Megszavazták a Kneszet feloszlatására irányuló törvényjavaslat előzetes olvasatát

0
Beni Gantz védelmi miniszter (Kék-Fehér) és Benjamin Netanjahu miniszterelnök (Likud) 2020. június 7. Fotó: youtube képernyőfotó

ujkelet.live

A Kneszet szerda délután jóváhagyta a parlament feloszlatásáról és az előrehozott választások kiírásáról szóló törvénytervezet előzetes olvasatát, 61-54 arányban.

A többnyire arab törvényhozók alkotta Egyesült Lista Ra’am frakciója kihagyta a szavazást.

Most, hogy az előzetes olvasat átment, a törvényjavaslat a Kneszet házbizottságához kerül – amelyet a Kék-Fehér irányít -, ahol állítólag legalább hétfőig nem lépnek előre vele, hogy esélyt teremtsenek a Likuddal folytatott utolsó tárgyalásoknak, amelyek a jelentések szerint nem valószínű, hogy megállapodást hoznak.

A bizottság jóváhagyása után a törvényjavaslatnak még három olvasatban át kell mennie a plénumban. Ha ez megtörténik, a Kneszet feloszlik, és a képviselőknek ki kell tuzniük a választások időpontját, két éven belül negyedszer.

„A Kneszet feloszlatása nem győzelem, ez az első lépés egy másik kormány felé, amely a koronavírussal és a gazdasággal foglalkozik, és nem éri el, hogy az Izraeliek gyűlöljék egymást” – reagált az ellenzék vezetője, Jáir Lapid az eredményre. A törvényjavaslatot pártja, a Jes Atid nyújtotta be.

Beni Gantz védelmi miniszter, a Kék-Fehér elnöke ismét kijelentette, hogy az új választások elkerülhetők, ha Benjamin Netanjahu miniszterelnök azonnal intézkedik a kétéves állami költségvetés elfogadása érdekében.

„Netanjahu kilencmillió embert ejtett túszul” – mondta Gantz a szavazást megelőzően pártja tagjainak, hozzátéve: „ha lesz költségvetés, nem lesznek választások.”

David Amszalem likudos minisztere Lapidot a „méregterjesztés szakértőjének” és „kis demagógnak” nevezte a szavazás előtt

„Olyan ember vagy, aki a gyűlöletből él.”

Amszelem ezt követően Gantzot támadta.

„Gerinctelen… nem törődik a költségvetéssel”, csak a Netanjahuval kötött miniszterelnöki rotációs megállapodással, állította Amszalem.

Költségvetés

Augusztus 24-én, az állami költségvetés elfogadási határidejének lejárta előtt, az izraeli parlament megszavazta a 120 nappal meghosszabbító törvényt, elkerülve a kevesebb, mint két éven belüli negyedik választási ciklust.

A kormányzó Likud és a Kék-Fehér közötti vita egyik kulcspontja, hogy Gantz ragaszkodik a kétéves költségvetés elfogadásához, ahogy az a koalíciós megállapodásban szerepel, míg Netanjahu a 2020-as évre vonatkozó költségvetés elfogadását akarja. Utóbbi verzió lehetőséget ad Netanjahu számára, hogy júniusban új választásokra kerüljön sor, feltéve, hogy miniszterelnöki ideje alatt nem megy át a 2021-es költségvetés. Ebben a helyzetben Netanjahu miniszterelnök maradhatna egy átmeneti kormány élén, amíg az új választásokat megtartják.

Ha a kormány december 23-ig nem hagyja jóvá a költségvetést, a Kneszet automatikusan feloszlik.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .