Éjféli gyors – az egészségügyi minisztérium a legújabb, brazil-mutációra figyelmeztet

0

ujkelet.live

Az Egészségügyi Minisztérium csütörtök este bejelentette, hogy Brazíliából származó új koronavírus mutációt azonosítottak.

A hatóság közleménye szerint a brit és a dél-afrikai mutációkhoz hasonlóan a brazil szintén magasabb fertőzési rátát mutat.

A közelmúltban jelentettek egy brazíliai változatot, amelyet már Japánban is kimutattak és olyan mutációi is vannak, amelyek a fertőzési arány szempontjából jelentősek lehetnek. Mint a brit és a dél-afrikai változatoknál, ezt a változatot is vizsgálják és tesztelik a vakcinával szembeni rezisztenciát – közölte az egészségügyi minisztérium.

Emiatt az egészségügyi tárca a Brazíliából hazatérőket érintő két hetes karantén előírását illetően a kabinet jóváhagyását fogja kérni, hogy a lehetőségekhez képest megakadályozzák a vírus-mutáció bejutását az országba.

Tovább folytatódik az oltási kampány

Benjamin Netanjahu miniszterelnök és Juli Edelstein (Likud) is részt vett azon az eseményen a Maccabi Egészségügyi Központ klinikáján, amely során Ramla városának helyi lakosa, egy óvónő 2 milliomodik izraeliként megkaphatta a Pfizer-BioNTech koronavírus vakcina első adagját.

Az alkalmat megragadva a miniszterelnök sürgette az izraelieket, hogy tartsák be a kormány által elrendelt víruskorlátozásokat. Az eseményre összehívott újságíróknak azt mondta, hogy még nem született döntés az országos zárlat meghosszabbításáról, amelyről az egészségügyi tisztviselők úgy vélik, hogy a fertőzések megugrott száma miatt az eredetileg meghirdetett két hetes határidőt meghaladóan meg kell hosszabbítani.

A miniszterelnök megerősítette, hogy a kormány tervezi a „zöld útlevelek” bevezetését, amely a vakcinával beoltottak vagy a koronavírus fertőzés után gyógyultak számára olyan nagyobb számú összejövetelek és rendezvények látogatására jogosít, amelyek eddig a fertőzés továbbterjedése miatt zárlat alá kerültek.

A múlt hónapban elindított vakcina – kampány második fokozata vasárnap kezdődött a 21 nappal az első adag beoltása után szükséges második dózis beadásával. A héber médiában megjelent riportok szerint jövő héten akár a kampány a 40 év körüli izraeliek beoltásával folytatódhat, miután ezen a héten az 50 év felettiek vakcinázása is elkezdődött.

Az oltási kampány elindítása mellett és az egy hete tartó országos zárlat ellenére az utóbbi napokban sorozatosan 9000 feletti fertőzöttet regisztráltak és ezer feletti súlyos beteget ápolnak a kórházban.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .