Riport: a Trump-kormány jóvágyta az F-22 harci repülők eladását Izraelnek

0

ujkelet.live

Mark Esper amerikai védelmi miniszter csütörtöki Izraelben tett látogatása során közölte az izraeli tisztviselőkkel, hogy a Trump-kormány jóváhagyta az F-22 Raptor vadászgépek valamint precíziós irányítású bombák eladását a zsidó államnak, állította a londoni székhelyű Asharq Al-Awsat újság pénteken, vezető tel avivi forrásokat idézve.

Esper indiai látogatásáról visszafelé tartva állt meg Tel-Avivban, elsősorban azért, hogy tájékoztassa az izraeli tisztviselőket az Egyesült Államok válaszáról a követelésekre, amiket Beni Gantz védelmi miniszter vetett fel a két korábbi washingtoni látogatása során.

A források úgy vélték, hogy Esper Tel-Avivba érkezése két dologra irányult: biztosítani az amerikai választópolgárokat, hogy a Trump-kormány garantálja Izrael biztonságát, és célzásokat az Egyesült Államok fejlett fegyverkereskedelmi ügyleteire, mint például az Egyesült Arab Emírségekkel és más lehetséges arab országokkal.

Gantz követelések hosszú listáját nyújtotta be, ideértve a katonai támogatás növelését és egy újabb F-35 századot, fejlett F-15 repülőgépeket, V-22 helikoptert és utántöltő repülőgépeket.

Izrael “okos” bombát is kért, amelynek súlya 14 tonna, és F-22 sugárhajtású repülőgépeket. Az F-22 az egyetlen modell, amely képes szállítani ezt a bombát.

Izrael már korábban kifejezte érdeklődését az F-22 megvásárlása iránt, de az Egyesült Államok elutasította. Az Egyesült Államok 2011-ben leállította a vadászgép gyártását, és törvénnyel tiltotta a külföldre történő értékesítését.

Esper és Gantz védelmi miniszter alig több mint egy hónap alatt háromszor találkoztak, beleértve Esper csütörtöki tel-avivi látogatását.

Esper a vizit során találkozott Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel, Amir Eshellel a védelmi minisztérium főigazgatójával és Aviv Kochavival, az Izraeli Védelmi Erők vezérkari főnökével is.

Gantz védelmi dicsérte az Egyesült Államokkal múlt héten aláírt megállapodást.

„A múlt héten aláírt közös nyilatkozat azt jelenti, hogy Izraelnek megvannak a szükséges eszközei az agresszív és destabilizáló erőkkel való küzdelemhez, ezáltal még hatékonyabb szövetségessé válik az Egyesült Államok számára, és megteremti a béke előrehaladásának feltételeit” – mondta Gantz.

Az izraeli védelmi miniszter arra a dokumentumra hivatkozott, amelyet mindketten aláírtak a múlt héten Washingtonban, és ami megerősíti az amerikai elkötelezettséget Izrael kvalitatív katonai előnyének fenntartása iránt.

F-35-ösök az Emírségeknek

A Fehér Ház értesítette a Kongresszust arról, hogy 50 F-35-ös repülőgépet szándékozik eladni az Egyesült Arab Emírségeknek – jelentette a Reuters csütörtökön.

A Kongresszusnak szóló értesítés Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök és Gantz bejelentését követi, miszerint Izrael az F-35-ös vadászgépekre való nyilvánvaló hivatkozással kijelenti, hogy nem ellenzi, hogy az Egyesült Államok fejlett fegyverrendszereket értékesítsen az Egyesült Arab Emírségek számára.

Izrael jelenleg az egyetlen ország a Közel-Keleten, amely rendelkezik Amerika legfejlettebb vadászrepülőgépével, és az értékesítési ügy komoly fejtörést okozott Izrael Egyesült Arab Emírségekkel kötött normalizációs megállapodása kapcsán.

A zsidó állam anno legalább 50 F-35-ös repülőgép megvásárlásában állapodott meg, amelyeket 2024-ig szállítanak le. Továbbá a zsidó állam azon kevés országok egyike, akinek a gyártó, a Lockheed Martin engedélyezi, hogy módosításokat végezzen a repülőgépen.

A légierő első ötödik generációs F-35-ösei 2016. decemberében érkeztek az Egyesült Államokból Izraelbe. A repülőgépeket körülbelül egy évvel később bevetésre késznek nyilvánították. Az Adirt a hadsereg „vízválasztónak” nevezte, nemcsak támadó és lopakodó képességei miatt, hanem azért is, mert képes csatlakoztatni a rendszereit más repülőgépekhez és egy információcserére alkalmas hálózatot alkotni.

Múlt pénteken Gantz azt állította, hogy a fegyverek eladásáról folytatott tárgyalások ismertek voltak néhány izraeli tisztviselő előtt, de rejtve maradtak előtte és Izrael biztonsági intézménye előtt. A kijelentésre azt követően került sor, hogy Netanjahu azt mondta, hogy a fejlett vadászgépek eladása nem része az Izrael és az Egyesült Arab Emírségek között Washingtonban aláírt békeszerződésnek, és ez Beni Gantz védelmi miniszter és a Pentagon között folytatott megbeszélések révén jött létre.

Netanjahu másnap kijelentette, hogy nincs alapja Gantz azon állításának, miszerint az Egyesült Arab Emírségek F-35-ös vadászgépek vásárlását lehetővé tévő megállapodást a védelmi minisztérium tudta nélkül folytatták.

Netanjahu a Szudánnal elindított normalizációs folyamatok kapcsán tartott sajtótájékoztatón azt mondta: „Ez az állítás alaptalan… Elmondhatom, hogy nem voltak titkos tárgyalások, és hogy a fegyverek értékesítése nem tartozott az Emírségek békemegállapodáshoz kötött feltételei közé. Csak tegnap állapodtunk meg ebben”.

Válaszként Gantz azt mondta: „Védelmi miniszterként határozottan kijelenthetem, hogy a védelmi létesítmény nem tudott, és a miniszterelnök nem tájékoztatta őket az Egyesült Arab Emírségek számára fejlett fegyverek biztosítására irányuló tárgyalásokról.”

„Az Egyesült Arab Emírségekkel aláírt megállapodást követően azt feltételeztem, hogy a Védelmi Minisztérium az amerikai kormánnyal való személyes részvétel útján irányítja majd az Izrael kvalitatív katonai előnyeit megőrző tárgyalásokat. A Védelmi Minisztérium nem rendelkezett a szükséges információkkal a folyamat megfelelő és felelősségteljes lefolytatására.”

„Büszke vagyok a gyors és határozott fellépésünkre, amely ahhoz a megállapodáshoz vezetett, amit [2 hete] csütörtökön írtam alá az amerikai védelmi miniszterrel, és amely Izrael kvalitatív katonai előnyeinek megőrzését ígéri.”

Netanjahu szeptemberben cáfolta a New York Times riportját, mely azt állította, hogy titokban ejtette az amerikai F-35-ös vadászgépek Emírségeknek történő eladásával szembeni kifogásokat, annak ellenére, hogy számtalanszor megerősítette, hogy ellenzi az ügyletet

Ron Dermer, az Egyesült Államok izraeli nagykövete a New York Times-nak azt nyilatkozta, hogy „nem igaz”, hogy Netanjahu leokézta az F-35-ös eladásokat, valamint hangsúlyozta, hogy a Trump-kormány továbbra is elkötelezett Izrael katonai előnyeinek védelme mellett.

A miniszterelnöki hivatal nyilatkozata a Times riporjára reagálva kijelentette: „A Netanjahu miniszterelnök elleni hamis állítás nem válik igazzá az ismételgetéstől”.

„Az Egyesült Államokkal folytatott tárgyalások egyik pillanatában sem, ami az augusztus 13-i történelmi áttörést eredményezte az Egyesült Arab Emírségekkel, adta a miniszterelnök Izrael beleegyezését fejlett fegyverek eladásához az Emírségek számára”.

A Gantz hivatala által kiadott pénteki közlemény szerint azonban „miután az Egyesült Arab Emírségekkel aláírták a békeszerződést, a védelmi miniszter megtudta, hogy ezzel párhuzamosan tárgyalások folytak a fejlett fegyverek eladásáról” az Egyesült Arab Emírségek számára, és a tárgyalásokban részt vevő izraeli tisztviselők tudtak erről, Izrael biztonsági létesítménye előtt azonban titokban tartották.

„A védelmi miniszter kiemelkedő stratégiai értéket lát a béke és a regionális stabilitás elérésében, ezért vezetett határozott és független párbeszédet az amerikai kormányzattal a megállapodás aláírása óta”, és „ez annak biztosítására szolgál, hogy a megállapodás teljesüljön, miközben Izrael kvalitatív katonai előnyét biztosítjuk, és megerősítjük az izraeli hadsereget az elkövetkező évtizedekre”.

Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .