Az Egészségügyi Minisztérium meroni katasztrófával foglalkozó vizsgálata felkészületlennek találta a kórházakat

ujkelet.live

Négy nappal a Meron-hegyen történt katasztrófa után az Egészségügyi Minisztérium kedden felülvizsgálta az egészségügyi csapatok intézkedéseit a 45 férfi és fiúgyermek halálát és további 150 személy sérülését eredményező incidens kapcsán.

Az Ynet híroldal szerint a jelentésből kiderült, hogy a katasztrófa áldozatainak többségét a cfáti Ziv Orvosi Központba evakuálták, amely a minisztérium szerint nem volt felkészülve az áldozatok osztályozására.

A minisztérium azt is megállapította, hogy a ramat gáni Siba Orvosi Központban, a tel-avivi Sourasky Orvosi Központban és a petach tikvai Rabin Orvosi Központban található helikopter leszállópályák mind alkalmatlanok voltak az áldozatok fogadására, ezért néhányukat Jeruzsálembe szállították kezelésre.

,,Szerencsére nem volt túl sok súlyos vagy közepesen súlyos sérült” – mondta az eset részleteit smerős forrás az Ynet szerint.
,,A sérülteket rosszul osztották szét… Még a kórházból kórházba szállítás is logikátlan volt”.

,,Egy beteget helikopterrel a jeruzsálemi Hadassah Orvosi Központba szállították. Van ennek értelme?”- kérdezte a forrás. ,,Nem tudom, miért vittek ennyi sérültet a Zivbe. Nem tudnak egyszerre 47 sérültet vállalni. Esélytelen. A másodlagos szállítási pont a haifai Rambam volt. Ez kinek a döntése volt?”

A minisztérium következtetései szerint bár a helyszínen és a kórházakban az orvosi csapatok jól működtek, további eljárásokat kell bevezetni a helyszínen történő jobb előzetes kezelés biztosítására, a kórházak jobb felkészítésére az áldozatok osztályozására és többek között az orvosi szolgáltatások megerősítésére a közösségben.

A jelentés azt is javasolja, hogy mélyreható vizsgálatot indítsanak a katasztrófa éjszakáján zajló döntéshozatali folyamatról, hogy világosabb legyen, ki hozta a döntéseket.

Továbbá a vizsgálat azt is megállapította, hogy a kórházak a Polgárvédelmi Parancsnokságtól és az izraeli rendőrségtől körülbelül fél órával az esemény kezdete után kaptak jelentéseket a katasztrófáról.

A Meron-hegyen lévő mentőcsapatok az első jelentést 0: 50-kor tették, de az Egészségügyi Minisztérium csak 1: 19-kor kapott hírt a katasztrófáról, míg a kórházakat csak hajnali 1: 51-kor riasztották, hogy készüljenek fel a sérültek fogadására.

Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt Új Kelet Live

E heti adásunkban az izraeli gazdaság, belpolitika és nemzetközi kapcsolatok legfontosabb híreit elemezzük a legfrissebb hivatalos adatok és nyilatkozatok alapján.A tartalomból:Gazdasági körkép: Megjelentek a Központi Statisztikai Hivatal augusztusi adatai. A fogyasztói árindex 0,7%-os havi növekedést mutat, amivel az éves infláció 1,5%-ra alakult. Részletesen megnézzük, miért drágultak jelentősen a repülőjegyek, a szállodai tartózkodások és az üzemanyagok, valamint hogyan változtak az ingatlanbérleti díjak.Belpolitikai csörte: Amichai Elijahu örökségvédelmi miniszter tel-avivi kijelentése a kormányellenes tüntetők bevonulásáról óriási felháborodást váltott ki. Naftali Bennett korábbi miniszterelnök bocsánatkérésre szólította fel a minisztert a Herzl-hegyi temetőben.Bírósági ítélet: 22 év börtönbüntetésre ítélték Dennis Mokint a 19 éves Diar Umari 2023-as megöléséért. Áttekintjük a Názáreti Kerületi Bíróság döntésének hátterét és az áldozat apjának reakcióját.Kultúra és diplomácia Thaiföldön: Alona Fisher-Kamm izraeli nagykövet a bangkoki követségen nyilatkozott a közelmúltbeli izraeli-ellenes tüntetésekről, kiemelve a kulturális különbségek elsimításának fontosságát.NAÜ közgyűlés Bécsben: Moshe Edri, az Izraeli Atomenergia Bizottság vezérigazgatója egyértelmű üzenetet küldött Teheránnak: Izrael szükség esetén ismét fellép az iráni fenyegetéssel szemben.És a szokásos bónusz téma zárásul.Tarts velünk! Iratkozz fel a csatornánkra, és hagyj egy értékelést, ha tetszett az epizód!Sábát sálom vegmár hatima tova!
  1. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  2. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  3. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  4. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt
  5. Új Kelet Live Podcast – Ami a héten kimaradt

Az Egészségügyi Minisztérium meroni katasztrófával foglalkozó vizsgálata felkészületlennek találta a kórházakat” bejegyzéshez egy hozzászólás

  1. Voltak-e egészségügyi pontok a helyszínen? Biztonság kedvéért kellett volna telepíteni néhányat! A kórházak nem okai az eseménynek, nem lehet őket okolni azért, mert nem tudtak minden sérültet fogadni! Úgy gondolom, rendezni kellene a helyszínt, tömeg-fogadásra alkalmassá kellene tenni!!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.