Izrael szerint Irán áll a teherhajót ért robbanás mögött az Ománi-öbölben

0

ujkelet.live

Héber nyelvű média riportok pénteken arról számoltak be, hogy az izraeli tisztviselők úgy vélik, Irán áll az izraeli tulajdonú teherhajón történt robbanás mögött az Ománi-öbölben.

Irán még nem vállalt felelősséget az incidensért.

A pénteki robbanásra a Biden-kormány és Irán közötti fokozott feszültségek közepette került sor. Az új amerikai vezetés csütörtök este hajtotta végre az első katonai akcióját egy Irán által támogatott milícia ellen a szíriai-iraki határon, válaszul az Egyesült Államok Közel-Keleten állomásozó erői elleni támadásokra.

A riportokban név nélkül idézett izraeli tisztviselők szerint Irán a felelős a pénteki robbanásért, amely nem bénította meg a hajót, és nem okozott sérülést a legénység köreiben, de a javítási munkálatok miatt kikötésre kényszerült.

A Haaretz és a 13-as csatorna forrás nélküli jelentései azt állították, hogy Irán tudta, hogy a hajó izraeli, de ezt a hajó tulajdonosa és más jelentések valószínűtlennek tartották.

Míg a 12-es csatorna szintén forrás nélküli jelentése arról számolt be, hogy a robbanást egy iráni hajóról kilőtt rakéta okozta.

A Dryad Global tengeri hírszerző cég szerint nagy a valószínűsége, hogy a robbanás az „iráni katonaság aszimmetrikus tevékenységéből” fakadt. Miközben Irán próbál nyomást gyakorolni az Egyesült Államokra a szankciók feloldására, az ország megpróbálhat „erőszakos diplomáciát gyakorolni katonai eszközökkel” – jelentette a Dryad.

Az Egyesült Nemzetek hajó-adatbázisában a hajó tulajdonosaként a Ray Shipping Ltd. nevű tel-avivi székhelyű cég szerepel. A 74 éves Abraham Ungar, aki „Rami” néven ismert, a Ray Shipping Ltd. alapítója, és az egyik leggazdagabb ember Izraelben. Vagyonát a hajózásból és az építőiparból szerezte. A héber média szerint Ungar közel áll a Moszad kémügynökség vezetőjéhez, Joszi Cohenhez.

Ungar azt mondta, hogy nem tudja pontosan, mi találta el a hajót, szerinte valószínűleg „rakéták vagy a hajóorron elhelyezett akna” lehetett. „Az izraeli hatóságok ezt velem együtt vizsgálják” – mondta az Ynet híroldalnak. „Nem hiszem, hogy szándékosan vettek célba egy izraeli tulajdonú hajót. Ilyen velem még nem fordult elő… Úgy gondolom, hogy ez az Irán és az USA közötti játék része, ezért találnak el nyugati hajókat”.

„A legénység robbanást hallott. Volt egy robbanás, van egy lyuk és kár is van. Amikor a hajó megérkezik a kikötőbe, lesz egy ellenőrzés” – nyilatkozta Ungar a 13-as csatornának. Szerinte a hajó oldalán lévő lyukak átmérője 1,5 méter volt.

A csatorna szerint amerikai tisztviselők fogják átvizsgálni a hajót, miután megérkezik Dubaiba a javításra.

Két név nêlkül nyilatkozó amerikai védelmi tisztviselő azt mondta az AP-nek, hogy a robbanás két lyukat ütött a hajó baloldalán és két lyukat a jobboldalán közvetlenül a vízvonal felett. A tisztviselők szerint továbbra sem világos, mi okozta a lyukakat.

A robbanás területe Irán partjainál, a Perzsa-öböl bejáratánál robbanások sorozatának volt helyszíne 2019-ben, melyekért az amerikai haditengerészet Iránt tette felelőssé.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .