Reggeli gyors – Éjféltől kezdődően Izrael lezárta légterét saját állampolgárai előtt is

0

ujkelet.live

Izrael hétfő éjféltől kezdődően január végéig szinte teljesen lezárta a Ben Gurion repülőteret a gyorsan terjedő koronavírus-mutációk továbbterjedésének megakadályozása miatt.

A pandémia kezdete óta ez az első alkalom, amikor Izrael saját állampolgáraira és a kereskedelmi járatokra is érvényes légtér zárlatot rendelt el. A beutazás korlátozása azokra az új olimokra is érvényes, akiknek eddig nem kellett várakozniuk az országba való belépésre.

A repülőtér teljes lezárása elvileg éjféltől január 31-ig marad érvényben, amikor az intézkedések enyhítése várható, kivéve amennyiben a kormány a rendelet további meghosszabbítása mellett dönt.

A kormányrendelet értelmében a kereskedelmi (utasszállító) járatoknak tilos az izraeli légtérben tartózkodni illetve a Ben Gurion repülőtéren leszállni. Kivétel a teherszállító illetve sürgősségi repülőgépek valamint az izraeli légtér felett leszállás nélkül áthaladó repülőgépek.

Az induló utasszállító járatokat teljes egészében törlik. Kivételt képezhetnek azok, akik gyógykezelésre, nem halasztható munkára, bírósági eljárásra, rokon temetésére utaznak, de az országot kizárólag magánrepülőgépen hagyhatják el az Egészségügyi Minisztérium igazgatójának humanitárius vagy különleges személyes okokból kiállított engedélyével.

A légtér teljes lezárásáról a kabinet azt követően döntött, hogy a nemzetközi utasokat az Egészségügyi Minisztérium a vírusfertőzések különböző mutációinak elsődleges forrásaként azonosította.

Benjamin Netanjahu miniszterelnök szerint az intézkedés hermetikusan lezárja a légteret miközben a zárlat hetében újabb egy millió izraeli fogja megkapni az oltást.

Sharon Alroj-Preisz, az Egészségügyi Minisztérium közegészségügyi vezetője a Kneszet meghallgatáson hétfőn azonban azt mondta, hogy az alig egy hetes korlátozás nem lesz elég hatásos és helyette

legalább néhány héttel meg kell hosszabbítanunk a zárlatot, hogy időt nyerjünk az oltási kampányra – tette hozzá Alroj-Preisz.

Az egészségügyi tisztviselők szerint az országban egyre szélesebb körben terjed a vírus úgynevezett brit változata, amely jelenleg a fertőzések csaknem felét teszi ki. Eközben Dél-afrikai törzsből huszonhét esetet találtak az országban, négy kaliforniai mellett. A tisztviselők attól is tartanak, hogy a különböző variánsok ellenállónak bizonyulhatnak a vakcinával szemben illetve az erőteljes oltási kampány kiválthatja egy ellenálló izraeli-törzs megjelenését.

Jelenleg 2,6 millió izraeli kapta meg az első adag oltást, és mintegy 1,1 millióan mindkét adagot – messze felülmúlva a világ többi országát, ugyanakkor a spirálszerűen továbbterjedő fertőzések megakadályozása végett a kabinet a hónap elejétől bevezetett egy újabb, harmadik országos zárlatot.

Miközben a regisztrált fertőzött esetek száma tovább nőtt, a járvány két évvel ezelőtti megjelenése óta Izraelben az elmúlt 24 órában történt a legtöbb haláleset. Januárban több mint ezer, hétfőn 68 izraeli hunyt el a járvány következtében, míg a halálesetek száma összesen 4498-ra nőtt.

A kialakult helyzetre való tekintettel az Egészségügyi Minisztérium a január 31. tartó nemzeti zárlat újabb héttel való meghosszabítását fogja kérni.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .