Naszrallah: Jeruzsálem regionális háborút jelent

ujkelet.live

A libanoni Hezbollah terrorszervezet és vezető tisztviselői a 11 napos Falak Őrzői hadművelet során viszonylag a háttérben maradtak és többnyire tartózkodtak a nyilatkozatoktól.

A fegyverszünetet követően egy-két borítékolható általános nyilatkozaton kívül a terrorcsoport főtitkára, Hasszán Naszrallah, kedden állt először a kamerák elé és utalva a közelmúltbeli gázai konfliktusra, arra figyelmeztetett, Jeruzsálem, valamint a muszlimok és keresztények számára szent helyszínek megsértése regionális háborúhoz vezetnek.

Az izraelieknek meg kell érteniük, hogy a szent város, az al-Aksza mecset és a szentélyek megsértése nem ér véget Gáza ellenállásánál – mondta a terrorcsoport vezetője, utalva a Jeruzsálem óvárosában található Templom-hegy komplexumra.

Jeruzsálem regionális háborút jelent. Az összes ellenállási mozgalom nem nézheti, hogy a szent város valódi, súlyos veszélyben van – tette hozzá.

Naszrallah közel másfél órás beszéde alatt sápadtnak tűnt és köhögése miatt mondanivalóját többször meg kellett szakítania, ilymódon a meglehetősen vontatott nyilatkozat nem a tartalma miatt vonta magára a nézők figyelmét, mind inkább az egészségi állapota váltott ki különböző spekulációkat a közösségi hálón.

https://twitter.com/brak_bnei/status/1397282483268431875?s=21

Az előadás során a Hezbollah vezére – Izrael légi fölénye ellenére, nagy győzelemnek minősítette a Hamász és más gázai terrorcsoportok Izraelt célzó intenzív rakétatámadásait.

A Hamász által kezdeményezett rakétatámadásokat követően Izrael és a gázai enklávét utaló szervezet és az egyébb terrorcsoportok között kialakult háborús helyzetre eleinte a Hezbollah árnyéka vetült és elemzők arra számítottak, hogy a libanoni terrorszervezet felszabadíthatja rakétaarzenálját, ami jóval jelentősebb a Hamaszénál.

Az iráni támogatottságú Hezbollah azonban mindvégig tisztes távolságból szemlélte az eseményeket és nem avatkozott be.

Libanonból szolidaritásból mindössze néhány erőtlen rakétát lőttek Izraelre, de a legtöbb át sem jutott a túloldalra. Ezenkívül az izraeli határ mentén a Hezbollah tagjai és libanoni palesztinok részvételével megtartott napi tiltakozások során a Hezbollah egyik tagja életét vesztette, amikor Izrael tüzet nyitott, hogy visszaszorítsa azokat a tüntetőket, akik megpróbáltak áttörni a határon.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt – Új Kelet Live

🎙️ Ebben az epizódban az izraeli és a közel-keleti események legfontosabb, legérdekesebb háttereit hozzuk el nektek.Az adás tartalmából:• Diplomácia: Volodimir Zelenszkij kijevi találkozója az izraeli delegációval és az iráni drónfenyegetés közös gyökerei. • Terrorakció meghiúsítva: Életfogytiglani a londoni izraeli nagykövetség elleni támadási kísérletért. • Belpolitikai vihar és botrány: Miért finanszíroz a rendőrségi nyomozás alatt álló Ejal Golan-koncertet a Nemzetbiztonsági Minisztérium? • A háború rejtett ára: Megrázó statisztikák az ERAN lelkisegély-szolgálat friss jelentéséből a társadalmi traumákról és a magányról.• Egy legenda távozása: Elhunyt Joszef Hagoel, aki a híres „Ballada a szanitécről” című dal ihletője és a hatnapos háború h hőse volt.Tartsatok velünk ezen a héten is, hogy képben legyetek a legfrissebb izraeli és közel-keleti fejleményekkel!👉 Nyomj a Követés (Follow) gombra, hogy ne maradj le az új epizódokról, és ha tetszett az adás, értékeld a műsort Spotify-on!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.