Fokozva a koalíciós krízist, Gantz bejelentette, hogy vizsgálóbizottságot alakít a tengeralattjáró-ügyben

0
Beni Gantz védelmi miniszter a tengeralattjáró-üggyel foglalkozó új vizsgálóbizottság tagjaival 2020. november 22. Fotó: Ariel Hermoni/Védelmi Minisztérium

ujkelet.live

Beni Gantz védelmi miniszter (Kék-Fehér) vasárnap bejelentette, hogy létrehoz egy bizottságot az állítólagos korrupció kivizsgálására, mely a tengeralattjárók és más hadihajók beszerzése során merült fel, az úgynevezett “tengeralattjáró” avagy 3000-es sz. ügyben, ezzel tovább fokozva a koalíciós krízist a Likuddal.

A tengeralattjáró-ügy a Benjamin Netanjahu miniszterelnök elleni tüntetések központi elemét képezi. A tüntetők hónapok óta vizsgálóbizottság felállítására sürgetnek az ügyben, valamit a miniszterelnök lemondását követelik az ellene indított három korrupciós vád miatt.

Az új bizottság feladata a védelmi létesítmény beszerzési eljárásainak górcső alá vétele lesz, ideértve a beszerzésben részt vevő felek közötti munkakapcsolatokat, az Izraeli Védelmi Erők ilyen eljárásokban betöltött szerepét és az esetleges bármely tranzakcióban részt vevő harmadik fél és / vagy közvetítő státuszát.

A bizottság célja, hogy átvilágítsa azokat a folyamatokat, amelyek a tengeralattjárók és hajók megvásárlásához vezettek, lehetővé téve a beszerzési folyamatok és tranzakciók alaposabb vizsgálatát. Gantz bejelentése a jogi és védelmi szervezet volt vezető tagjaival elmúlt hetekben folytatott konzultációik folyománya.

A bizottság négy hónapos időkeretet kapott, és várhatóan egy-két héten belül megkezdi tevékenységét. Megállapításai nem lesznek titkosítva, hozzáférhetővé válnak a nyilvánosság számára.

A bizottság élén Amnon Sztrasnov nyugalmazott bíró áll majd, aki korábban a Tel-Avivi Kerületi Bíróság bírája volt, valamint katonai bíró és ügyvéd. További tagok: Avraham Ben-Sosan (nyugdíjazott) vezérőrnagy, aki a haditengerészet parancsnokaként szolgált, és megbízatása alatt beszerzési projektet vezetett, valamint Jáel Grill, aki egészen a közelmúltig a miniszterelnök beszerzési osztályának igazgatója volt.

A bizottság a katonai törvények szerint jár el, amely előírja, hogy minden beidézett állampolgárnak – beleértve Netanjahut és társait is – meg kell jelennie vagy börtönbüntetéssel szembesülhet.

Netanjahu Likud pártja elítélte a fejleményt, mondván, „Gantz nem képes felemelkedni a mélységből a közvélemény-kutatásokban, ezért újrahasznosítja a tengeralattjárókat, hogy összekaparjon néhány szavazatot, miközben pártját lefoglalják a belharcok. Az izraeli közvélemény okos és átlán a trükkjein.”

Mindeközben Amir Ohana közbiztonsági miniszter (Likud) jelezte, hogy mérlegelni fogja egy testületet létrehozását a Fifth Dimension-ügy kvizsgálására. A csődbe ment tech-céget Gantz vezette és jelenleg az Izraeli Versenyhivatal vizsgálata alatt áll. A cég egy alkalommal pályázat nélkül nyert rendőrségi megbízást, amely rendőrségi nyomozáshoz vezetett.

„Tényleg teljes mértékben támogatom a vizsgálatot” – írta Ohana Twitteren, egy médiajelentés képernyőfotóját csatolva a bejegyzéshez, amelyben arról írnak, hogy Ohana a rendőrség magatartását vizsgáló testület létrehozását mérlegeli.

A koalíció elnöke, Miki Zohár (Likud) felháborodásának adott hangot.

„Gantz döntése, miszerint a tengeralattjáró-ügyben vizsgálóbizottságot hoz létre, szembeszállás a Likuddal. Gantz tudja, hogy Netanjahunak nincs köze az ügyhöz, és mégis Netanjahu rágalmazása érdekében jár el, miközben veszélyezteti a koalíciót. Ez egy újabb apró bizonyíték arra, hogy Gantz egy válság csúcspontján erővel választásokba húzza Izraelt ahelyett, hogy támogatná a miniszterelnök erőfeszítéseit az oltások izraeli állampolgárokhoz történő eljuttatásában.”

Az ellenzéki Jes Atid-Telem képviselője, Mose Já’álon ex-védelmi miniszter és ex-vezérkari főnök üdvözölte Gantz döntését, ugyanakkor rámutatott, „ha a bizottság nem képes arra, hogy tanúvallomásra kényszerítse Netanjahut és másokat, akkor nem lehet elkerülni a bűnügyi nyomozást és / vagy az állami vizsgálóbizottság felállítását. Csak átfogó és alapos, feltételezések és előfeltételek nélküli nyomozással derülhet fény az igazságra.”

A Mozgalom a Minőségi Kormányért viszont elégedetlen volt, mondván, „a minisztérium égisze alatt működő vizsgálóbizottság nem helyettesítheti az állami vizsgálóbizottságot a tengeralattjáró-ügyben. Teljesítse a kötelességét.”

Az ügy középpontjában az áll, hogy Benjamin Netanjahu miniszterelnök közbelépett, hogy Izrael további tengeralattjárókat vásároljon Németországból, a biztonsági intézmény álláspontjával szembemenve. Ez magában foglalta a német ThyssenKrupp céggel való megállapodást tengeralattjárók és járőrhajók vásárlásáról; ez utóbbi védené Izrael földközi-tengeri földgáz fúrótornyait. A beszerzésekről 1,5 milliárd, illetve 430 millió euró értékben tárgyaltak az izraeli legfelsőbb tisztviselők a ThyssenKrupp izraeli képviselőivel. Az Izraeli Védelmi Erők vezető tisztjeit, köztisztviselőit és számos Netanjahuhoz közeli személyt azzal gyanúsítanak, hogy kenőpénzt követeltek és kaptak a ThyssenKruppal kötött megállapodások előmozdítása érdekében.

A tengeralattjáró-petíciót a Mozgalom a Minőségi Kormányért nyújtotta be júniusban, felkérve a bíróságot, hogy utasítsa Avichai Mendelblit főügyészt büntetőeljárás indítására Netanjahu ellen a tengeralattjárók és rakétakorvettek öt évvel ezelőtti német Thyssenkrupp Marine Systems-től történő megvásárlásának gyanús ügylete miatt.

A Kneszet elnöke, Járiv Levin (Likud) októberben megsemmisítette egy parlamenti szavazás eredményét, amely jóváhagyta az úgynevezett tengeralattjáró-ügy parlamenti vizsgálóbizottság elé vitelét.

A Kneszet elektronikus szavazást tartott a kérdésben, és a képviselők többsége jóváhagyta a parlamenti vizsgálat indítását. Zohár, a koalíció elnöke azt állította, hogy név szerinti szavazást követelt, nem pedig elektronikusat, és hogy az elektronikus szavazatát nem regisztrálták. Levin ezután megsemmisítette a szavazás eredményét, mondván, hogy az első szavazást vagy nem hirdették meg, vagy ha igen, azt „halkan” tették.

Levin és Manszúr Abbász Kneszet-alelnök (Egyesült Lista) később kiadott közleménye szerint Abbász sem hallotta a bejelentést, és miután ketten megnézték a felvételeket, megerősítették a második szavazásra vonatkozó döntést.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .