Katonai szóvivő: Az iráni válasz Irakból vagy Jemenből érkezhet

3
Az Izraeli Védelmi Erők szóvivóje, Hidai Zilberman dandártábornok fotó: Izraeli Védelmi Erők

ujkelet.live

Izrael figyelemmel kíséri Irán mozgását a régióban, és arra számít, hogy az iráni fenyegetés valószínűleg Irakból és Jemenből érkezik, nyilatkozta az Izraeli Védelmi Erők szóvivője, Hidai Zilberman dandártábornok az Elaph szaúdi híroldalnak.

„Irán Irakból vagy Jemenből támadhatja Izraelt” – mondta Zilberman, hozzátéve, „információink vannak arról, hogy Irán drónokat és intelligens rakétákat fejleszt, amelyek elérhetik Izraelt.”

A katonai szóvivő hangsúlyozta, hogy Izrael szorosan figyelemmel kíséri Irán mozgását a régióban, és amikor Aviv Kochavi vezérkari főnök legutóbb óva intette Iránt bármilyen támadástól, a második körös országok esetében Irakra és Jemenre célzott, míg az első kör Libanont és Szíriát takarta.

Rámutatott továbbá, hogy Irán 2019 szeptemberében Jemenből, Irakból és iráni területről támadta a Saudi Aramco olafinomító létesítményeit, tucatnyi drón és távvezérelt rakéta bevetésével, amiket észrevétlenül tudtak működtetni, és „ez nagy iráni képességet jelez ezen a területen”.

Zilberman szerint ez megismétlődhet ugyanezekről a helyszínekről Izrael ellen, ezért a zsidó állam nemrégiben Irakra és Jemenre is nagy figyelmet fordít.

Hangsúlyozta, hogy mindenkinek fokozott készültségben kell lennie az iráni fenyegetés miatt, amelyet „robbanásveszélyes puskaporos hordónak” nevezett, figyelembe véve azt a sok csapást, amely Iránt sújtotta az elmúlt évben. Ide tartozik az iráni Forradalmi Gárda elit al-Kudsz egységének parancsnoka, Kaszím Szulejmáni elvsztése, akivel egy amerikai dróncsapás végzett a bagdadi nemzetközi repülőterről kivezető úton, a katonai posztjaira mért folyamatos támadások Szíriában, a rejtélyes robbanások több nukleáris létesítményében, vezető atomtudósa, Mohsen Fakhrizadeh meggyilkolása, a nemzetközi szankciók, valamint a koronavírus-járvány, amely pusztító hatással volt az országra.

Szulejmáni megölésének egy éves évfodulójához (január 3.) közeledve Zilberman megjegyezte, hogy Irán kihasználhatja az alkalmat, hogy támadást hajtson végre az Irán szemében egy entitásnak tekintett Izrael vagy az Egyesült Államok ellen.

Biztonsági kihívások

Zilberman szerint az izraeli hadsereg az elmúlt évben a szokásosnál több műveletet folytatott és a zsidó állam bebizonyította képességét célzott és intelligens műveletek végrehajtására.

A szóvivő hangsúlyozta, Izrael továbbra sem szándékozik beszüntetni intézkedéseit annak megakadályozására, hogy Irán katonailag megvesse a lábát Szíriában és Libanonban, jelezve, hogy a Szíriában használt különféle légvédelmi rendszerek nem jelentenek akadályt a hadsereg számára.

A szóvivő továbbá azt mondta, hogy Izrael tud a libanoni Hezbollah terrorszervezet jelenlegi erőfeszítéseiről, és tudni fogja, hogyan lehet katonai vagy más úton hatástalanítani a terrorista csoport bármely fegyverét vagy technológiáját.

Izrael és a Hezbollah terrorszervezet legutóbb 2006-ban egy véres, 34 napig tartó háborúban küzdött meg egymással. Körülbelül 165 izraeli és 1200 libanoni halt meg a konfliktus alatt, amely egy ENSZ által közvetített tűzszünettel végződött.

Izrael becslései szerint az Irán támogatta csoport több mint 130 000 rakétából és lövedékből álló arzenállal rendelkezik, amelyet állítólag precíziós irányítású rakétákkal akar frissíteni.

Kibertámadások

Iráni hackercsoportok Izrael ellen elkövetett legutóbbi kiberatámadásai kapcsán Zilberman elismerte, hogy az iráni erőfeszítések ezen a területen nőttek és némi sikert is elértek, kifejtve, hogy az iráni hackerek általában a katonasággal együttműködő civil vállalatokat célozzák, de hangsúlyozta, hogy a kár jelentéktelen volt. Ugyanakkor utalt arra a lehetőségre, hogy 2021-ben még több ilyen jellegű támadásra lehet számítani, mivel a kiberháború felváltja a modern harcteret.

„Bármely számunkra ma ismert számítás ismeretlen okból megváltozhat” – mondta Zilberman, amikor egy küszöbön álló háborúról kérdezték, hozzátéve, hogy a hadsereg jelenlegi vezetése innovatívan gondolkozik a jövő és az ismeretlen fenyegetések tekintetében, és keményen dolgozik hogy Izrael mindig felkészült legyen.

Tengeralattjáró

A Kan közszolgálati műsorszolgáltató vasárnap esti riportja azt állította, hogy egy izraeli tengeralattjáró nyíltan átlépte a Szuez-csatornát múlt héten, erődemonstrációként Irán ellen. Az arab hírszerzési forrásokra hivatkozó jelentés szerint Egyiptom jóváhagyta a lépést. A Delfin-osztályú tengeralattjáró – amely általában nukleáris robbanófej szállítására képes nagy hatótávolságú ballisztikus rakétákkal felszerelt – a Perzsa-öböllel szemben bukkant felszínre, mely Szaúd-Arábia túlsó partján fekszik. A hírszerzési források szerint a lépés célja az volt, hogy „üzenetet küldjön” Iránnak.

Az Izraeli Védelmi Erők nem kívánta kommentálni a riportot.

A riporttal kapcsolatos kérdésre a katonai szóvivő azt mondta, hogy nem erősíti meg, de nem tagadja, hogy az izraeli haditengerészet mindenütt jelen van, megjegyezve, hogy „az izraeli tengeralattjárók csendesen úsznak különböző helyekre, közel és távol”.

„Az erők, a rendszerek és a felszerelés a kívánt szintű készültségi szintet képviseli a vízi határok, hazánk érdekeinek és biztonságának védelmében” – reagált Alireza Tangsiri admirális, a forradalmi gárda haditengerészetének parancsnoka.

Kochavi

Az Izraeli Védelmi Erők parancsnoka, Aviv Kochavi altábornagy fenyegető üzenetet küldött Iránnak hétfőn, egy díjátadó ünnepségen mondott beszéde során.

„Nemrégiben Irán Izrael elleni fenyegetéseinek fokozásáról hallunk. Ha Irán és partnerei, a radikális tengely [Izraelhez viszonyíta] az első vagy második körben lévő államok lépéseket tesznek Izrael Állam ellen – nagyon drága partnerségben fogják találni magukat.”

Míg az Iszlám Köztársaság nem határos Izraellel és soha nem vett részt a zsidó állammal folytatott háborúkban, hatékony ellenféllé teszi, hogy erői vannak vagy kapcsolatban áll milíciákkal Libanonban, Szíriában és Jemenben.

„Az Izraeli Védelmi Erők erőteljes csapást fog mérni mindenkire, aki részt vesz, közel vagy távol, az Izrael Állam vagy Izrael Állam célpontjai elleni akcióban. Ezeket a dolgokat szimplán közlöm, pontosan leírva ellenségünknek a helyzetet – a reagálási szakaszok és minden terv elő van készítve és be van gyakorolva.”

forrás: Saudi24News, Jpost és ujkeletlive

Megosztás

3 Kommentek

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .