Netanjahu a Kneszetben: Obama elnök jóvoltából az izraeli történelem eddig legnagyobb, 38 milliárd dolláros katonai támogatását értük el

0
Benjamin Netanjahu Joe Bidenhez fűződő baráti kapcsolatáról beszélt a Kneszetben - 10/11/2020. Forrás: Knesset Tv/ screenshot

ujkelet.live

Donald Trump támogatásával létrejött normalizációs megállapodás Bahreinnel történő ratifikálása alkalmából Benjamin Netanjahu felszólalt a Kneszetben. A miniszterelnök szakítva az elmúlt évek demokrata párttal szembeni hűvös viszonnyal, kijelentette, számára nem jelent különbséget milyen párt áll a Fehér Ház élén

Republikánusok, demokraták, nincs különbség

Trump közel-keleti béketervéhez és az Ábrahám – egyezményhez kapcsolódik az Izrael és Bahrein közötti normalizációs megállapodás, amelynek jóváhagyását a Kneszet ma szavazta meg.

A szavazás előtt felszólaló Netanjahu cáfolva az ellenzék vezetője, Jáir Lapid (Jes Atid – Telem) részéről többször elhangzott kritikát, megerősítette jó kapcsolatát a demokrata párttal.

Valahányszor a Capitoliumban vagyok, találkozom mindkét párt vezetőivel, és amikor Izraelbe érkeznek, akkor is. Republikánusok, demokraták, nincs különbség – mondta a miniszerelnök.

Továbbá mesélt Joe Bidenhez fűződő – akivel még fiatal szenátorként ismerkedett meg -, hosszú évek óta tartó különlegesen jó kapcsolatáról.

Soha nem fogok elfelejteni két pillanatot. Azokat az érzelmi kifejezéseket, amelyeket apámról mondott halála után, és a hosszú beszélgetést, Beau fiának halálakor – tette hozzá a miniszterelnök

Majd váratlanul dicsérettel mesélt Biden alelnöksége alatt, Barak Obama volt amerikai elnökkel fenntartott kapcsolatairól, mondván Obama elnök jóvoltából elértük Izrael történetének eddig legnagyobb, 38 milliárd dolláros katonai támogatási csomagját.

Netanjahu azt is hozzátette, hogy a Trump-kormányzás alatt több alkalommal találkozott a demokrata párt több tagjával is, mint Chuck Schumer szenátusi kisebbségi vezetővel, Kamala Harris – jelenleg Joe Biden megválasztott alelnökével, és Nancy Pelosi házelnökkel.

A novemberi választások eredménye szerint az Egyesült Államok 46. megválasztott elnöke Joe Biden, demokrata jelölt lett. Netanjahu és az izraeli politikai élet képviselői gratuláltak Bidennek. Rueven Rivlin államelnök meghívta Izraelbe.

A január végéig még hivatalban levő Donald Trump eddig nem ismerte el Biden győzelmét, egyelőre bizonyítékok hiányában több rendbéli választási csalással vádolva a demokrata pártot és szavazóit.

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .