Éjféli gyors – hivatalos: a Tesla megkapta a közvetlen importengedélyt

0

ujkelet.live

A Tesla amerikai elektromos autógyártó vállalat megkapta a közvetlen beszállítói jogot, erősítette meg hivatalosan is a Közlekedési Minisztérium.

Ez az első alkalom, hogy a minisztérium hasonló engedélyt ad ki közvetlenül, és nem az autógyártó képviselőjén illetve ügynökségén keresztül történik a gépjárművek behozatala az országba.

A minisztérium szerint a Tesla teljesítette az importhoz szükséges összes előírást, beleértve a saját szervizközpontok felállítását, ellátását felszereléssel és eszközökkel, valamint a gépkocsik karbantartására szolgáló képzést.

Mindez része annak az átfogó reformnak, amelyet a Közlekedési Minisztérium támogat annak érdekében, hogy bővítse a járművek Izraelbe irányuló behozatalát és fokozza a versenyt ezen a területen – nyilatkozta Miri Regev közlekedési miniszter a hivatalos sajtótájékoztatón.

A Közlekedési Minisztérium arra törekszik, hogy megszüntesse a járművek importjával kapcsolatos szabályozási akadályokat, ezáltal is bővítve a járművek kínálatát, valamint fokozva a versenyt az autópiacon.

A Közlekedési Minisztérium közleménye szerint a Tesla engedélyt kapott három úgynevezett nulla káros-anyag kibocsátású – a Tesla 3., az S és az X modell behozatalára. Mindegyik típus áttörő technológiát, valamint innovatív és fejlett biztonsági rendszereket tartalmaz, beleértve az ezen modelleknél egyedülálló vezetőtámogató rendszereket.

Karantén

A szigorított zárlat életbe lépése előtt Beni Gantz védelmi miniszter (Kék-Fehér) elrendelte a hadseregnek a koronavírus-szállodák megnyitását az ultraortodox közösség tagjai és a külföldről visszatérő utazók számára, és kijelentette, hogy a palesztin munkavállalók többségét a zárlat idején nem engedik be az országba.

Gantz szerint az Izraeli Védelmi Erők addig nem kér további vakcina-adagokat, amíg be nem oltják az összes magas kockázatú izraeli állampolgárt és az oktatási rendszer dolgozóit.

Az Egészségügyi Minisztérium jelentése szerint szerdán mintegy 16 057 diákot és 2697 tanárt regisztráltak pozitív koronavírus teszttel. A diákok közül 11 563-an vörös és narancssárga településeken laknak, és a fertőzött hallgatók 72% -át teszik ki.

Ezenkívül a védelmi miniszter elrendelte Júdea és Szamária lezárásának előkészítését. Ennek keretében az alapvető szolgáltatások munkavállalói mentességet élveznek és amennyiben az építőipar továbbra is működhet Izraelben, a palesztin munkavállalók is beléphetnek.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .