ujkelet.live
Csütörtök estére 300011-re emelkedett a megerősített koronavírusos betegek száma. Szerdán 2009, éjfél óta 842 új esetet regisztráltak.
1314 beteget kezelnek 730 állapota súlyos, közülük 248 lélegeztetőgépre szorul, 234 állapota pedig közepesen súlyos.
Az aktív esetek száma 41203, a felgyógyultaké 256684 míg az elhunytaké 2121 (10 halott éjfél óta)
A szerdán végzett tesztek száma 40513 volt, ebből 5,3% lett pozitív, a ma végzett 22536 tesztből 3,9% lett pozitív.
Benjamin Netanjahu miniszterelnök a szeptember 18 óta érvényben lévő idén már második országos zárlatot „óriási sikernek” értékelte.
„Más országokban is kezdenek beszélni erről a sikerről, különösen Európában, ahol a morbiditás már több helyen is utolért minket. Most ugyanazt a kérdést tárgyalják, amelyről mi döntöttünk – hogy zárlatot vezessenek-e be”.
A miniszterelnök szerint az ország „egyértelmű és következetes csökkenést mutat az összes [fertőzési] adatban”, de a zárlati korlátozások csökkentését gondosan és felelősségteljesen kell végrehajtani, megakadályozva a fertőzések újabb megugrását.
Az egykori Likud-szövetséges, jelenleg az ellenzék soraiban ülő Naftali Bennett (Jamina) exvédelmi miniszter viszont egyáltalán nem értett egyet Netanjahuval.
„Miniszterelnök úr, a zárlat nem ‘siker’. A zárlat pusztító ütés, amely emberek millióinak életét rombolja le, a második felesleges zárlat pedig a kormánya szörnyű adminisztratív kudarcának eredménye” – érvelt Bennett . „Az első zárlatra szükség volt, és az volt a célja, hogy időt nyerjen nekünk. De a kormánya teljesen elpazarolta a májusi-júniusi haladékot. Nem tett semmit a második zárlat megakadályozása érdekében”.
A koronavírus-kabinet csütörtökön szavazott a zárlati korlátozások feloldásának megkezdéséről, mely vasárnap lép életbe, de a miniszterelnök figyelmeztetett, hogy a döntések változhatnak, ha a fertőzési ráta emelkedni fog a hétvégén.
A miniszterek megállapodtak abban, hogy megszüntetik az otthon elhagyásának egy kilométeres körzetére vonatkozó korlátozást; engedélyezik a vendégségeket, amíg betartják az összejövetelekre vonatkozó korlátozásokat (10 fő beltérben, 20 szabadban); újranyitják az óvodákat és a napköziket; engedélyezik az éttermek számára az elviteli szolgáltatást; lehetővé teszik az ügyfeleket nem fogadó vállalkozások megnyitását; engedélyezik a strandok és a nemzeti parkok látogatását; és bizonyos korlátozások mellett ismét megnyitják a Siratófalat és a Templom-hegyet a hívek előtt.
Az egyéb zárlati korlátozások – ideértve az iskolák és a kereskedelem zárva tartását, valamint az összejövetelek felső korlátait 10 fő beltérben, 20 fő a szabadban – továbbra is érvényben vannak.
A Miniszterelnöki Hivatal közleménye szerint a tervet nem hajtják végre, ha a napi esetek száma meghaladja a 2000-et, vagy ha az alap szaporodási ráta magasabb, mint 0,8.
Juli Edelstein egészségügyi miniszter (Likud) az újságíróknak nyilatkozva közölte, hogy Izraelnek még hosszú utat kell megtennie a vírus visszaszorítása érdekében.
A miniszter szerint a számadatok valószínűleg kissé megnőnek, valahányszor a kormány felold bizonyos korlátozásokat, és a kormány kénytelen lehet visszavonulni és szüneteltetni a zárlatból történő fokozatos kilépést, ha fertőzési spirál alakul ki, de hozzátette, hogy „nagyon reméli”, hogy ez nem történik meg.
Edelstein aggodalmát fejezte ki a napközikben és az óvodákban az esetleges vírus kirörések miatt is.
Jiszráel Katz pénzügyminiszter (Likud) szerint a zárlatot enyhítő lépés „lehetővé teszi a gazdaság nagy részének visszatérését a munkába, megakadályoz 13 milliárd sékel veszteségét és visszaszorítja a munkanélküliséget”.
A szefárd ultraortodox párt vezetője, Arije Deri belügyminiszter haragjában kilépett a koronavírus-kabinet ülés Zoom konferenciájából a minisztertársai miatt, akik nem voltak hajlandók jóváhagyni az akár 200 vendéget is magába foglaló esküvők rendezésére irányuló tervét. Az esküvőkre jelenleg a 20 fős korlátozás érvényes.
Deri dühében a zárlati korlátozások feloldása ellen szavazott a Kan és a Walla szerint.