Iráni al-Kudsz egység vezetője: Azt javaslom a cionistáknak, hogy hagyják el ,,Palesztinát”

ujkelet.live

Az iráni Forradalom Gárda elit al-Kudsz egységének a parancsnoka, Eszmáíl Gááni dandártábornok szombaton azt mondta, hogy a ,,cionistáknak” el kellene hagyniuk Izraelt és vissza kéne vásárolniuk az Egyesült Államokban, Európában és másutt eladott ingatlanjaikat.

„Azt tanácsolom az összes cionistának, hogy az Európában, Egyesült Államokban és másutt eladott házaikat, hogy a palesztin területekre jöjjenek, menjenek és vásárolják vissza, mielőtt a házak ára magasabb lesz a mainál” mondta Gááni szombaton a néhai helyettesének emlékére tartott ceremónián a Tasnim hírügynökség fordítása szerint.

Kiemelve ,,az ellenállási erők” előrelépését az Izrael elleni harcban, a parancsnok szerint a palesztinoknak terveket kell kidolgozniuk a jövőben az egész terület igazgatására, mert Izraelnek szerinte kétségtelenül fel kell készülnie a területek feletti ellenőrzés elvesztésére.

Azt is elmondta, hogy a gázai terrorszervezetek olyan nagy haladást értek el az elmúlt években, hogy az Izraellel folytatott legutóbbi csata első három napjában annyi rakétát lőttek ki, mint a 2008 decdmbere és 2009 januárja közötti 22 napos háború során.

11 nap gázai rakétatámadás és izraeli légicsapás után Izrael és a Hamász terrorszervezet május 20-án éjszaka belement egy kétoldalú feltételek nélkül tűzszünetbe, mely másnap hajnali 2-kor lépett érvénybe.

Íme néhány adat, amely összefoglalja a Falak Őrzője hadműveletet:

Gázai terroristák 4360 rakétát és aknavető gránátot lőttek ki az izraeli városokra, közösségekre és katonai bázisokra. Mintegy 680 lövedék nem jutott át a határon. A Vaskupola légvédelmi rendszer 90 százalékos hatékonysággal fogta el a lakott területre tartó rakétákat.

Összehasonlításul, a 2014-es erős szikla hadművelet során 50 nap alatt 4500 rakétát lőttek ki.

Tizenkét személy halt meg a konfliktus során Izraelben, kilenc izraeli állampolgár és három vendégmunkás – két thai és egy indiai. Míg tíz személy halálát közvetlen rakétatalálat vagy repesz okozta, két személy az óvóhelyre sietve elesett és szenvedett végzetes sérüléseket. A sérültek száma 350 feletti.

A Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet vezette Gázai Egészségügyi Minisztérium szerint 232 halottja van az izraeli légicsapásoknak, köztük 66 gyerek. A sérültek száma meghaladja az 1600-at. Egyes elemzők azonban azt gyanítják, hogy a számok alacsonyabbak a valóságnál, és a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád több terroristája meghalt, mint amennyit elismernek. Az Izraeli Védelmi Erők szerint megölték a terrorszervezetek 225 tagját, köztük 25 vezető parancsnokot.

Az izraeli hadsereg szerint a civil halálesetek egy része a Gázából indított sikertelen rakétaindítások eredménye.

Az Izraeli Védelmi Erők 11 napos harcok során 1500 terrorcélpontot bombázott le, köztük több mint 100 kilométernyi alagút szakaszra a Gázai övezetben. Utóbbi művelet hat kör masszív légicsapást takar a ,,metró” ellen, mely a Hamász Gázai övezeten belüli kiterjedt alagút hálózatát és védekező bunkereit takarja.

A hadsereg lebombázott még több száz rakétavetőt, megsemmisítve a kapcsolódó infrastruktúrát is, és „komoly csapást mért” a Hamász és a Palesztin Iszlám Dzsihád rakétagyártó képességeire.

A katonaság a Hamász katonai szárnya által használt létesítmények tucatjait is megsemmisítette, többek közt kilenc magas tornyot, beleértve azt a 12 szinteset, amiben az Associated Press, az Al-Dzsazíra és más nemzetközi médiumok is irodát tartottak fenn, valamint számos épületet, amelyet a terrorista csoport a Gázai övezet napi irányítása során használt.

Utóbbi magában foglalt 10 kormányhivatalt, 11 belügyminisztériumi fiókot és öt bankot, amelyek „terrorista pénzeket kezeltek”.

A védelmi oldalon a hadsereg azt állítja, hogy számos rajtaütési kísérletet meghiúsított, páncéltörő irányított rakétasejtek tucatjait megölte, és hét dróntámadást és két tengeri támadást is semlegesített.

Új Kelet Live Podcast Új Kelet Live

Hírek, amikre a héten már nem jutott idő. Sábát sálom!
  1. Új Kelet Live Podcast
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Iráni al-Kudsz egység vezetője: Azt javaslom a cionistáknak, hogy hagyják el ,,Palesztinát”” bejegyzéshez egy hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.