Gantz kirúgta a Szá’árhoz csatlakozó Hendelt

0
Beni Gantz a Kék-Fehér párt vezetője 2019. február 28. Fotó: youtube screenshot

ujkelet.live

A Kék-Fehér elnöke, Beni Gantz vasárnap elbocsátotta Joáz Hendel kommunikációs minisztert, miután utóbbi úgy döntött, hogy Gideon Szá’ár korábbi Likud-törvényhozó miniszterelnöki jelölését fogja támogatni. Izrael csupán néhány napra van a Kneszet feloszlatásától, ami két éven belül a negyedik választások kiírását jelenti.

Hendel a Kék-Fehér Telem-frakciójának tagjaként indult az előző három választáson, de az utolsó után Cví Hauserrel együtt szakított a párttal, hogy megalapítsák Derech Eretz frakciójukat. Szerdai sajtótájékoztatójukon – egy nappal azután, hogy Szá’ár bejelentette, hogy új pártot alakít – Hendel és Hauser kijelentették, hogy csatlakoznak hozzá.

„Hauser és Hendel új politikai otthont választottak, és ezzel a Kék-Fehér nevében hivatalnokként végzett útjuk véget ér” – közölte Gantz hétfőn.

Hendel kommunikaciós miniszteri posztját Gantz veszi át.

Hauser a Kneszet Külügyi és Védelmi Bizottságának elnöke. Gantznak nincs hatásköre az elbocsátására, mivel egy ilyen lépés szavazást igényel.

Hétfőn korábban a két jobboldali politikus azt mondta, lemondanak, ha a Kék-Fehér és Benjamin Netanjahu miniszterelnök Likud pártja megállapodnak abban, hogy tovább késleltetik az állami költségvetés elfogadásának határidejét, ami jelenleg december 23-án esedékes.

„Nem támogatjuk a további kompromisszumokat” – mondta Hendel és Hauser közös nyilatkozatukban. „Támogatjuk a Kneszet feloszlatását, hogy visszatérhessünk a választókhoz, hogy leváltsuk Netanjahut. Ha a koalíció újabb hosszabbításról dönt, lemondunk pozícióinkról”.

A folyamatban lévő koalíciós válság közepette Hauser és Hendel azt állították, hogy a költségvetés elhalasztása nem fogja megakadályozni a választásokat.

Ha a Kneszet jövő hétig nem fogadja el [legalább] a 2020-as állami költségvetést, a parlament automatikusan feloszlik, és ismét választásokra kerül sor.

A Kneszet ugyanakkor szavazhat a feloszlatásáról szóló törvényjavaslatról is, amelynek az előzetes olvasatát már elfogadták múlt héten, március 16-át kitűzve az új választások dátumának, de a plenárison még három körben meg kell szavazni.

A Likud jelenleg akadályozza, hogy a törvényjavaslatot szavazásra bocsássák. A párt kikényszerítette a törvényjavaslat eltávolítását a plénum keddi napirendjéről, utolsó pillanatban beillesztve egy törvényjavaslat megvitatását, valamint a hanukára hivatkozva lerövidítve a plénum keddi ülését.

Míg a törvényjavaslat támogatói a szavazást szerdára akarták áthelyezni, Járiv Levin (Likud) Kneszet-elnök ezt is megakadályozta. A szavazás most úgy tűnik, ideiglenesen átkerült jövő hétfőre, bár továbbra sem világos, hogy a törvényjavaslat támogatóinak sikerül-e elérni, hogy az utolsó három szavazásra sor kerüljön.

A héber média szerint a Likud abban reménykedik, hogy siker megakadályoznia törvényjavaslat elfogadását, állítólag azért, mert azt akarja, hogy a Kneszet jövő szerdán oszoljon fel automatikusan, és az új választások dátuma március 23-ra módosuljon.

Ez megakadályozná a választási törvény megváltoztatását, amelyet a Likud ellenez, valamint biztosítaná, hogy Netanjahu megtartsa az átmeneti kormány feletti uralmát.

A feloszlatásra irányuló törvénytervezet magában foglalja a Kék-Fehér javaslatát is, mely szerint a választások finanszírozását körülbelül 10 százalékkal csökkenteni kell – ugyanakkor a pártonkénti alapösszeget 1,3 millió sékelről 2,6 millió sékelre növelték -, és fokozni kell az átláthatóságot annak tisztázása érdekében, hogy ki fizet a kampányhirdetésekért. A Likud nem akarja, hogy ezek a változtatások életbe lépjenek.

Ezenkívül a Likud aggódik amiatt, hogy a párton belül lehetnek olyanok, akik a feloszlatásról szóló törvényjavaslat mellett szavaznának, ha azt a Kneszet plénumban szavazásra bocsátják, ezáltal aktiválva a Kék-Fehérrel kötött koalíciós megállapodás egyik záradékát, ami arra kényszeríti Netanjahut, hogy az átmeneti időszakra adja át a miniszterelnöki posztot Beni Gantznak.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .