ujkelet.live
Az Egyesült Arab Emírségek Flydubai izraeli járatai zöld utat kaptak a szaúdi légtér használatára ugyanakkor az El Al, az Israir és az Arkia ezidáig nem kapott hasonló engedélyt.
Az Egyesült Arab Emirátusok és Bahrein valamint a zsidó állam között létrejött normalizációs megállapodások jegyében Szaúd-Arábia még szeptemberben azt ígérte, hogy feloldja az [összes] izraeli polgári járatra vonatkozó légtér zárlatot.
Az izraeli légitársaságok, mint az Israir, az Arkia és az El Al korábban bejelentett Tel Aviv – Dubai közvetlen járatai azonban eddig nem kaptak engedélyt a szaúdi légtér használatára. Engedély nélkül a Tel Aviv – Dubai útvonal kerülővel mintegy hét órát venne igénybe, ami jóval több az eredetileg tervezett szaúdi légtéren átvezető három és fél órás időtartamnál. Az engedély a praktikus időmegtakarításon kívül, a rövid utakra kiképzett repülőgépeket üzemeltető Israir és Arkia számára lehetőséget biztosítana jóval olcsóbb, körülbelül 300-350 dolláros jegyárak biztosítására.
Az Arkia már korábban bejelentette, hogy a héten csütörtöktől napi két járatot indít, az El Al pedig szintén napi két járatot indítana december 13-tól a Tel Aviv – Dubai útvonalon.

Hazai viszonylatban december hónapra az izraeli légitársaságok már eleve több ezer Egyesült Arab Emírségek utazási csomagot adtak el, amennyiben nem kapnak engedélyt a szaúdiaktól azonkívül, hogy kínos lesz anyagilag is súlyos károkat fog okozni az amúgy is válságos anyagi helyzetben álló izraeli légitársaságoknak. Az izraeli turisták valószínűleg az Egyesült Arab Emírségek jelenleg is napi három járatot indító flydubai charter járatait fogják előnyben részesíteni.
Hasonló eset történt az El Al indiai járataival, ugyanis a három órával megnövekedett repülési idő miatt nem tudott versenybe szállni a szaúdi légtér használatára engedéllyel rendelkező Air India légitársasággal.
Linoy Ashram does it … European Champion!!!! pic.twitter.com/LSXAnS8kEj
— European Gymnastics (@UEGymnastics) November 29, 2020
Mazel Tov ❤️ Linoj Asram
Linoj Asram összetettben aranyérmes lett vasárnap a kijevi ritmikus gimnasztika Európa-bajnokságon.
Linoy Ashram 🇮🇱 wins the 2020 European all-around title after the tie with Alina Harnasko 🇧🇾 is broken based on the technical deductions pic.twitter.com/h1WAeKJHyn
— European Gymnastics (@UEGymnastics) November 29, 2020
Linoj sporttörténelmet írt, mint az első izraeli tornász, aki aranyérmet tudott szerezni a sportág Európa-bajnokságán egy olyan mezőnyben, ahol 1995 óta kizárólag az csak az oroszok nyertek.
A másik izraeli tornász lány, Nicol Zelikman az ötödik helyen végzett.
How to follow the 2020 #rhythmic Europeans in Kyiv 🇺🇦!
— European Gymnastics (@UEGymnastics) November 24, 2020
🎥 Livestream juniors: https://t.co/aSSNkwO3Ik
Livestream seniors: https://t.co/BGORwr3Vbo
All info on our website: https://t.co/T5z7uJf9Ri#EChKyiv
Enjoy! pic.twitter.com/QXce47wIN1