Beni Begin, a Likud alapítójának fia csatlakozott Szá’árhoz

0
Gideon Szá'ár és Beni Begin 2021. január 21. Fotó: Új Remény/ New Hope

ujkelet.live

Beni Begin, a Likud alapítójának, Menachem Beginnek a fia csütörtökön bejelentette, hogy csatlakozik Gideon Szá’ár Új Remény nevű szakadár politikai pártjához.

Begin ezzel felkerült a volt likudosok egyre bővülő listájára, akik kiléptek a pártból, hogy csatlakozzanak Szá’árhoz. Köztük található Benjamin Netanjahu miniszterelnök bizalmasa, Ze’ev Elkin, Saren Haszkel és Michal Sir törvényhozók, valamint a Kneszet koronavírus-felügyeleti bizottságának vezetője, Jifat Sasa-Biton.

„Az elmúlt néhány évben, és különösen az elmúlt évben egy furcsa és veszélyes jelenséget tapasztalunk” – mondta Begin. „A kormány az Izrael Állam intézményei elleni gonosz és obszcén támadások forrása. Ennek a jelenségnek véget kell vetni. Ennek módja a kormányváltás.”

„Ezért örültem, amikor Gideon barátom úgy döntött, hogy megteszi ezt a bátor lépést és új politikai pártot hoz létre annak érdekében, hogy megvalósítsa ezt a váltást” – tette hozzá. „Erre lehetőségünk van a közelgő választásokon, és mindannyian fel van jogosítva, hogy részt vegyünk ebben a törekvésben és leváltsuk a kormány.”

„Az elmúlt két évben Izrael politikai, gazdasági, társadalmi és értékrend káoszban van. Az Új Reményt azért hoztam létre, hogy kormányváltást eszközöljek, biztosítsam az ország polgárainak jobb jövőjét, helyreállítsam a stabilitást és megőrizzem azokat az alapvető értékeket, amelyekre Izrael Állam épült” – mondta Szá’ár. „Beni Begint nem kell bemutatni. Begin exminiszter nagyon fontos kiegészítője lesz az ország jövőjére irányuló kampánynak. Fontos, hogy Izrael profitálhasson gazdag tapasztalataiból, bölcsességéből, ítélőképességéből és az értékrendekből, amit képvisel.”

Beni Begin két Netanjahu-kormányban töltött be miniszteri posztot. Hat évvel ezelőtt a 2015-ös választásokra készülve a 11. helyet szerezte meg a pártlistán.

Begint 2017-ben megfosztották helyétől a Kneszet Belügyi Bizottságában, miután kifejezte ellenérzéseit egy törvényjavaslattal kapcsolatban, amely megtiltaná a rendőrségnek a nyomozások lezárásakor, hogy tájékoztassa az ügyészeket, hogy indokolt-e a vádemelés.

Nem ez volt az első eset, hogy a kormányzó Likud párt átrendezte a bizottságait, hogy megszabaduljon Begin ellenkezésétől. A 2017-es év elején külön bizottság jött létre, hogy megvitassa az úgynevezett nemzetállam-törvényjavaslatot, amit Begin ellenzett.

Begin volt az egyetlen koalíciós törvényhozó, aki nemmel szavazott egy törvényjavaslat ellen, ami legalizálja a júdea és szamáriai előörsöket.

A 2019-es szeptemberi választások előtt a katonai rádiónak nyilatkozva Begin azt mondta, hogy nem tud a Likudra szavazni, mert a párt Netanjahu hivatali ideje alatt „gonosszá és arrogánssá” vált.

„Az utóbbi években úgy tűnik, hogy a Likud vezetése komoly erőfeszítéseket tett, hogy megnehezítse, sőt lehetetlenné tegye számomra, hogy rájuk szavazzak. Ára van a gonosz és arrogáns viselkedésnek.”

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .