ujkelet.live
A Maariv napilapnak nyilatkozó likudos források szerint aggodalmak vannak amiatt, hogy Benjamin Netanjau miniszterelnök meghosszabbítja a gázai harcokat, mert Jáir Lapidnál, a Jes Atid vezetőjénél van jelenleg a kormányalakítás mandátuma.
,,Netanjahu rájátszik a gázai akcióra, hogy kiterjessze a Lapid kormányalakítására adott napokra, valódi terv nélkül” – mondta a párt egyik vezető politikai tanácsadója.
Lapid május 5-én kapta meg a mandátumot, mely június 2-án jár le.
,,Úgy tűnik, nincs igazi vágy a részéről a Hamász felszámolására” – folytatta a forrás. ,,Az izraeli arabok és a zsidók közötti kapcsolatok romokban maradnak. Netanjahu az ötödik választás felé vágtat és túszul ejti az országot. A Naftali Bennett vezette Jamina összeomlása lendületet ad neki, de a Likudon belüli támogatása gyengül.”
A jobboldali tömb más forrásai azt nyilatkozták a Maarivnak, hogy Netanjahu úgy gondolja, hogy a Hamásszal folytatott konfliktus erősíti az imázsát az ötödik választásokon.
,,Arra épít, hogy a Jamina eltűnik”.
A Gázai övezet terroristáival folytatott harcok immár 11 napja tartanak.
Nem sokkal az erőszak kitörése után Bennett elhagyta a Lapid vezette változásblokkot, és visszatért a Likuddal folytatott tárgyalásokhoz. A Walla híroldal a héten arról számolt be, hogy azóta a miniszterelnök jelentősen meghúzta eredeti ajánlatát a Jamina számára. Míg a 13-as csatorna esti riportja szerint a héttagú Jamina néhány képviselője felvetette Bennettnek a visszatérés lehetőségét a változásblokkhoz.
A Maarivnak nyilatkozó másik forrás szerint: ,,A jelenlegi szituáció kínos helyzetbe hozza Netanjahut. Még akkor is, ha a neki tulajdonított konfrontációt nem tervezte, a nyilvánosság nagy része úgy érzi, hogy az ő szemében minden eszköz kóser, még akkor is, ha magas az ára. Arról beszélnek, hogy ,a művelet időtartama addig tart, amíg a mandátum’. A Likud mozgalom erős, de repedések kezdenek kialakulni benne. A mai Bibi (Netanjahu beceneve) nem az a Bibi, akit korábban ismertünk… az általa meghatározott „csendet csendért” egyenlet a katari pénz átengedésével társulva a Hamásznak – nem tart ki.”