Az amerikai kormány aggodalmának adott hangot az előörs-legalizálás potenciális előmozdítása miatt

ujkelet.live

Az amerikai külügyminisztérium vezető tisztviselője a Walla híroldal riporterének nyilatkozva reagált a kedden, egy Kneszet-bizottságban elfogadott törvényjavaslatra, mely 70 Júdea és Szamáriában lévő előörs legalizálását mozdítaná elő.

,,Mélységesen aggaszt bennünket a Ciszjordániában [Júdea és Szamária] az izraeli törvények által hosszú ideje törvénytelennek tekintett előőrsök lehetséges ‘legalizálása’. Rendkívül fontos, hogy Izrael tartózkodjon a feszültséget súlyosbító egyoldalú lépésektől” -nyilatkozta a tisztviselő Barak Ravidnak.

Szerdán a Kneszet egyik bizottsága megszavazta több jobboldali jogszabály gyorsított előmozdítását, köztük az úgynevezett előőrs-legalizáló törvényt, amely hivatalosan lehetővé tenné a zöld vonalon túli 70 előőrs csatlakoztatását az állam áram- és vízellátásához.

A törvényjavaslatokat a testület elnöke, Miki Zohár (Likud) helyezte napirendre, feltehetőleg azzal a szándékkal, hogy megkíséreljen vitát szítani Benjamin Netanjahu miniszterelnök riválisai között, akik alternatív koalíciót kívánnak létrehozni a miniszterelnök nélkül. A blokk otthont ad a politikai spektrum minden oldalát képviselő pártoknak, köztük a jobboldali Jiszráel Beitenut és az Új Reményt, melyek a mindkét oldallal tárgyalásban lévő nemzeti-vallásos Jaminával az előőrs-törvényjavaslat mellett szavaztak, elegendő támogatást biztosítva a továbbjutásához.

Ennek eredményeként lehetővé vált a törvényjavaslat benyújtása és a plenáris szavazás között általában szükséges 45 napos várakozási idő kihagyása. A jogszabály, a többi, kedden elfogadott törvényjavaslattal együtt azonban várhatóan nem megy tovább..

A héber média szerint Netanjahu riválisai úgy döntöttek, hogy engedélyezik a bizottsági törvényhozók számára, hogy a keddi előzetes szavazáson szabadon szavazhassanak, és megállapodtak abban, hogy nem mozdítják elő a jogszabályokat, mivel olyan egységkormány létrehozásán munkálkodnak, amely kizárólag a koronavírus járvány gazdasági és egészségügyi hatásaival fog foglalkozni.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.