Reggel 7 és este 7 óra között 190 rakétát lőttek ki Gázából Izraelre

1
Vaskupola rakétavédelmi rendszer fotó: Izraeli Védelmi Erők idf.il

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők közölte, hogy reggel 7 és este 7 óra között mintegy 190 rakétát lőttek ki a Gázai övezetből Izraelre. 20 lövedék nem jutott át a határkerítésen. A Vaskupola légvédelmi rendszer elfogott több tucatot a lakott területre tartó rakétákból.

A Falak Őrzője hadművelet kezdete óta körülbelül 3100 rakétát lőttek ki Gázából a zsidó államra. Mintegy 450 lövedék nem jutott át a határkerítésen. A Vaskupola elfogott körülbelül 1210 rakétát.

A hadsereg este Twitteren jelezte, hogy a legutóbbi légicsapások során lebombázták a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet Belügyminisztériumát, mely katonai infrastruktúraként szolgált.

A hadsereg továbbá csapást mért az övezet második legnagyobb terrorszervezete, a Palesztin Iszlám Dzsihád egyik földalatti rakétavetőjét, egy Hamász katonai posztot az övezet északi részén, valamint a Hamász egyik fegyverraktárát az övezet középső részén.

A Hamász vezette Gázai Egészségügyi Minisztérium szerint az izraeli légicsapásoknak eddig 188 halálos áldozata van, köztük 55 gyerek és 33 nő, a sérültek száma pedig 1230.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerint a Gázai övezetben zajló – immár hetedik napja tartó – harcok „több időt igényelnek”.

A biztonsági kabinet ülése és a biztonsági vezetőkkel folytatott konzultációt követően Netanjahu azt mondta, hogy a Falak Őrzője művelet „teljes erővel folytatódik”.

A miniszterelnök közölte, a hadsereg Gázában több mint 1000 célpontot támadott, komoly károkat okozva a Hamásznak, beleértve a föld alatti infrastruktúráját, amelyek szerinte súlyos, de nem döntő csapást jelentenek.

,,Egyetlen terrorista sem élvez mentességet” – fenyegetett Netanjahu a hadsereg tel-avivi központjából nyilatkozva, megjegyezve, hogy az izraeli hadsereg “,,terrortornyokat” is lerombolt, utalva a lebombázott többszintes épületekre.

Ugyanakkor hangsúlyozta, a katonaság mindent megtesz azért, hogy minimalizálja a civil áldozatok számát.

,,[A hadművelet] időt vesz igénybe. Nyomás van rajtunk, de komoly támogatást is kapunk, elsősorban az Egyesült Államok részéről’ – mondta. ,,Nemzetközi támogatás van mögöttünk és használjuk is.”

Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 21-én Új Kelet Live

Reform az internetszolgáltatásban; Netanjahu okostelefont kapott; Hírösszefoglaló; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 21-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 20-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 19-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 17-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 16-án

1 komment

  1. Idézem:

    Mr. Mr. Netanyahu azt mondta:
    Csak 70 éve! A zsidókat bárányként vitték mészárlásba.
    🔵 60 éve!
    🔵 nincs ország. Nincs hadsereg.

    Hét arab ország hadat üzent a kis zsidó államnak, csak néhány órával a létrejötte után!
    🔵 650,000 zsidó voltunk a sok millió ellen az arab világban!

    Nem volt erős IDF (Izrael védelmi erők).

    Nincs befolyásos légierő, ami megmentene minket, de csak bátor zsidó emberek, akiknek nincs hová menniük.
    🔵 Libanon, Szíria, Irak, Jordánia, Egyiptom, Líbia, Szaúd-Arábia mind egyszerre támadtak.
    🔵 65 % sivatag volt az ország, amit az Egyesült Nemzetek adott nekünk.

    🔵 35 éve! Megküzdöttünk a három legerősebb sereggel a Közel-Keleten, és hat nap alatt elsöpörtük őket.

    Az arab országok különböző koalíciói ellen harcoltunk, melyeknek modern hadserege és sok szovjet fegyvere volt, és mindig is legyőztük őket!

    Ma van:

    🔵 egy állam (ország)
    🔵 egy hadsereg,
    🔵 egy hatalmas légierő,
    🔵 Művészeti állam gazdaság milliárdos exportokkal.
    🔵 Intel – Microsoft – ibm & sok high-tech cég fejleszti Izraelben az élvonalbeli termékeket
    🔵 orvosaink orvosi kutatásért díjat kapnak.
    🔵 a sivatagot virágoztatjuk, és narancsot, virágot és zöldséget árusítunk a világ minden táján.

    🔵 Izrael saját műholdakat küldött az űrbe!

    🔵 egyszerre három műhold!
    🔵 Büszkék vagyunk arra, hogy egy helyen vagyunk, mint:
    🔵 A 250 millió lakosú Egyesült Államok,
    🔵 Oroszország, amelynek 200 millió lakosa van,
    🔵 Kína, amelynek 1.3 milliárd lakosa van;
    🔵 Európaiak – Franciaország, Nagy-Britannia, Németország – 350 millió lakossal.
    🔵 a világon az egyetlen ország, amely tárgyakat küld az űrbe!

    🔵 és mondd, hogy csak 60 évvel ezelőtt,
    🔵 levezetettek minket, szégyenkeztünk és reménytelenek, a mészárláshoz!
    🔵 átéltük Európa füstölgő romjait,
    🔵 itt Izraelben megnyertük a háborúkat, a semmiből

    🔵 a semmiből építettük a kis ′′ birodalmunkat

    Ki az a Hamász, hogy megijesszen?
    🔴 hogy megrémíts?
    🔴 megnevettetsz!
    🔴 Megünnepelték a pészapot;

    Ne felejtsük el, mi az a pészah:
    🔴 túléltük a fáraót,
    🔴 túléltük a görögöket,
    🔴 túléltük a rómaiakat,
    🔴 túléltük a spanyol inkvizíciót,
    🔴 megvannak a pogromok Oroszországban,
    🔴 túléltük Hitlert,
    🔴 túléltük a németeket,
    🔴 túléltük a holokausztot,
    🔴 hét arab ország hadseregét éltük túl,
    🔴 Túléltük Szaddamot.
    🔴 túléljük a jelen lévő ellenségeket

    Gondolj bármikor az emberi történelemben ⚠

    Gondolj bele, nekünk, a zsidóknak,
    🔷 soha nem volt jobb a helyzet!
    🔷 akkor nézzünk szembe a világgal,

    Emlékezzünk:
    🔶 minden nemzet, birodalom vagy kultúra
    🔶 aki egyszer megpróbált elpusztítani minket,
    🔶 ma már nem létezik – amíg élünk!
    🔶 Egyiptom?
    🔶 Babilon?
    🔶 a görögök?
    🔶 Alexander Macedóniából?
    🔶 A rómaiak? (beszél még valaki latinul mostanság? ))
    🔶 A Harmadik Birodalom?

    És nézz ránk

    🔵 Egyiptom rabszolgái,
    🔵 Mózes népe
    🔵 Biblia nemzete,
    🔵 Még mindig itt vagyunk,

    És a héber még ma is Izrael állam hivatalos nyelve:

    🚩 a Biblia idejéből és most!
    🚩 Az arabok még nem tudják,
    🚩 de majd megtudják, hogy van Isten.
    🚩 amíg megőrizzük az identitásunkat, örökké azok vagyunk.

    Szóval bocsáss meg nekünk, hogy nem aggódunk,
    🔶 nem sírni,
    🔶 nem kell félni.
    🔶 🔶 🔶 a dolgok rendben vannak itt.
    🔶 biztosan jobbá válhatnának,

    Viszont:
    🔴 Ne higgy a médiának,
    🔴 Izraelről nem sok jót mondanak el
    🔴 Izraelben folytatódik az ünneplés,
    🔴 az emberek továbbra is élnek,
    🔴 az emberek folyamatosan jönnek elő,
    🔴 az emberek továbbra is látják a barátokat.

    Néhányan azt állítják, hogy alacsony a morálunk.
    🔵 na és akkor?

    Csak azért, mert gyászoljuk a halálunkat, miközben ellenségeink örülnek a vérontásnak és a háborúnak.

    🔵 🔵 ezért fogunk nyerni, a végén.

    Izrael Istene teremtette a mennyországot és a földet.
    Izrael Őrzője soha nem alszik és nem alszik! Ábrahám, Izsák és Jákób Istene.

    Úgy legyen

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .