ujkelet.live
Amit Szegál, a 12-es csatorna miniszterelnökhöz közel álló politikai elemzője a tegnap történtek után röviden összegezte, hogy semmi sem az aminek látszik és a tegnapi, mellesleg szerinte is komolytalan rotációs ajánlattal a miniszterelnöknek egyetlen célja, hogy Naftali Bennett maga után vonja az ellenzéki jobboldali képviselőket koalíciójába.
Hogy semmi sem az, aminek látszik, úgy tűnik Bennett is tudja és főleg azt, hogy a miniszterelnök az előző három választásokhoz hasonlóan most sem tudna kormányt alakítani, de az kétségkívül imponáló, hogy a meglehetősen kaotikus politikai helyzetben mindkét oldal a mindössze hét mandátummal rendelkező Bennettnek könyörög.
Ahhoz, hogy Bennett elmondása szerint stabil kormányt alakítson és valóban az ország miniszterelnöke lehessen, legyen az bármilyen hihetetlen, de ebben ez esetben sokkal sanszosabb az ellenzéki Lapid blokkjával együttműködve, ugyanis a miniszterelnöknek Bennettel együtt is kormányalakításra nem elegendő 59 mandátuma lenne.
Az úgynevezett változás – blokk Bennettel folytatott tárgyalásainak és a várható katarzis egyetlen buktatója, a sok mindent együtt átélt saját elvi és harcos társa, Ajelet Saked.
Ajelet Sajed, nagyra törő álmai középpontjában a Likud és a vallásos cionista oldal képviseletének teljeskörű hatalomátvétele áll, amihez mind a Likudnak, mind a nemzeti cionistákat vezető Becalel Szmotricsnak is valószínűleg lesz néhány szava és nem valószínű, hogy a közeljövőben meg fog történni, holott Netanjahu bli néder nagyvonalúan rábólintott mindenre.
Az egyre inkább tűzbe jövő Sakedet mindenestre motiválja, a Balfour felől irányuló évek óta tartó mellőzött és megalázott szerep, amit alátámasztott a tegnap este a médiában kiszivárogtatott felvétel, amely során Saked a miniszterelnököt és Sara Netanjahut hataloméhes diktátornak nevezte.
A 12-es csatornán lejátszott beszélgetés során, bár az nem nyilvánvaló, hogy a miniszterelnök volt igazságügyi minisztere kivel beszél, de az tisztán érthető, amint Netanjahut és feleségét diktátornak és hatalomvágyat hordozó zsarnokokként jellemezve, kijelenti, hogy a miniszterelnököt csak a jelenleg zajló korrupciós tárgyalások érdeklik.
Saked szerint világos, hogy a miniszterelnöknek mennie kell, de ugyanakkor az a kompromisszum, amely révén Bennettnek a rotációs megállapodásban az első helyet biztosítaná, szerinte sokkal előnyösebb, mint a baloldali nevetséges koalíció.
A Maariv héber újság szerint a beszélgetés hétfőn Saked és a nemzeti vallásos rabbikkal folytatott találkozó során zajlott.

Saul és David allegóriája
Benjamin Netanjahu jelölésének mandátuma kedd éjfélkor lejár, egy nappal az ominózus időpont előtt a miniszterelnök minden lehetséges csatornát elárasztva azt üzente a mindössze hét mandátummal rendelkező ellenzéki Jamina vezetőjének, Naftali Bennettnek, hogy amennyiben csatlakozik kormányához, átengedi számára a miniszterelnöki rotáció első helyét egy éves terminusra.
Mindennek ellentmondva Netanjahu az elmúlt hetekben azt hangoztatta, hogy amennyiben a hét mandátummal rendelkező Bennett az ellenzéki Jáir Lapid és blokkjának kormányalakítási erőfeszítéseihez csatlakozva elfogadja az első számú miniszterelnöki rotációs ajánlatot, akkor illegális és a választók akaratával ellenkező kormányt hozna létre.
A miniszterelnök tegnapi kötelezettség nélküli ajánlata mögött az elmúlt hónapok során a héber médiában sokszor emlegetett Dávid és Saul király közötti allegória ellentmondásos kapcsolata is feltételezhető.
Annak ellenére, hogy Bennett szószerint nem vont sohasem párhuzamot Saul király és Dávid egykoron létezett bonyolult kapcsolata között, de múlt és jelen viszonylatában számos hasonló elem adja magát.
Sikeres fegyverhordozójára féltékeny, a filiszteusokkal harcoló, Benjamin törzséből való Saul király allegorikus történetét Bennett, mint a Netanjahu-koalíció volt szövetségese az elmúlt hónapokban többször is említette, mondván a miniszterelnök azért nem hallgatja meg Őt, az általa kidolgozott és az ország gyógyulását szolgáló terveivel kapcsolatban, mert féltékeny sikereire és kizárólag személyes dolgaival van elfoglalva, ahelyett, hogy az ország boldogulása lenne számára az egyetlen szempont.
A vezetésből mellőzött és sértődött Bennett – a miniszterelnök két éve szószerint kirúgta Sakeddel együtt a kormányból – gyengeségére alapozva Amit Szegál tegnapi írása arra utal, hogy amennyiben a miniszterelnök ígéretet tesz volt védelmi miniszterének a kormányalakításai mandátum átruházására, és Gideon Szá’ár illetve Beni Gantz, ha nem is fogja követni egy esetleges Netanjahu koalícióba, de Saked révén Lapid erőfeszítései egészen biztosan meghiúsulnak és végül ötödik választás kiírására kerül sor.
A héber médiának állítólag nyilatkozó Reuven Rivlin elnök azonban, várhatóan Jáir Lapidnak fogja átadni a kormányalakítási mandátumot, és nem Bennettnek. A tegnap esti riportok szerint az elnök úgy véli, hogy a Jamina vezetőjének megbízása nagyjából ugyanazt jelentené, mintha a Netanjahu-féle eredménytelen koalíciós tárgyalásokat további egy másodperccel meghosszabítaná.
Rivlin elnök valószínűleg a Jes Atid elnökét, Jáir Lapidot fogja megbízni abban az esetben, amennyiben Benjamin Netanyahu miniszterelnöknek kedd éjfélig nem sikerülne kormányt alakítania,
Rivlin elvileg ugyan felajánlhatja Bennettnek is a mandátumot, de magas rangú politikai forrásokra hivatkozva a média azt állítja, az elnök valószínűleg nem ezt az utat fogja választani, még akkor sem, ha Netanyahu és a jobboldali törvényhozók többsége úgy dönt, hogy módosítja korábbi ajánlásait Bennett javára.
Eközben a 13. csatorna hétfő este arról számolt be, hogy Lapid hatalommegosztási megállapodást ajánlott fel a Jaminának, amelynek megfelelően Bennett 2 év és három hónap időtartamra első körben miniszterelnök és ezt követően külügyminiszter lenne, míg Lapid váltaná a kormányfői pozícióban. Lapid emellett hajlandó széles vétóhatalmat adni Bennett jobboldali tömbjének a leendő egységkoalíción belül.
Emellett Lapid vezető portfóliót ígért Sakednek (belügyi vagy közbiztonsági), valamint két vagy három további portfóliót a hét Jamina képviselőnek, amennyiben a kormány megalakul.
Netanjahu ezzel szemben Bennettnek egy éves rotációt, Sakednek vezető portfóliót illetve a Jamina frakció beolvadását ígérte a Likud listáján két egymást követő választás során.