Kochavi Macronnak: A Hezbollah több ezer rakétával rendelkezik, háború esetén Izrael nem fog habozni csapást mérni az ellenségre

0
Aviv Kochavi vezérkari főnök fotó: Izraeli Védelmi Erők/Twitter

ujkelet.live

Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka, Aviv Kochavi altábornagy csütörtökön azt mondta Emmanuel Macron francia elnöknek, hogy a Hezbollah terrorszervezet túszul ejtette Libanont, és több ezer rakétával rendelkezik.

„Biztonsági szempontból, Libanon Állam a Hezbollah terrorszervezet fogságában van, elvesztette az irányítást a biztonságpolitika terén és nyilvánvalóan nem hajtja végre az 1701-es számú határozatot” – mondta Kochavi Párizsban, az Izraeli Védelmi Erők Twitter-bejegyzése szerint.

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa 1701. sz. határozata, mely véget vetett a 2006-os második libanoni háborúnak, a libanoni katonai csoportok leszerelését, és a nekik szánt fegyverszállítmányok leállítását rendelte el. Ezen felül kikötte, hogy Libanonban csak a libanoni nemzeti hadsereg és az ENSZ békefenntartói lehetnek jelen, mint fegyveres erők.

„A Hezbollah ma több ezer rakétával és lövedékkel rendelkezik, amelyeket a polgári lakosság szívében tárol, és szándékosan az izraeli állampolgárok megsebesítésére irányulnak. Az Izraeli Védelmi Erők mindent meg fog tenni, hogy ezt megakadályozza”.

Kochavi továbbá figyelmeztetett, hogy Izraelnek több ezer támadható célpontja van Libanonban, mely minden héten bővül.

„Háború esetén Izrael nem fog habozni erőteljes csapást mérni mindenhova, ahol fegyvert, ellenséget vagy az ellenséget támogató állami infrastruktúrát talál. A libanoni kormányt terheli a felelősség a helyzet megváltozásáért, a kormány és Libanon Állam lesz a felelős a Hezbollah bármely intézkedésért, melyet Izrael Állam polgárai ellen tesz.”

Kochavi Reuven Rivlin elnökkel jelenleg Párizsban tartózkodik, háromnapos európai turnéjuk utolsó állomásán. Az utazás célja az Irán illetve a Hezbollah jelentette veszélyekre való felhívásra valamint a Nemzetközi Büntetőbíróság közelmúltbeli döntésére koncentrált.

Naszrallah-fájl

A Yedioth Ahronoth napilap múlt héten megjelent cikke azt állította, hogy először fedi fel az Izraeli Védelmi Erők titkos hírszerzési aktáját a terrorszervezet vezetőjéről, Hasszán Naszrallahról.

A Yedioth Ahronoth riportja a Naszrallah gyermekkorából származó fotók mellett feltárta, hogy az izraeli hadsereg paranoiásnak tartja a terrorista vezért, aki megszállottan olvassa mindazt, amit róla írnak az izraeli médiában.

„Hasszán Naszrallah az izraeli médiával él” – magyarázta Dr. “K”, az izraeli katonai hírszerzés (AMAN) kutatási részlegének vezető stratégiai kutatója, aki az elmúlt évtizedben 24/7-ben a Hezbollah vezetőjével él, lélegzik és álmodik. Biztonsági okokból csak nevének héber kezdőbetűjével lehet utalni rá.

„Minden újságírót ismer. Így tanulmányozza az izraeli társadalmat, az izraeli közvéleményt, hogy közvetlenül összhangban legyen vele. Az elmúlt időszakban az izraeli média még nagyobb színpadot adott neki, mint Libanonban, a saját országában lévő média. A jelentőség, amit izraeli média tulajdonít neki, csak tovább táplálja nárcizmusát.”

Az AMAN kutatási részlegének több mint 15 kutatóból álló csapata, melynek Dr. “K” is egyike, mind egy dologra összpontosít: Naszrallah személyiségének és intézkedéseinek analizálására, hogy megjósolják a különböző forgatókönyvekre adott reakcióit.

Folyamatosan frissítik a hozzájuk érkező információkat, mind nyílt forrásokból, mind minősített hírszerzési forrásokból, és összeállítják az izraeli hírszerzési közösség „Naszrallah fájlját”.

Hogy milyen ember Naszrallah? Dr. K szerint „Karaktere/személyisége nagyon lenyűgöző és összetett, és lehetetlen mindent tudni róla. Egyedülálló politikai-stratégiai tehetsége van, és az elmúlt három évtizedben kétségbevonhatatlan vezetőként ápolta imázsát.”

„Nagyon központosított, zárkózott, ritkán konzultál, arrongás a nárcizmusig. Nagyon éles eszű ember, nagyon intelligens, de rendkívül nárcisztikus. Támogatói, de ellenzői szemében is szimbólum és rejtély. Egyesek azt állítják, hogy sokat hazudik.”

„Naszrallah elsősorban klérusnak tartja magát. Tehát hazudik, de a vallási tekintély jóváhagyásának pecsétjével. A síiták között van egy ‘takijja’ nevű fogalom – amely vallási engedély a hazugságra. De nagyon nem szereti, ha a hazugságaira fény derül.”

„Csapatunk egyik következtetése az, hogy Naszrallah két identitás között tépelődik: vallásos identitás, egy jámbor iszlamistáé; és a politikusé, a pragmatikusé, aki a polgári lakosságot is felügyeli.”

„Merev erkölcsi iránytűje feszültséget kelt benne az Irán iránti vallási elkötelezettsége és a Libanon iránti elkötelezettsége között. Az évek során szélsőséges vallási küldetéssel rendelkező forradalmárból pragmatikusabb színésszé alakult át”.

„Megutálta a kockázatvállalást. A múltban sokkal több kezdeményezést vállalt, és többet engedett meg magának. Most csak akkor fog intézkedni, ha úgy érzi, hogy sarokba szorult. A korral érett és visszafogottabb lett.”

A csapat egyik tagja, “A” százados szerint Naszrallah nem gondolkozik az utódlás kérdésén. „Nagyon fanatikus az imidzsével kapcsolatban, nem engedi, hogy mások felemelkedjenek a közelében. Nem gondoskodik örökösről a halála után napokra. Fanatikusan őrzi katonai irányítását. A döntéshozatal, az utolsó szó, egyedül az övé.”

„Ez különösen érdekes időszak Naszrallah követésében. Libanon gazdaságilag összeomlik, a COVID-19 sújtja, maga Naszrallah pedig Izrael célkeresztjében van, és rejtőzködni kényszerül.”

„Erős és vitathatatlan vezetői képe a 2006-os második libanoni háború óta megrepedt. Néhányan a síiták közül, saját szektájában, bírálják őt.” Azonban az AMAN-csapatban senki sem siet megírni Naszrallah nekrológját.

„A koronavírus tovább ront a helyzeten, de elutasítja az ellenség, Amerika által készített oltásokat. A közeljövőben nem fog nyugdíjba menni, és nem gondoskodik örökösről.”

Válaszul az Al-Akhbar szerkesztője, Ibrahim al-Amin, aki a Jeruzsálemi Közügyek Központja szerint közel áll Naszrallahoz, azt írta, hogy a Yedioth-cikk „szakmai sértés”, és „a tömegkommunikációs kar hallgatója” jobb cikket írt volna „Izrael legkiemelkedőbb ellenségéről”, közölte a Jerusalem Post hétfőn.

Al-Amin tagadta, hogy Naszrallah egy földalatti bunkerben él, amint azt a Yediot cikke állítja, és azt írta, hogy Libanon területét is el szokta hagyni, és szabadon mozog az egész országban.

A cikk közzététele a nagy példányszámú Yedioth újságban széles körben az Izrael Hezbollahval folyamatban lévő pszichológiai harca részének tekinthető, amely magában foglalja az iráni meghatalmazott fejlett fegyvereket tároló raktárainak leleplezését és kísérleteit a precíziós irányítású lőszerek gyártására.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .