Biztató adatokat közölt a Siba Orvosi Központ a Pfizer-vakcina első dózisának hatásáról

0

ujkelet.live

A Siba Orvosi Központ pénteken közzétett adatai szerint a koronavírus fertőzések 75% -kal csökkentek az első adag Pfizer koronavírus elleni vakcina után.

A szakértők által felülvizsgált Lancet orvosi folyóiratban közzétett adatok középpontjában a Siba mintegy 9000 egészségügyi dolgozója állt, akik közül januárban 7214-en kapták meg az első oltást. A Siba csapata az oltás után 15-28 nappal az összes fertőzés 75% -os, a tüneti fertőzések 85% -os csökkenését állapította meg. Gili Regev-Jochaj professzor, a kórház fertőző betegségek járványügyi osztályának igazgatója szerint a kéthetes időszak alatt csak 170 személy fertőződött meg. A vírussal fertőzöttek közül 99-nél jelentkeztek tünetek. A betegek közül nyolcvan kilenc nem volt beoltva.

„A való életben az adatok legalább olyan jó eredményeket mutatnak, mint a klinikai vizsgálatoknál” – mondta Regev-Jochaj. „Az első adag hatékonyabb, mint gondoltuk.”

A professzor szerint a kórház most fejezi be a második adag hatásának kutatását, amiről a kutatók továbbra is úgy vélik, hogy alapvetően fontos. Megjegyezte azonban, hogy a kutatás alátámasztja a brit kormány döntését, amely szerint az oltóanyag első és második beadása között el kell osztani az időt több ember beoltása érdekében.

„Ez az első olyan vizsgálat, amely egyetlen vakcinadózis hatékonyságát vizsgálja valós körülmények között, és korai hatékonyságot mutat még a második dózis beadása előtt is” – mondta Ejal Lesem professzor, a Siba utazási és trópusi betegségek gyógyászati osztályának igazgatója.

Regev-Jochaj megjegyezte, hogy az adatokban azonban legalább egy kötöttség volt – a kórházi dolgozók általában 65 évnél fiatalabbak és egészségesebbek, mint a lakosság többi része, így lehetséges, hogy emiatt kevesebb ember betegedett meg vagy mutatott tüneteket. Bár már több izraeli egészségügyi pénztár és kutató feltárta az ország oltási kampányának előzetes adatait, ez az első tanulmány, amelyet egy szakértői lapban publikáltak.

A professzor szerint további jelentések készülnek, köztük egy olyan is, ami azzal foglalkozik, hogy az oltás után koronavírussal megfertőződött személy tovább terjeszti-e a vírust.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .