Riport: A Zsidó Nemzeti Alap irányelvet váltana, lehetővé téve a telepek bővítésére a földvásárlásokat Júdea és Szamáriában

0

ujkelet.live

A Zsidó Nemzeti Alap (Keren Kajemet LeIszráel) igazgatósága vasárnap szavaz egy új irányelvről, amely lehetővé teszi a szervezet számára, hogy hivatalosan földet vásároljon Júdea és Szamáriában az ottani izraeli telepek potenciális bővítése érdekében, derül ki a Walla híroldal riporteréhez került határozattervezetből.

Az 1901-ben alapított civil szervezet azért hozták létre, hogy földet vásároljon a zsidók számára az oszmán Palesztinában való letelepedéshez.

A szervezet ma Izraelben a teljes földterület 15% -át birtokolja. Ez a jelentős politikai váltás dollár százmilliókat juttathat a telepek kibővítéséhez, amelyeket a nemzetközi jog szerint illegálisnak tartanak.

Az új irányelv mögött az izraeli telepes lobbi nyomása áll, mely azt a célt tűzte ki, hogy a “C”-körzetben – Júdea és Szamária 60 százalèka, mely teljes izraeli irányítás alatt áll – lévő zsidó telepek népességét egymillióra növeljék a mai mintegy 400 000-ről.

1967 óta a Zsidó Nemzeti Alap tartózkodott a földvásárlásban való közvetlen részvételtől Júdea és Szamáriában, részben az amerikai adományozók kifogásai miatt.

Sok éven át a szervezetet a balközép Munkapárt irányította, október óta azonban egy jobboldali, telepes-párti politikus vezeti. A jobboldali pártoknak sikerült a legtöbb vezető tisztséget elfoglalniuk olyan cionista szervezetekben, mint a Zsidó Nemzeti Alap, amely Izrael egyik fő finanszírozási és politikai kinevezési forrása Izrael politikai pártjainak.

A határozattervezet szerint a szervezet Júdea és Szamáriában fog működni, hogy telepeket fejlesszen projekteken, oktatáson, erdőgazdálkodáson és környezetvédelmen keresztül.

Az állásfoglalások hangsúlyozzák, hogy a szervezet csak palesztinok tulajdonában lévő magánföldeket fog vásárolni, amelyeket a meglévő telepek bővítésére fognak használni, nem pedig újak építésére.

A megvásárolható földterületnek egy meglévő telep joghatóságán belül kell lennie, vagy közvetlenül annak szomszédságában kell lennie.

A szervezet nem fog földeket vásárolni az A és B-körzetben – Júdea és Szamária 40% -ában, amelyet teljes egészében vagy részben a Palesztin Hatóság irányít.

A külföldi adományok csak akkor használhatók földvásárláshoz Júdea és Szamáriában, ha a tranzakciók az adományozó ország törvényei szerint legálisak.

A határozat tartalmazza a földvásárlás kiemelt területeinek felsorolását, beleértve a Jordán-völgyet és Júdea és Szamária belsejében fekvő más területeket.

Politikai és diplomáciai érzékenysége miatt a Zsidó Nemzeti Alap vezetői megpróbálták ezt a lépést titokban tartani. A határozattervezet nyomtatott példányát kézbesítették az igazgatóság tagjainak, akiket arra kértek, hogy kezeljék diszkréten – nyilatkozták az ügyben jártas források a Walla riporterének.

Az elmúlt években a szervezet leányvállalatokon keresztül korlátozott formában működött a területen.

„Az évek során mindenütt dolgoztunk Izraelben, Júdeában és Szamáriában is” – nyilatkozta a Zsidó Nemzeti Alap. „A vasárnapi értekezlet célja a kézhez kapott jogi véleményen alapuló irányelvek jóváhagyása. Ebben a szakaszban nem áll szándékunkban új fejlesztési területet létrehozni Júdeában és Szamáriában.”

A szervezet igazgatóságában a balközép pártok képviselői megpróbálják blokkolni a határozatot. Állításuk szerint egy ilyen nagy politikai váltás nem helyénvaló egy választási kampány során, és feszültséget kelthet az új Biden-kormánnyal.

Az amerikai Külügyminisztérium szóvivőjét csütörtökön egy sajtótájékoztatón megkérdezték a riporttal kapcsolatban, melyre a következőt reagálta: „Rendkívül fontos elkerülni az egyoldalú lépéseket, amelyek súlyosbítják a feszültséget és aláássák a kétállami-megoldás elérésére irányuló erőfeszítéseket. Ide tartozik az anektálás, a telepépítés, a rombolások, a felbujtás és a terroristáknak fizetett pénzek.”

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .