Elsőként: Izrael lakosságának tíz százaléka már megkapta az első dózist a koronavírus elleni vakcinából

0

ujkelet.live

Az Egészségügyi Minisztérium szerint csütörtökön 5804 új koronavírusos esetet regisztráltak Izraelben, ezzel az járvány kitörése óta azonosított fertőzöttek száma 426749-re nőtt.

Az aktív esetek száma péntek reggel 45373 volt, míg a halottaké 3338.

A kórházban kezeltek száma 1102, közülük 678 állapota súlyos. 178 fertőzött szorul lélegeztetőgépre.

Csütörtökön a rekorszámú 102860 tesztből 5,7% lett pozitív.

Izrael lett az első olyan ország, amely a koronavírus elleni vakcina első adagját beadta a lakosság 10 százalékának.

Izrael december 20-án kezdte meg az oltási akciót, az egészségügyi dolgozókra majd a 60 éven felüliekre és a veszélyeztetettekre fókuszálva.

Csütörtökön 153ezer polgárt oltottak be 325 helyszínen, péntek reggelig összesen mintegy 950 000 főt a 9,3 milliós lakosú országban, közölte az Egészségügyi Minisztérium.

„Tegnap új rekordot döntöttünk és 153 430 embert oltottunk be” – mondta Juli Edelstein egészségügyi miniszter (Likud), megköszönve az orvosi csapatok munkáját. „Ma átlépjük az egymilliót.”

Az Oxfordi Egyetem által üzemeltetett Our World in Data weboldal statisztikái szerint a zsidó állam jelentős előnnyel vezeti a listát a vakcinázás terén. A második helyet Bahrein tartja 3,37% -kal, őt követi az Egyesült Királyság 1,39% -kal (bár utóbbi adatai nem frissek). Az Egyesült Államok 0,84% -on áll.

Jövő héten nagyszabású oltási központ nyílik a tel-avivi Rabin terén, amelynek célja napi körülbelül 5000 ember beoltása, áll a város önkormányzatának csütörtöki közleményében. A sátrat és a 20 oltófülkét az Ichilov Kórház egészségügyi személyzete üzemelteti majd. Először a 60 év feletti tel-avivi lakosok kerülnek sorra, később pedig a lakosság többi része.

Azonban vakcinahiány miatt az Egészségügyi Minisztérium arra kényszerülhet, hogy januárban két hétre részben befagyassza a kampányt. A szünet alatt azok, akik már megkapták az első adagot, megkapnák a másodikat is.

Ettől függetlenül a minisztérium főigazgatója csütörtökön kijelentette, hogy a tisztviselők „jövő héten szándékoznak megkezdeni a 60 éven aluliak oltását. Természetesen attól függ, hogy milyen sebességgel végeznek a 60 éven felüliekkel.”

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .