A Legfelsőbb Bíróság befagyasztotta a likudos képviselő igazságügyi miniszteri kinevezését, miután Mandelblit érvénytelennek ítélte a szavazást

0
Benjamin Netanjahu minisztereknök (középen), Beni Gantz védelmi miniszter (jobbra) és Juli Edelstein egészségügyi miniszter a koronakabinet ülésén Fotó: Haim Tzach/GPO

ujkelet.live

A Legfelsőbb Bíróság este közölte, hogy szerdán 15: 30-kor döntést hoz Ofir Akunisz likudos képviselő igazságügyi miniszterré történő kinevezéséről, miután a kinevezésről szóló kabinetszavazást Avichai Mandelblit főügyész érvénytelennek nyilvánította.

A bíróság ideiglenes intézkedést rendelt el Akunisz kinevezésének befagyasztása érdekében.

Akunisznak és Benjamin Netanjahu miniszterelnöknek szerda délelőtt 11-ig kell prezentálnia érvelését azzal kapcsolatban, hogy miért érvényes ez a kinevezés.

A kedd esti bírósági tárgyalásra egy kiabálásokkal, vádaskodásokkal és politikai manőverezésekkel fűszerezett kabinetülés után került sor, melyen megkísérelték Akunisz igazságügyminiszteri beiktatását egy rögtönzött szavazás útján, amelyet Mandelblit törvénytelennek nyilvánított, mert nem szerepelt a napirenden.

A Legfelsőbb Bíróság egy új tárgyaláson mérlegelte a kérdést egy petícióval kapcsolatban, amely arra kötelezi a kormányt, hogy töltse be az összes megüresedett miniszteri posztot.

Mandelblit a tárgyalás kezdetén azt kérte a bíróságtól, hogy haladéktalanul rendelje el az igazságügyi miniszter kinevezését, miután a kormány határideje lejárt anélkül, hogy előrelépés történt volna. Netanjahu eközben további 48 órát kért a bíróságtól az igazságügyi miniszter kinevezésére, és további időt a vasárnapi határidőn túl a többi pozíció betöltésére.

A miniszterelnök a főügyész közötti ellenséges viszonyának jeleként – Mandelblit emelt ellene vádat – Netanjahut a bíróságon egy magán ügyvéd képviselte, nem pedig Mandelblit.

A petíciót benyújtó csoportok egyike, a Minőségi Kormányért Mozgalom képviselője ideiglenes intézkedést kért Akunisz kinevezéséről, amelyet a bíróság megadott.

A miniszteri kinevezés miatti holtpont megtörésére tett kísérlet kudarcot vallott, amikor a miniszterek leszavazták a Kék-Fehér elnökének, Beni Gantznak a lépését, hogy állandó minőségben visszatérhessen a posztra. Gantz április 1-ig 3 hónapig megbízott igazságügyi miniszterkén szolgált.

A Likud mind a 17 minisztere az intézkedés ellen szavazott, míg a többi 10 kabinet-tag igennel szavazott. Az ezt követő Likud-akció, amely Akunisznak ítélte a posztot, szintén kudarccal végződött.
A normál esetben viszafogott Mandelblit ordítozni kezdett a Likud minisztereivel, amiért olyan szavazást tartottak, amely nem volt az ülés napirendjén, ezért érvénytelen.

,,A főügyész [álláspontja] ellen szavaztatok, ez példátlan esemény” – monda a minisztereknek Mandelblit a média szerint. „Ne gondoljátok, hogy ez a szavazás át fog menni. Ez a szavazás illegális.”

A Likud miniszterei az ülésen azt állították, hogy a koalíciós megállapodás Gantz Kék-Fehérjével a márciusi választások után lejárt, ezért Netanjahu bárkit kinevezhet igazságügyi miniszterré. A Netanjahu és Gantz által tavaly aláírt koalíciós megállapodás szerint a felek megállapodtak abban, hogy a kormány idejére az igazságügyminiszteri poszt Gantz Kék-Fehér pártjához kerül, és a miniszter kinevezéséhez a kabinet mindkét blokkjának jóváhagyása szükséges. Netanjahu azonban jelenleg akadályozza a kabinetszavazást az ügyben. A megállapodás a Likud érvelésével ellentétben az új kormány megalakulásáig marad érvényben.

Netanjahu, aki jelenleg csalás, vesztegetés és bizalommal való visszaélés miatt vádemelés alatt áll, a kabinetülés kezdetén ragaszkodott ahhoz, hogy állandó igazságügyi miniszter személyéről a következő kormány döntsön, momdván nincs értelme állandó igazságügyi minisztert kinevezni, aki megkötheti a következő kormány kezét bizonyos kérdésekben, amikor bármelyik pillanatban létrejöhet egy új kormány. Továbbá reményét fejezte ki, hogy a Legfelsőbb Bíróság további 48 óra hosszabbítást ad a kormánynak, hogy „kölcsönösen elfogadott megoldást érjen el”. Azt mondta azonban, hogy ,,azonnal összehívják és eldöntik” a kinevezést, ha a bírók ezt elrendelik, de ,,megpróbálom megakadályozni a felesleges összecsapást” – tette hozzá.

A kabinet minisztereket összehívták az állandó igazságügyi miniszter kinevezésére, miután a Legfelsőbb Bíróság figyelmeztetett, hogy a kormány nem lesz képes megfelelően működni, ha a nap végéig nem töltik be a tisztséget.

Mandelblit is figyelmeztette a minisztereket, ha nem tudnak megállapodni, a Legfelsőbb Bíróságnak be kell avatkoznia, és ha a bíróság nevez ki igazságügyi minisztert, az katasztrófa lenne.

A főügyész álláspontja szerint az igazságügyi minisztert azonnal ki kell nevezni, tekintettel a gyanúsítottak személyes bírósági megjelenését korlátozó rendelet lejártára, amelyet csak az igazságügyi miniszter terjeszthet ki. Mendelblit azzal érvelt, hogy az igazságügyi miniszter kinevezésének elmulasztása így veszélyezteti a fogvatartottak egészségét, akiknek most a koronavírusfertőzés kockázatától függetlenül bíróság elé kell állniuk. Továbbá a börtönszolgálat kockázat minimalizálására kidolgozott terve elfogadhatatlan az Egészségügyi Minisztérium számára, mert nem elég hatékony.

Az igazságügyi mellett betöltetlenek még a kommunikáció, a felsőoktatás, a vízkészlet, a társadalmi egyenlőség, valamint a tudomány és a technológia minisztériumok.

Jáir Lapid, az ellenzék vezetője az események nyomán nyilatkozatot adott ki, azzal érvelve, hogy ez ,,emlékeztet arra, hogy nincs esély arra, hogy [Netanjahu] teljesítse bármilyen megállapodás szerinti kötelezettségvállalásait”, figyelmeztetve más politikai vezetőket, miközben a koalíciós tárgyalások folytatódnak. Netanjahunak még hat napja van a kormányalakítási megbízatása lejárta előtt.

Az Új Remény vezetője, Gideon Szá’ár aki a legutóbbi választási ciklus előtt kilépett a Likudból, azt mondta, hogy a saga ,,további bizonyíték a kormányváltás létfontosságú szükségességére”.

A 12-es csatorna este egy „vezető jogi tisztviselőt” idézett, aki azt állította, hogy Netanjahu keddi magatartása közelebb hozta ahhoz, hogy kénytelen legyen lemondani miniszterelnöki posztjáról, az ellene indított büntetőperrel kapcsolatos nyilvánvaló összeférhetetlenség miatt.

„Ez a legsúlyosabb alkotmányos válság, amelyet Izrael Állam valaha is látott” – nyilatkozta a magas rangú tisztviselő a csatornának. „A miniszterelnök támadást hajtott végre a demokrácia ellen, és egy lépésre van attól, hogy alkalmatlannak nyilvánítsák feladatai elvégzésére.”

Egy likudos forrás szintén kritizálta a miniszterelnököt, mondván, Netanjahu „súlyos hibát követett el”, amikor átnyomta Akunisz kinevezését.

Sáj Nitzan volt államügyész „példátlannak”, „botrányosnak” és „a jogállamiság megsértésének” nevezte a történteket, de szerinte ez nem indokolja Netanjahu miniszterelnöki tisztségének felfüggesztését.

Forrás: Ynet; ujkeletlive

Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 20-án Új Kelet Live

Kochavi tollat ragadott; 102-re emelkedett az arab közösségben dúló erőszak áldozatainak száma; Bennett meghívót kapott; Ami kimaradt; Időjárás
  1. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 20-án
  2. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 19-én
  3. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 18-án
  4. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 17-én
  5. Az Új Kelet Live éjszakai hírei október 16-án

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .