Mandelblit úgy döntött, lezárja a nyomozást a Sabak ellen egy palesztin állítólagos megkínzása kapcsán, akit Rina Snerb megölésével gyanúsítanak

0

ujkelet.live

Avichai Mandelblit főügyész vasárnap lezárta a büntetőjogi vizsgálatot a Sabak (Sin Bét) kihallgatói ellen, akik állítólag megkínoztak egy palesztin férfit, akit Rina Snerb 2019 augusztusában elkövetett meggyilkolásával vádolnak.

Az elmúlt években ez volt a két ügy közül az egyik, mely teljes bűnügyi vizsgálatot eredményezett a Sabak palesztin gyanúsítottakkal szembeni magatartása miatt, mivel Samer Arbid majdnem belehalt a kihallgatásba.

Mandelblit döntése szerint az ügyet bizonyíték hiányában zárták le.

A belbiztonsági szolgálat azt állította, hogy Arbid kihallgatása olyan eszközök és anyagok lokalizálásahoz vezetett, amelyeket rövid időn belül támadásokhoz használtak volna.

2019. augusztus 23-án terroristák bombát robbantottak egy turistahelyen Júdea és Szamáriában, megölve a 17 éves Rina Snerbet és megsebesítve apját, Eitan Snerb rabbit és testvérét Dvirt.

A Sabak egy hónappal később hozta nyilvánosságra, hogy a biztonsági erők letartóztatták a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (NFPF) szervezet három tagját a terrortámadással összefüggésben.

A három gyanúsított: Samer Mina Salim Arbid (44), Kassam Al Karim Ragah Shabli (25) és Yazan Hussein Hassani Magmas (25).

A sejt vezetője, Arbid a második intifáda idején közvetlenül az NFPF vezetése alatt szolgált, pokolgépeket készített és terrortámadásokat tervezett. Arbid volt, aki üzembe helyezte és élesítette a Rinát megölő bombát.

Arbidot szeptemberben tartóztatták le, majd elengedték bizonyíték hiányában. Nem sokkal később azonban ismét bevitték.

A kórházba kerüléséről először beszámoló Háárec újság szerint a Sabak engedélyt kapott arra, hogy „rendkívüli intézkedéseket” alkalmazzon Arbid kihallgatása során. Az ilyen intézkedések magukban foglalhatják a fogvatartottak kényelmetlen helyzetbe kényszerítését, az alvás megvonást és extrém hőmérsékletnek való kitettséget.

Ez általában az olyan rendkívüli esetekben megengedett, amikor fennáll a veszélye, hogy a gyanúsított olyan információk birtokában van, amelyekkel  a biztonsági erők megakadályozhatnak egy közvetlen támadást.

A letartartóztatásokhoz vezető razziák során a csapatok megtalálták a terrorsejt másik bombáját, melyet hatástalanítottak. A gyanú szerint a sejt számos más összeesküvést, köztük fegyverestámadás és emberrablás végrehajtását is tervezte.

Arbidot a kihallgatás után kritikus állapotban a jeruzsálemi Hadassah Kórházba szállították szívproblémákkal.

Az ügyvédei azt állították, letartóztatásakor még egészséges volt.

„Samer Arbidot súlyosan megkínozták az izraeli kihallgatók. Eszméletlen állapotban került kórházba, és több csontja el volt törve,” mondták az ügyvédei akkoriban, az Addameer Alapítvány által kiadott nyilatkozatban.

A Sabak megerősítette Arbid kórházba kerülését.

„A kihallgatása során, a Rina Snerb meggyilkolásával végződő pokolgépes támadást végrehajtó terrorista sejt vezetője azt mondta, hogy nem érzi jól magát. A jegyzőkönyvvel összhangban kórházba vitték orvosi ellenőrzés és kezelés céljából. A sejttel kapcsolatos nyomozás folyamatban van.”

A Sabak 2019 december 18-án közölte, hogy az elmúlt hónapokban végzett razziák során Júdea és Szamária (Ciszjordánia) területén az izraeli biztonsági erők letartóztatták a Népi Front Palesztina Felszabadításáért (NFPF) mintegy 50 tagját, felszámolva egy kiterjedt terrorista hálózatot.

A biztonsági szolgálat szerint ezt a terrorista ügynökökből álló nagy hálózatot Walid Muhammad Hanatsheh (50) vezette, akit 2019 októberben tartóztattak le.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .