A Palesztin Hatóság jelezte Bidennek, érdekelt a béketárgyalások újraindításában Izraellel

0
Mahmúd Abbász a Palesztin Hatóság elnöke a PFSZ Központi Tanácsa előtt 2018. január 14. Fotó: AFP / ABBAS MOMANI

ujkelet.live

Rijád al-Maliki, a Palesztin Hatóság külügyminisztere csütörtök este a Mediterranean Dialogues Forum-on közölte, hogy a palesztin kormány közvetetten tájékoztatta Joe Biden megválasztott amerikai elnök beiktatás előtt álló kormányát arról, hogy hajlandó visszatérni az Izraellel folytatott tárgyalásokra a nemzetközi határozatok alapján.

„Most világos üzeneteket küldünk, nemcsak az izraelieknek és a Biden-kormánynak, hanem az európaiaknak és sok másnak is, hogy a palesztinok készek teljes újraindításra Izraellel, a tárgyalások megújítására, előfeltételek nélkül, mindaddig, amíg az ilyen megújítás már elismert feladatmeghatározáson alapul – vagyis ENSZ-határozatokra, az Arab Béke Kezdeményezésre és a nemzetközi jogra” – mondta al-Maliki.

A Palesztin Hatóság, mint ahogy azt al-Maliki később tisztázta, csak közvetett módon kommunikál Biden csapatával.

„Közvetett kapcsolatban állunk a csapatával, és reméljük, hogy január 20-án újból kapcsolatba kerülhetünk az új washingtoni kormánnyal” – mondta al-Maliki.

Mahmúd al-Aloul, a Fatah helyettes vezetője, Mahmúd Abbász elnök közeli bizalmasa hétfőn azt nyilatkozta a Palesztina Hangja Rádió-nak, hogy a kormány „számos megállapodásra jutott” az új kormány csapatával. Al-Aloul azonban nem volt hajlandó többet elárulni.

Abbász egyik szóvivője egy héttel azután, hogy Biden győzelmét kikáltották, kijelentette, hogy a Palesztin Hatóság hajlandó visszatérni az Izraellel folytatott tárgyalásokra, mindaddig, amíg Donald Trump elnök vitatott béketervét elvetik, és mindkét fél visszatér a tárgyalásokhoz „oda, ahol utoljára abbahagyták.”

A Palesztin Hatóság tisztviselői nyíltan abban reménykedtek, hogy Biden legyőzi Trumpot. Abbászék következetesen azzal vádolták a Trump-kormányt, hogy elfogult Izrael iránt, és minden kapcsolatot megszakított az amerikai kormánnyal, miután Trump 2017 december 6-án elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.

„Minden kapcsolatot megszakítottunk a Trump-kormánnyal. Az elmúlt három évben nem fogadtuk a telefonhívásaikat, és ennek megfizettük az árát”- mondta al-Maliki.

Biden megígérte, hogy megfordítja a Trump-kormány számos Rámalláh elleni határozatát, ideértve a palesztin menekülteknek és leszármazottaiknak nyújtott támogatás helyreállítását, amelyet a Trump 2018-ban leállított. Biden várhatóan ellenezni fogja az izraeli kormány Júdea és Szamária egyes részeire irányuló annektálási erőfeszítéseit, de nem vonja vissza Jeruzsálem elismerését és nagykövetség átköltöztetését.

Al-Maliki csütörtök esti beszédében hangsúlyozta, hogy óvatosan optimista a Biden-kormánnyal kapcsolatban.

forrás: The Times Of Israel

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .