A bizottság jóváhagyta a Kneszet feloszlatására irányuló törvényjavaslatot és kitűzte az új választások időpontját

0
Beni Gantz védelmi miniszter (Kék-Fehér) és Benjamin Netanjahu miniszterelnök (Likud) 2020. június 7. Fotó: youtube képernyőfotó

ujkelet.live

A 23. Kneszet feloszlatását szorgalmazó törvényjavaslat szerdán 10-7 arányban elnyerte a Kneszet házbizottságának jóváhagyását.

A bizottság továbbá a választások időpontjának 2021 március 16-át (keddi nap) jelölte ki, ami nagyjából másfél héttel Pészach előttre esik.

A törvénytervezet magában foglalja a Kék-Fehér javaslatát is, mely szerint a választások finanszírozását körülbelül 10 százalékkal csökkenteni kell – ugyanakkor a pártonkénti alapösszeget 1,3 millió sékelről 2,6 millió sékelre növelték -, és fokozni kell az átláthatóságot annak tisztázása érdekében, hogy ki fizet a kampányhirdetésekért.

A törvényjavaslatra még három plénum szavazás vár, az elsőre hétfőn kerül sor.

A Likud és a két ultraortodox párt, a Sasz és a Jahadut Hatora törvényhozói a törvényjavaslat ellen szavaztak a bizottságban, míg a nemzeti-vallásos Jamina, a Jes Atid-Telem, a Jiszráel Bejtenu, a Kék-Fehér és a többnyire arab törvényhozók alkotta Egyesült Lista képviselői támogatták.

A Kneszet a törvényjavaslat elfogadása nélkül is automatikusan feloszlik december 23-án, amennyiben a kormány nem szavazza meg az állami költségvetést.

Költségvetés

Augusztus 24-én, az állami költségvetés elfogadási határidejének lejárta előtt, az izraeli parlament megszavazta a 120 nappal meghosszabbító törvényt, elkerülve a kevesebb, mint két éven belüli negyedik választási ciklust.

A kormányzó Likud és a Kék-Fehér közötti vita egyik kulcspontja, hogy Beni Gantz védelmi miniszter (Kék-Fehér) ragaszkodik a kétéves költségvetés elfogadásához, ahogy az a koalíciós megállapodásban szerepel, míg Benjamin Netanjahu miniszterelnök a 2020-as évre vonatkozó költségvetés elfogadását akarja. Utóbbi verzió lehetőséget ad Netanjahu számára, hogy júniusban új választásokra kerüljön sor, feltéve, hogy miniszterelnöki ideje alatt nem megy át a 2021-es költségvetés. Ebben a helyzetben Netanjahu miniszterelnök maradhatna egy átmeneti kormány élén, amíg az új választásokat megtartják.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .