Riport: A Moszad vezetője februárban Washingtonba utazik és lehet, hogy találkozik Bidennel is

0
Joszi Cohen a Moszad igazgatója egy herzliyai konferencián 2019-ben fotó: youtube

ujkelet.live

A 13-as csatorna pénteki riportja szerint a Moszad kémügynökség vezetője, Joszi Cohen az utolsó simításoknál jár a február második felére tervezett útját illetően az Egyesült Államokba, ahol várhatóan találkozni fog Jake Sullivan amerikai nemzetbiztonsági tanácsadóval, William Burnsszel, a CIA főnökével és esetleg Joe Biden amerikai elnökkel.

Így Cohen lesz az első izraeli tisztviselő, aki személyes találkozón vehet részt az új kormánnyal.

A 13-as csatorna megjegyezte, hogy figyelemre méltó lenne egy Cohen-Biden találkozó létrejötte, tekintettel arra, hogy az első hivatalos találkozót egy amerikai elnökkel jellemzően az államfők számára tartják fenn.

Beni Gantz védelmi miniszter és Gabi Askenázi külügyminiszter már beszéltek új amerikai kollégáikkal, de Benjamin Netanjahu és Biden között még nem került sor hívásra.

Antony Blinken amerikai külügyminiszter szerdán megismételte álláspontját, miszerint Iránnak vissza kell térnie a 2015-ös atomalkuban foglaltakhoz.

„Biden elnök nagyon egyértelműen kijelentette, hogy ha Irán újra teljes mértékben teljesíti a JCPOA [Közös Átfogó Cselekvési Terv] szerinti kötelezettségeit, az Egyesült Államok is ugyanezt tenné” – mondta Blinken újságíróknak.

Ha Irán visszatér az egyezséghez, az Egyesült Államok egy „hosszabb és erősebb megállapodás” kiépítésére fog törekedni, amely más, kifejezetten problémás kérdésekkel is foglalkozna.

„Irán számos területen nem teljesíti a követelményeket, és időbe telik, ha meghozza ezt a döntést, hogy visszatérjen a [megállapodásban] vállaltakhoz, és időbe fog telni nekünk felmérni, hogy teljesíti-e kötelezettségeit” – mondta Blinken, hangsúlyozva: „Még finoman szólva sem tartunk ott.”

Izrael és a Közel-Kelet más szövetségesei határozottan ellenzik ezt a lépést.

A Fehér Ház azonban ígéretet tett, hogy konzultálni fog Izraellel a megállapodás újraélesztésének terveiről.

A 12-es csatorna múlt szombati riportja szerint Cohen meg fogja osztani a Biden-kormánnyal mindazokat az információkat, amellyel Izrael rendelkezik Irán nukleáris programjáról.

Cohen feltételei között szerepel állítólag, amennyiben az Egyesült Államok úgy dönt, hogy megújítja a nukleáris megállapodást, Iránnak le kell állítania az urándúsítást és a fejlett centrifugák gyártását, továbbá meg kell szüntetnie a különböző terrorista csoportok, különösen a libanoni Hezbollah támogatását. Ezenkívül fek kell számolnia katonai jelenlétét Irakban, Szíriában és Jemenben, le kell állítania az izraeli célpontok elleni terrorista tevékenységet, valamint teljes hozzáférést kell biztosítania az ellenőrzéshez (NAÜ) nukleáris programjának minden vonatkozásában.

Donald Trump volt amerikai elnök 2018 májusában kilépett a 2015-ben kötött nukleáris megállapodásból és újból bevezette az Iránnal szembeni szankciókat. Biden tiszviselői szerint azonban a szankciók nem akadályozták meg Iránt az urándúsításban.

Szintén múlt szombat este Meir Ben Sabbat izraeli nemzetbiztonsági tanácsadó kinevezése után először beszélt Jack Sullivan amerikai kollégájával, és gratulált beiktatásához. A továbbiakban mindketten megállapodtak abban, hogy hamarosan megvitatják a két országot érintő napirenden szereplő kérdéseket, beleértve az iráni megállapodást, a regionális kérdéseket és az Ábrahám-egyezmény további folytatását.

Cohen a hónap elején az Egyesült Államokban tartózkodott, és megbízatása lejárta előtt néhány nappal találkozott Mike Pompeo volt amerikai külügyminiszterrel.

A 13-as csatorna szerint Netanjahu a héten kijelöl egy különleges küldöttet, akineka feladata a kormány Irán-politikájának irányítása lesz. Állítólag Cohen neve is szerepel a jelöltek között.

Biden pénteken Robert Malley-t – Barack Obama volt közel-keleti tanácsadóját, aki aktívan közreműködött a 2015-ös megállapodáshoz vezető tárgyalásokon – jelölte ki a kormány iráni megbízottjának posztjára, ami nem túl jó hír Izrael számára.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .