Netanjahu: 6 hónap múlva jön a második oltási kampány, készüljenek a gyerekek is

0

ujkelet.live

Benjamin Netanjahu miniszterelnök kedden bejelentette, hogy Izrael egy második COVID-19 oltási kampányra készül 6 hónap múlva, amely a tervek szerint gyermekeket is magában foglal.

„Készítsétek a vállatokat és a gyerekeket is, mert becsléseink szerint az oltásokat addigra jóváhagyják a gyermekek számára” – mondta Netanjahu.

Izrael koronavírus-projektmenedzsere, Nachman As professzor azonban szerda reggel ellentmondott a miniszterelnök kijelentéseinek.

„Nem tudom megmondani, hogy fél éven belül, egy éven belül vagy később fogunk ismét vakcinázni,” nyilatkozta As a katonai rádiónak. „Ha a vakcina még jobbnak bizonyul, és a hatékonysága az idő múlásával is megmarad, anélkül, hogy vírusvariánsok veszélyeztethetnék, ez az időszak még hosszabbra nyúlhat”.

„Én a szavamat adom a [gyógyszeripari] vállalatok igazgatóinak” – mondta Netanjahu kedden. „Ők pedig egyértelmű költségvetési kötelezettségvállalást követeltek, mert enélkül nem tudnak oltásokat félretenni a számunkra. Politikai akadályokkal szembesültem, és miután a választások véget értek, ugyanazokkal az akadályokkal találkoztam”.

A közbeszerzési megállapodást több hétig akadályozták a folyamatban lévő politikai viták – főleg a Kék-Fehér állandó igazságügyi miniszter kinevezésére vonatkozó követelése miatt -, amelynek eredményeként a kabinet törölt egy olyan ülést, amelyen állítólag zöldutat adtak volna az ügyletnek.

Hétfőn végül véglegesítették a megállapodást a Pfizerrel, mely 2022-ig több millió koronavírus-vakcina vásárlására vonatkozik. Órákkal később hasonló megállapodás született a Moderna amerikai gyógyszeripari óriással.

Netanjahu és Juli Edelstein egészségügyi miniszter megerősítette, hogy a Pfizerrel kötött megállapodás szerint az elkövetkező évben mintegy kilencmillió oltóanyag-adag érkezik Izraelbe, és az ügylet lehetőséget biztosít további több millió oltás megvásárlására, ha szükséges. Azt is kijelentették, hogy az oltásokat úgy módosítják, hogy védelmet nyújtsanak a COVID-19 új változatai ellen.

Noha a közös nyilatkozat nem tért ki az megállapodás költségeire, források szerint a tervezett ár 1–1,5 milliárd sékel kb. 92 milliárd-138 milliád Ft) között mozog.

Netanjahu azt is kijelentette, hogy Izrael pályázatot készít egy vakcinagyártó létesítményre az országban, amelyhez a jövőben még több ország csatlakozhat.

Edelstein pedig közölte, hogy az ország sikeres oltási kampányának köszönhetően az egészségügyi tisztviselők megvitatják a látogatók számának megnövelését a rendezvényeken, és arra buzdította azokat, akik még nem oltatták be magukat, hogy pótolják a mulasztást.

Izrael már beoltotta lakosságának 55% -át, több mint 10 millió vakcinát osztva ki.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .