Először döntött a bíróság egy be nem oltott, tesztet megtagadó iskolai alkalmazott eltiltásáról

0

ujkelet.live

A Tel-Avivi Regionális Munkaügyi Bíróság vasárnap úgy döntött, hogy egy be nem oltott tanársegéd Közép-Izraelből nem térhet vissza a munkába, és továbbra sem fog fizetést kapni.

A döntést azután hozták, hogy egy önkormányzati iskola alkalmazottja panaszt nyújtott be a bírósághoz a tanács azon politikája ellen, amely eltiltotta azokat az munkatársakat, akik hét naponta nem estek át koronavírus-teszten vagy nincsenek beoltva koronavírus ellen.

Avichai Mandelblit főügyész és az Egészségügyi Minisztérium egyaránt azt mondta, hogy a be nem oltott munkavállalóknak fizikailag nem szabad visszatérniük munkahelyükre, hacsak nem mutatnak be rendszeresen negatív koronavírus-tesztet, amelyet a szóban forgó asszisztens, Szigal Avisáj nem volt hajlandó megtenni.

Mivel még nincs hatályos jogszabály, Meirav Klieman bíró ítélete precedensként szolgál majd a bíróságok elé kerülő hasonló esetekben.
„Jelenleg nem gondoljuk, hogy a kérelmező látszólagos jogai felülmúlják azt a jogát és kötelességét, hogy gondoskodjon tanítványai, családjaik és az oktatási személyzet jólétéről” – írta Klieman.

Dr. Saron Alroy-Preisz, az Egészségügyi Minisztérium közegészségügyi szolgálatának vezetője szerint a be nem oltott, munkahelyükre visszatérő emberek „jelentős kockázatot jelenthetnek az e létesítményekben szolgáltatást nyújtó nyilvánosság számára”.

Alroy-Preisz hozzátette, hogy ilyen esetben negatív koronavírus-tesztet kell bemutatniuk.

„Örülök, hogy a bíróság úgy döntött, hogy az élethez való jog felülmúlja az oktatási asszisztens méltósághoz és tisztelethez való jogát” – mondta Juval Arad, a Kokhav Ja’ir Tzur Jigal Tanács vezetője. A tanársegéd a közösség egyik általános iskolájának alkalmazottja.

A Legfelsőbb Bíróság márciusban ideiglenes intézkedést adott ki, amely megtiltotta az Egészségügyi Minisztériumnak, hogy a helyi hatóságoknak információkat adjon át azokról, akik nem kaptak COVID-19 oltást.

A bíróság továbbá utasította az állami szerveket és az egészségügyi szolgáltatókat, hogy magyarázzák el, miért nem törölték a minisztérium számára ezt lehetővé tévő jogszabályokat.

Az ellentmondásos törvény, amelyet a Kneszet a múlt hónapban hagyott jóvá, felhatalmazza az Egészségügyi Minisztériumot, hogy három hónapos időszakra továbbítsa az adatokat az önkormányzatoknak és az Oktatási Minisztériumnak. A jogszabály célja a be nem oltottak immunizálásra ösztönzése, és tiltja az információk más célokra történő felhasználását.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .