Éjféli gyors – vakcina immunizálás téren Izrael világviszonylatban az első

0
Hanukarácsony maszkban, Jaffó 2021; Forrás: YouTube, screenshot

ujkelet.live

Az Egészségügyi Minisztérium főigazgatója, Hezi Levi professzor által közölt legfrissebb adatok alapján eddig 180 000 izraeli kapta meg a koronavírus elleni Pfizer-oltást, ami világviszonylatban 100 főre vonatkoztatva a legjobb arányt jelenti.

Az egészségügyi minisztérium jövő év első negyedévében mintegy négymillió ember beoltását tervezi. A tárca főigazgatója szerint jövő héttől megoldódnak a vakcina szállításának és tárolásának logisztikai problémái, és így sokkal több oltóanyaggal tudják ellátni a kiemelt célcsoportokat. A vasárnaptól életbe lépő országos zárlat alól mentesül az orvosi ellátás, ami vonatkozik a vakcinázásra is. Hezi Levi mindenkinek azt tanácsolja, hogy a korlátozások ellenére menjen be és oltassa be magát.

A professzor ugyanakkor azt is elmondta, hogy jelenleg a veszélyeztetett csoportok, vagyis először a 60 év feletti korosztály kapja meg az oltást. A jövő héten az idősek otthonában fogják növelni a beadott vakcinák számát majd a közeljövőben a lakosság egyéb szektorai, mint például a tanárok is sorra fognak kerülni.

Az Egészségügyi Minisztérium összesítve az elmúlt 48 órában 5036 regisztrált koronavírus-esetet jelentett. Szerdán az egészségügyi hatóságok mintegy 88 000 vizsgálatból 3340 beteget vettek nyilvántartásba, ami az elvégzett tesztek számához képest 3,8%-os arányt jelent, továbbá a csütörtök estig közzétett vizsgálatok alapján 52 000 tesztből 1696 új eset, az összes vizsgálat 3,2% -át jelenti.

Jelenleg 920 beteg szorul kórházi kezelésre, közülük 526 súlyos állapotban, 122 beteg lélegeztetőgépen van. A járvány kezdete óta 3170 izraeli hunyt el a koronavírussal kapcsolatos szövődmények miatt, köztük szerdán 22, csütörtökön pedig további négy beteg.

A koronavírus fertőzések számának hirtelen megugrása miatt a miniszterelnök és az egészségügyi tárca vasárnaptól kezdődően újabb, legalább két hétig tartó nemzeti zárlatot jelentett be.

Az S&P nemzetközi hitelminősítő ügynökség aggódik Izrael politikai instabilitása miatt, ami a jövőben növelheti a fiskális kockázatot.

A S&P jelentésében ugyan nem jelezte, hogy a március 23-i választásokat követő esetleges újabb politikai patthelyzet esetén változtatna Izrael besorolásán, vagy csökkentené a minősítés előrejelzését (a besorolás csökkentése előtti lépés), ugyanakkor felhívta a figyelmet a megnövekedett költségvetési kockázatra középtávon, amennyiben a közelgő immár negyedik választáson sem sikerül a politikusoknak stabil kormányt alakítani.

A hitelminősítő intézet a márciusi választási eredmények kiszámíthatatlansága és a tartós politikai bizonytalanság mellett, az államadósság növekedésére is felhívta a figyelmet, ami viszont befolyásolhatja Izrael jövőbeli AA besorolását. A koronaválság következtében az államadósság jelenleg a bruttó nemzeti jövedelem [GDP] 73 százaléka, ami az egy évtizeddel ezelőtti aránynak felel. A S&P arra számít, hogy Izrael jövőév második felében már megkezdi az adósság csökkentését, bár azt is hozzátette, hogy egy újabb sikertelen választás miatt erre nem valószínű, hogy sor kerülhet.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .