Abbász levélben sürgeti az ENSZ-főtitkárt egy nemzetközi békekonferencia összehívására

0
A Palesztin Hatóság elnöke, Mahmúd Abbász az ENSZ-ben 2018. szeptember 27. Fotó: TIMOTHY A. CLARY/AFP

ujkelet.live

Mahmúd Abbász, a Palesztin Hatóság elnöke szerdán felszólította az Egyesült Nemzetek Szervezetének főtitkárát, António Guterrest, hogy folytassanak sürgős konzultációkat egy nemzetközi békekonferencia összehívásáról – írja a Xinhua hírügynökség.

Abbász levélben kérte Gutterest, hogy egyeztesse a konferenciát a közel-keleti kvartettel és az ENSZ Biztonsági Tanácsával.

A levél felszólította a tanács nagyhatalmainak többségét, hogy „a jövő év elején kezdjék meg a felkészülést a közel-keleti béke nemzetközi konferenciájára”.

Abbász közölte, hogy egy ilyen konferencia elősegíti a nemzetközi jogon, az ENSZ-határozatokon és a vonatkozó hivatkozásokon alapuló komoly békefolyamat útját.

A Palesztin Hatóság elnöke szerint a konferenciának „véget kell vetnie az (izraeli) megszállásnak, és segítenie kell a palesztin népet szabadságuk és függetlenségük elérésében”.

A hét elején Rijád al-Maliki, a Palesztin Hatóság külügyminisztere felszólította az ENSZ Biztonsági Tanácsát, hogy nemzetközi konferencia megtartásával „mentse meg” az elakadt közel-keleti békefolyamatot.

Abbász többször szorgalmazta a közel-keleti békéért folytatott nemzetközi konferencia megtartását, amelynek célja a tárgyalások folytatására irányuló amerikai erőfeszítések megkerülése.

A múlt hónapban a Palesztin Hatóság vezető tisztviselője közölte, hogy diplomáciai lépéseket tesznek a 2021 elején egy nemzetközi békekonferencia megtartására.

Mindenközben a palesztin vezetők nagy figyelemmel követik az amerikai választásokat, melynek tétje különösen nagy a számukra.

Abbász három évvel ezelőtt megszakította az összes kapcsolatot a Trump-kormánnyal, miután Donald Trump amerikai elnök bejelentette, hogy elismeri Jeruzsálemet Izrael fővárosaként és az amerikai nagykövetségét Tel Avivból átköltözteti a szent városba. A kapcsolatok azonban gyorsan helyreállhatnak, ha Biden kerül a Fehér Házba.

Abd Elraouf Arnaout, az Al-Ayyam újság politikai tudósítója szerint a palesztin tisztviselők nem tudják pontosan, mire számíthatnak Bidentől, de úgy gondolják, hogy bármi jobb lehet, mint még négy év Trumppal.

Arnaout rámalláhi beszámolója szerint a palesztin hivatalnokok szorosan figyelemmel kísérik a választásokat, és Abbászt folyamatosan tájékoztatják a fejleményekről. Abbász sok javaslatot elutasított, hogy találkozzon vagy beszéljen Trumppal vagy más vezető amerikai tisztviselőkkel. Minden kapcsolat harmadik félen keresztül jött létre – elsősorban regionális és világvezetőkkel.

Ám Abbász és tanácsadói fenntartották a kapcsolatot a kongresszus demokratikus tagjaival, és ösztönözték őket a kétállami-megoldás támogatására és az izraeli annektálás ellenzésére.

„A palesztin vezetők teljesen más valóságot és politikát remélnek Biden alatt” – állította Arnaout.

Megosztás

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .