gyerekeket a vakáció után; Terroristák és Photoshop; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 19-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 18-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 14-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 13-án
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei szeptember 12-én

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .