Reggeli gyors – a vádirat szerint a szírek megpróbálták felhasználni a határt átlépő nőt izraeli katonák foglyul ejtésére

0

ujkelet.live

Egy héttel ezelőtt emeltek vádat az ellen a izraeli nő ellen, aki a múlt hónapban átlépte a szíriai határt. A vádiratot a názáreti büntető bíróságon zárt ajtók mögött nyújtották be és a bíróság eleinte hírzárlatot rendelt el, amelyet végül részben feloldott és a vádirat egyes a részletei a hétvégén nyilvánosságra kerültek.

Jelentések szerint a szírek információk átadására próbálták felhasználni a határt átlépő izraeli nőt és azt követelték, hogy vezesse a szíriai csapatokat egy izraeli katonai előőrshöz, ahol izraeli katonákat ejthetnek foglyul.

A nőt, miután állítólag elutasította a követelést, egy damaszkuszi börtönben tartották fogva 16 napig, számolt be a héber média a vádiratra hivatkozva.

A médiában megszellőztetett tiltott határátkelés jelentős nemzetközi incidenssé dagadt, majd Oroszországon keresztül több mint egy hét diplomáciai harc után a nőt sikerült hazahozni Izraelbe. A fogoly tranzakció Jeruzsálemnek jelentős költségekkel járt, magában foglalva szír foglyok szabadon engedését és Szputnyik oltóanyagok vásárlását Szíria részére, milliós tételben.

Az állítólag korábban mentális betegségben szenvedett, dezertőr izraeli nő személyazonosságát nem lehet közzétenni. Annyit lehet tudni róla, hogy 25 éves, Modiin Illitből származik, szakított az ultraortodox közösséggel és folyékonyan beszél arabul.

A vádirat szerint korábban [2019] valamilyen minőségben szolgált az izraeli katonaságnál, miután leszerelt nomád életmódot folytatott, bejelentett állandó lakhely nélkül.

Január végén úgy döntött átlépi a szíriai határt és miközben Jeruzsálemben egy családnál tartózkodott az interneten felkutatta, melyik falu áll a legközelebb a határhoz, és hogyan juthat el oda.

Az izraeli törvények tiltják az állampolgárok ellenséges államokba való utazását – valamint az ellenséges államok állampolgárainak belépését Izraelbe -, és megtiltják az izraeliek számára, hogy külön kormányzati engedély nélkül ellenséges államokkal üzleteljenek.

Szíria az ellenséges államok listáján szerepel, és jó néhány izraelit és izraeli arabot, akik átlépték a határt a visszatérésük után, vád alá helyeztek emiatt.

A vizsgálat szerint, a fiatal nő Madzsdal Samsz térségébe ment, hogy átlépje a határt, és nyilvánvaló, hogy jól ismeri a helyet, és a múltban már bejárta. Átment egy ösvényen a Hermon-hegyen, és egy régi kerítéshez ért a hegyen egy olyan részen, amelyet nem fedett le a hadsereg radarja.

Éjfél felé átmászott a kerítésen, és belépett Szíriába, és senki sem figyelte az előrehaladását.

A kihallgatás, amelyet az Északi Parancsnokság vezetőjének, Amir Baram vezérőrnagynak mutattak be, megállapította, hogy nem volt mód megállítani a fiatal nőt a határátlépésben. Úgy döntöttek, hogy nem tesznek fegyelmi intézkedéseket egyetlen katona ellen sem, csak a térség biztonsági elemeit erősítik meg jelentősen, az incidens esetleges megismétlődésének megakadályozása érdekében.

Ezenkívül a libanoni Hezbollah terrorszervezethez kötődő újságíró múlt hónapban olyan képeket tett közzé a közösségi médiában, amelyeken állítólag a Szíriába belépő izraeli nő látható fél évvel korábban a libanoni határnál.

Az al-manaros Ali Choeib azt állította, hogy a nőt 2020 októberében a határ közelében szúrták ki, egy terepjáróban. Akkoriban a szokásosnál nagyobb volt a feszültség határon, Izrael megtorlásra számított a Hezbollah részéről operatív ügynöke halálért Szíriában.

A Hezbollahhoz tartozó média akkor azt állította, hogy a nő egy katona volt, akit az izraeli hadsereg civil ruhában küldött a határra.

Az Ynet szerint a nőt ennél az esetnél az Izraeli Védelmi Erők egyik vezető tisztje megállította a határ közelében, figyelmeztette az ottléte veszélyére, majd elküldte.

forrás: ujkelet.live; TOI; ynet

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .