ujkelet.live
Izrael hétfő reggel bejelentette, hogy a Ramon Alapítvány és a zsidó állam nevében, Ejtán Sztibbe űrhajós 2021-ben csatlakozik egy misszióhoz a Nemzetközi Űrállomáson, ezzel ő lesz a második izraeli a világűrben.
Reuven Rivlin izraeli elnök a hétfői sajtótájékoztatón a Tudományos és Technológiai Minisztériummal együttműködve jelentette be Sztibbe kiválasztását a misszióra.
Rivlin gratulált a 62 éves Sztibbének, az izraeli légierő egykori vadászgép pilótájának.
„Nemzeti ünnep és mérhetetlen büszkeség napja ez” – mondta Rivlin. „Egy izraeli pilóta, egyenruhájára hímzett kék-fehér zászlóval, ismét bizonyítja, amint azt az elmúlt 72 évben bebizonyítottuk, hogy még az ég sem jelent akadályt.”
https://twitter.com/ruvirivlin/status/1328307313799815168?s=21
„Kedves Ejtán, ott fent, a hetedik mennyországon túl, izraeli technológiai kísérleteket fogsz végezni, amelyek közül néhányat ifjaink fejlesztettek ki. Te leszel ezeknek a ragyogó agyaknak, az izraeli kutatás jelenlegi és jövőbeli generációinak küldötte, és segíteni fogsz nekik megérteni a világ működését, amikor a távolból tekintünk rá. Izrael képviselője leszel abban az emberi erőfeszítésben, hogy megértsük azokat a csodálatos működéseket, amelyek lehetővé teszik az életet ezen a bolygón, és feltárják az univerzum titkait… Ma mindannyiunk követe lettél” – mondta Rivlin.
A küldetés várhatóan 2021 végén indul Floridából és Sztibbe 200 órát fog a Nemzetközi Űrállomáson töltetni.
Sztibbe most kezdi meg a kiképzést, három hónapos intenzív előkészületekkel az Egyesült Államokban, Németországban és Oroszországban.
Az első izraeli űrhajós a Columbia-katasztrófában életét vesztő Ilan Ramon volt.
Érdemes hozzátenni két további infirmációt.
Az egyik az, hogy Ilan Sztibbe az életét vesztett Ilan Ramon beosztottja volt annak repülő-kötelékében. Máig a Ramon-család közeli barátja, és a Ramon-alapítvány egyik aktív vezetője.
A másik, hogy az amerikai felkészítésre a fia is elkíséri – aki ma a hadsereg vadászpilótája. Ő is részt vesz a felkészítésben, mégpedig az apja esetleges csere-pilótájaként – azaz, ha bármi akadályozná Ilant az akcióban, akkor a fia fog helyette felszállni.