Ultraortodox képviselő Netanjahunak: az iskolák nyitva maradnak

1

ujkelet.live

Miután a hat és tizenhárom év közötti fiúk számára több haredi intézményben újraindult az oktatás, annak ellenére, hogy az érvényben lévő koronavírus-rendeletek ezt tiltják, Mose Gafni képviselő egyértelművé tette pártja álláspontját: követni fogják spirituális vezetőjük, Chaim Kanievsky rabbi utasításait, aki elrendelte az általános iskolák megnyitását a jesiva korosztály alatti fiúk számára.

A 92 éves Kanievsky rabbi egyébként maga is megfertőződött a koronavírussal.

A múlt héten vezető haredi rabbik és közösségi vezetők találkoztak a kormány képviselőivel, köztük Ronni Gamzu koronavírus-projektmenedzserrel és Ronni Numa nyugdíjazott vezérőrnaggyal, aki a haredi szektor vírussal való harcát irányítja. Haredi források szerint azonban a koronavírus-kabinet Kék-Fehér tagjai elutasították a több találkozó eredményeként készített kerettervet, néhány nappal később pedig Kanievsky rabbi elrendelte a Tóra-tanulás folytatását a fiúk számára.

A döntés következtében a litván haredi szektor iskolák többsége megnyitásra került, politikai vihart kavarva. Benjamin Netanjahu miniszterelnök többször arra kérte az ultraortodox lakosságot és vezetőiket, hogy tartsák be a kormány rendeleteit, az egészségügyi miniszter pedig azzal fenyegetett, hogy megszünteti az illegálisan megnyitott iskolák anyagi támogatását, sőt akár be is vonhatja az intézmények engedélyeit.

Vasárnap a rendőrség látogatást tett számos iskolában haredi többségű városokban, Eladban és Modi’in Illitben, bírságokat szabva ki az igazgatóknak, és többeknek elrendelte, hogy jelentkezzenek a rendőrségen kihallgatás céljából. A nap folyamán a haredi képviselők nem voltak hajlandók kommentálni a történteket, de vasárnap este Behadrei Haredim haredi honlap felfedte, hogy az askenázi Jahadut Hatora képviselője, Mose Gafni beszélt a miniszterelnökkel az ügyben, és tisztázta, hogy pártja be kívánja tartani Kanievsky rabbi utasítását, akit széles körben a litván haredi zsidóság vezetőjeként tartanak számon.

Gafni a Degel Hatora frakció vezetője a Jahadut Hatora pártban, amely a litván (nem haszid) haredi zsidóságot képviseli. A párt másik frakciója, az Agudat Jiszráel még nem ismertette álláspontját a legújabb fejleményekről.

Gafni irodájának nyilatkozata megjegyezte, hogy a képviselő Netanjahuval folytatott beszélgetésének egyik eredménye az volt, hogy sikerült elérni a kérdés felülvizsgálatát, a kormány készen áll új irányelvek kidolgozására, beleértve az osztályok kisebb egységekre bontását és nagyobb terek használatát az elhelyezésükhöz, betartva a társadalmi távolságtartásra vonatkozó iránymutatásokat. Erre megoldást kínál a lányok tantermeinek használata, mivel a haredi lányok egyelőre nem folytathatják a tanulmányaikat.

Az oldal arról is beszámolt, hogy Gafni azt mondta a miniszterelnöknek:

„Hisszük, hogyha követjük nemzedéke legnagyobbjának utasítását, nem fog kárt okozni”.

Mindeközben Numa vasárnap este kiadott nyilatkozata hangsúlyozta, hogy az óvodákat a helyi önkormányzatok vezetőinek kérése miatt nyitották meg, és megismételte, hogy a 6 éven fölüli évfolyamok osztályainak nem adtak engedélyt a tanulmányok folytatására.

„A fertőzés mértékének csökkenése ellenére fontos kategorikusan hangsúlyozni, hogy a hat évnél idősebb diákok számára nem szabad újra folytatni az oktatást” – olvasható a közleményben. „Azok az intézmények, amelyek megsértik az irányelveket és a illegálisan működnek, azt kockáztatják, hogy közigazgatási vagy büntetőeljárást indítanak ellenük, az engedélyeik visszavonása és költségvetési támogatásuk megszüntetése mellett”.

A 12-es csatorna esti riportja szerint Gamzu három tanácsadója felmondással fenyegetett, miután több száz ultraortodox iskola nyílt meg vasárnap illegálisan országszerte.

A hálózat szerint Gamzu nagy erőfeszítéseket tett annak érdekében, hogy lebeszélje a csapat három tagját arról, hogy egyszerre mondjanak fel, ami csak súlyosbítaná a hangulatot a lakosság körében.

Gamzu vasárnap a belső megbeszéléseken figyelmeztetett, hogy az iskolák megnyitása tönkreteszi a lakosság bizalmát a zárlatból való körültekintő kilépés folyamatában.

A 12-es csatorna arról is beszámolt, hogy Gamzu és más szakértők határozottan ellenzik a korlátozások további enyhítésének mérlegelését, amely nagy összejövetelekhez és a vírusok terjedésének növekedéséhez vezethet.

Márciusban, amikor a járvány terjedni kezdett Izraelben, Kanievsky szóvivőjén keresztül bejelentette, hogy a tanulótermeknek továbbra is nyitva kell maradniuk, mivel „a Tóra-tanulmányok lemondása veszélyesebb, mint a koronavírus”.

Rendelete miatt, amelyet később visszavont, tették felelőssé Izrael ultraortodox közösségeiben részben, köztük szülővárosában, Bnei Brakban okozott magas fertőzési ráta kialakulásáért.

Megosztás

1 komment

  1. Aradon is tele a jesiva iskola 8-112 éves gyerekekkel,megfertözik egymást aztán viszik haza és utána a szülök viszik a zsinagogákba tovább és onnan ki az utcára! Ök a felelösek mások haláláért! Vajon ki tesz már végre ellenük,mert rendörök csak nézik!

Leave a Reply

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .