Folytatódtak a gázai rakétatámadások; eltemették Tabib törzsőrmestert

0

ujkelet.live

Több százan vettek részt a 21 éves Omer Tabib törzsőrmester temetésén csütörtök délelőtt a szülővárosában, Eliakimban lévő katonai temetőben.

A kormányt Ofir Akunisz regionális miniszter (Likud) képviselte.

Tabib meghalt, két másik katona és egy civil megsebesült, amikor a Gázai övezetet uraló Hamász terrorszervezet operatívjai szerdán irányított páncéltörő rakétát lőttek ki a dzsipjükre az enklávé északi részéről.

A Szoroka Orvosi Központ reggel közölte, hogy az életveszélyesen megsebesült egyik katona sikeres műtéten esett át, állapota jelentősen javult.

Tabib törzsőrmester a Nahal gyalogdandár 931. zászlóaljának a katonája volt, egy hónap volt hátra a katonai szolgálatából.

Csütörtökön is folytatódtak a gázai rakétatámadások, melyek az övezet melletti izraeli közösségekre fókuszáltak.

A Polgárvédelmi Parancsnokság szerint eddig 1369 rakéta jutott át izraeli területre, melyekből 264 lakott területen csapódott be. 167 esetben keletkezett kár, ebből 4 tekinthető súlyosnak. 4447 alkalommal aktiválódnak a rakétára figyelmeztető szirénák.

Izraelben összesen hét áldozata van a gázai támadásoknak, a hat civil: Ido Avigal, 5 éves Szderotból; Lea Jom-Tov, 63 éves Rison Lecionból; Szoumia Szantos, 32 éves gondozó Indiából; Khalil Awwad, 52 éves és 16 éves lánya, Nadeen a Lod melletti Dahmasból; és Nela Gurvitch, 52 éves Askelonból.

Az Izraeli Védelmi Erők a délelőtt durván két órán belül csapást mért négy Hamász-sejtre, akik páncéltörő rakétákat készültek kilőni Izraelre Gázavárosból és az övezet északi részéről. A Falak őrzői hadművelet kezdete óta a hadsereg 9 ilyen sejtet bombázott le.

A hadsereg kora délután Twitteren jelezte, hogy lebombázott egy katonai létesítményt, benne a Hamász három páncéltörő rakétaindítójával a Gázai övezet déli részén.

Az Izraeli Védelmi Erők reggel közölte, hogy a rakétatűz kezdete óta több mint 600 terrorista célpontra mért csapást a Gázai övezetben.

A Hamász vezette Gázai Egészségügyi Minisztérium szerint eddig 83 áldozata van az izraeli légicsapásoknak, ebből 17 gyerek, a sérültek száma 487.

Az izraeli hadsereg szerint a halottak közül több tucat a gázai terrorszervezetek valamelyikének tagja volt, míg néhány haláleset a Gázából indított sikertelen rakétaindítások eredménye.

Csütörtökön, a katonai rádiónak egy katonai forrás azt mondta, az Izraeli Védelmi Erők több mint 100 terroristát megölt Gázában és megsemmisített több mint 650 célpontot. A forrás kijelentette továbbá, hogy a hadsereg szüntelenül folytatja a támadásokat a Hamász ellen.

Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 21-én Új Kelet Live

Reform az internetszolgáltatásban; Netanjahu okostelefont kapott; Hírösszefoglaló; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 21-én
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 20-án
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 19-én
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 17-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei június 16-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .